Járvány idején: így lehet támogatni a zenészeket – így lehet támogatást kérni a rajongóktól

Mint a koronavírus a zeneiparra gyakorolt hatásáról szóló, részletes cikkünkben írtuk, szakértők úgy becsülik, hogy az élőzenében világszinten akár 5 milliárd dollár bevételkiesést okozhat a járvány. Szerencsére a közönségen is látható, hogy nemcsak arra gondolnak, hogy nekik kellemetlen, hogy nem mehetnek el arra a koncertre, amire vártak, hanem sokan tudják, hogy azoknak, akik (legalább részben) ebből élnek, milyen komoly bevételkiesést okoz a helyzet. A #neváltsvisszajegyet kezdeményezés sikere, illetve sok poszt mutatja ezt. Ezért cikkünkben összegyűjtöttük azokat a módszereket, amelyekkel a rajongók támogathatják a zenészeket, illetve másik oldalról segítséget adunk azoknak, akik ilyen támogatást kérnének.

Aligha kell magyarázni, hogy az utóbbi években a közönség és a zenészek közvetlen kapcsolata mennyire előtérbe került a zenei világban, és több olyan módszer is kialakult, amelyek a finanszírozást is közvetlenné teszik. Több cikk szól arról, hogy a közösségi finanszírozás egyik legfőbb lelki korlátja az, hogy a művészek egy része úgy érzi, hogy ez olyan, mintha “alamizsnáért könyörögne”. A vészhelyzetnél is jobban segíthet ennek a mentális gátnak a lebontásában, ha látjuk, hogy komoly igény van a közönségben arra, hogy segítsen – legalábbis ennek lehetőségét érdemes megteremteni, és a rajongókra bízni, hogy élnek-e vele. (A téma e részének leghíresebb feldolgozása Amanda Palmer A kérés művészete című, magyarul is megjelent könyve, illetve TED előadása.)

Fontos látni azt is, hogy nemcsak azokat érinti a helyzet, akik leginkább a közönség szeme előtt vannak, vagyis az előadókat, hanem talán még náluk is jobban azokat, akik a háttérben dolgoznak azon, hogy a dalok megszülessenek és színpadra állhassanak. Jó lenne, ha a közönség szolidaritása mellett a zenei szakma szolidarítása is segítene mindenkin.

Alábbiakban részletesen bemutatjuk az alábbi lehetőségeket, mind azt, hogy a zenészek számára mi az előnyük és hátrányuk, hogyan lehet élni velük, mind azt, hogy felhasználói-támogatói oldalról hogyan néznek ki:

Közvetlen pénzküldés: PayPal.me, bankszámlaszám megosztása, GoFundMe.

Élő közvetítés: Facebookon, Twitchen csak a leírásban elhelyezett PayPal-link vagy bankszámlaszám működik; YouTube-on az élő közvetítés ideje alatt a chatben lehet “matricákat” és kiemelést vásárolni. A belépős koncerteket a Stageit szimulálja, ami elsősorban azoknak való, akik hosszú távon szeretnék ezt csinálni.

Vásárlás: YouTube, stream helyett az iTunesról, Dalok.hu-ról és a Bandcampről való vásárlással lehet szemmel látható összeggel támogatni a zenészt. Utóbbin lehetőség van a megszabott árnál többet is adni, és itt von le a szolgáltató a legkevesebbet.

Közösségi finanszírozás: A rendszeres támogatásokra jött létre a Patreon, lehet havi fix összeget utalni, vagy minden elkészült alkotásnál előre megadott támogatást fizetni. A Kickstarter, AdjukÖssze oldalakon meghatározott projektekre lehet összeszedni a pénzt.

Oktatás: Zeneórák tarthatók online módon, magyar nyelvű platform erre a Webuni.

Közvetlen pénzküldés

A legegyszerűbb megoldás természetesen az, ha a művész megad egy bankszámlaszámot, ahová pénzt lehet utalni. Ennek a hátránya az adakozni vágyó oldalán jelentkezik, hiszen be kell lépniük a netbankjukba, és több adatot átmásolgatni a böngésző különböző fülei között. Jelentősen javítható a felhasználói élmény (és ezáltal feltehetően maga az adományozási kedv) a PayPal szolgáltatásával: a PayPal.me oldalon létrehozhatunk egy egyedi, testre szabható linket. Erre kattintva a felhasználói oldalon elég az összeget megadni, no meg a PayPal rendszerébe belépni.

Emellett a személyes (tehát nem kifejezetten az alkotókra kitalált) támogatásnak más módjai is vannak, például a GoFundMe oldalt sokan használják Magyarországon is. Az Apple Pay rendszerében is lehet pénzt küldeni.

Élő közvetítés

Kézenfekvő a koncertezést járvány idején legjobban megközelítő online, élő közvetítéshez kötni a támogatást, illetve annak kérését. Ezekre hatalmas igény van, amit jól mutat például az, hogy az Élő közvetítések koronavírus idején Facebook-csoportnak e sorok írásakor már több mint 75 ezer tagja van.

A legismertebb platformok, a YouTube és a Facebook sajnos a magyarországi felhasználók számára (egyelőre) nem nyitotta meg azt a lehetőséget, hogy egy, a közvetlen adakozást lehetővé tevő gombot elhelyezzenek az élő videók mellett. A YouTube-on kerülő úton van lehetőség az éppen futó élő videó alkotójának támogatására: a chatben lehet Super Chat hozzászólás-kiemelést és Super Sticker “matricákat” vásárolni, Ez csak az élő adás alatt lehetséges, a $ ikonra kattintva. Azt, hogy hogyan lehet ezt lehetővé tenni alkotói oldalról, itt lehet elolvasni. A befizetett összeg 70%-át kapja az alkotó.

Szintén élő közveítésre használható a Twitch, amit leginkább a videojátékok világában használnak, de online koncertekre, közönségtalálkozóra stb. is alkalmas. A platform Bits néven működtet egy saját rendszert az adományozásra, ez azonban csak azok számára érhető el, akik megkapják a partner minősítést, vagyis aki most lép be a rendszerbe, annak nem..

Így marad az a megoldás, hogy az élő videó leírásában helyezzük el a PayPal.me linket, bankszámlaszámot vagy egyéb támogatási módszer leírását. (A Twitchen lehetséges külön paneleket létrehozni, és ezeknek címet adni, így könnyebben kiemelhető, hogy lehet adakozni is.)

A Magyar Producer Workshop friss élő videója az élő videókról

Ezeknél a platformoknál jóval kevésbé ismert, bár 2011 óta működik a Stageit nevű oldal, amit már olyan neves zenészek is használtak, mint a Korn, Jason Mraz, Bonnie Raitt, Jimmy Buffett, Trey Sonz. Ez az online térben meglehetősen pontosan reprodukálja a valós koncertezés bizonyos jellemzőit, vagyis egy előre meghirdetett időpontban kezdődnek a fellépések, amiket nem archiválnak, tehát nem lehet őket később visszanézni. Emellett lehetőség van arra is, hogy a zenészek és a nézők beszélgessenek egymással. A rajongók a koncertjegyek megvásárlásán felül is adhatnak “borravalót”, és az öt legnagyvonalúbbat kiemeli a rendszer, ők megkapják a top supporter címet. A Stageit arra bíztatja az előadókat, hogy őket valamiképpen jutalmazzák meg, aláírt lemezekkel vagy merch cuccokkal, külön online “találkozással” stb. Még arra is lehetőség van, hogy valaki meghívja egy barátját egy koncertre, kifizetve az ő jegyét.

A felhasználók nem közvetlenül a jegyért fizetnek, hanem először a rendszeren belüli virtuális pénzt (Notes, egy-egy értéke 10 cent) kell vásárolniuk, és ebből vonják le a művész által meghatározott belépőt, később az esetleges borravalót. A minimális megvásárolható összeg a rendszerbe belépésnél nem túl magas: 50 Note, vagyis 5 dollár (1527 forint). Maga a feliratkozás ingyenes, be lehet lépni Facebook accounttal is.

Zenészek úgy kerülhetnek be a rendszerbe, hogy először feliratkoznak, majd a Become A Performer menüpontot választják. A művésznév megadása után a Performer Toolsban máris létrehozható egy esemény. Itt lehet megadni a minimális jegyárat, vagy választható a Pay what you can opció is. Hozzá kell tenni, hogy a Stageitben rendszerében összegyűlt pénzt csak azután lehet felvenni, hogy összejön minimum 25 dollár (7600 forint). Az, hogy ebből mennyit tarthat meg az előadó (vagyis mennyit von le a rendszer azért, hogy használtuk), az összeg nagyságától függ: 500 dollárig 63% jut a zenészenk, efölött egyre nő a részesedés (lásd ezt a táblázatot).

Mindezek alapján akkor éri meg a Stageit használata, ha valaki egyrészt biztos abban, hogy lesz elegendő rajongója, aki egy számára még ismeretlen, az előzetes fizetéssel is némi gátat emelő platformra követi őt, illetve aki hosszabb távon tervez rendszeresen online bejelentkezni, és így ki tudja használni a platform plusz lehetőségeit (amiknek megvan a maguk ára a levonásban.) Fontos, hogy a felhasználói feltételek között szerepel az, hogy csak eredeti, saját, vagy “szabályosan licencelt” tartalmakat szabad itt előadni.

Általában is elmondható, hogy ha egy előadó nem csak a saját dalait játssza, és ezekért akár csak önkéntes felajánlások formájában pénzt kap, akkor gondoljon azokra, akik a dalokat megírták, még ha egyes platformok nem is “büntetik” azért, ha mások dalait az engedélyük nélkül használja.

Az online élő közvetítés azért nem ugyanazt a műfaj, mint egy koncert, más működik így, mint egy klub színpadán. A Stageit honlapján az oldal alján számos segítséget találunk: ötleteket arra, mit érdemes online közvetíteni; tippeket a közvetítés technikai előkészítéséhez; a legadakozóbb rajongók megjutalmazására; a marketingre.

Vásárlás

A zeneiparon belül mindenki tudja, de a közönségnek azért érdemes nyilvánvalóvá tenni, hogy abból, ha kedvencük videóit nézik a YouTube-on akármekkora mennyiségben, abból a zenész csak elhanyagolható összeget kap. Igaz ez még az amúgy jóval több, de egy-egy lejátszás után még mindig csekély jogdíjat fizető stream oldalakra is. (Bár ha megugrana a magyar előfizetők száma, az a hazai zeneipar számára jó lenne, de ebből közvetlenül és hamar nem lesz látható bevételnövekedés.)

A rögzített zene megvásárlása jóval több bevételt eredményez a jogtulajdonosnak (ha az album, EP nem szerzői kiadásban jött ki, akkor a kiadó és az előadó szerződés szerint osztozik a bevételen, és a szerzőknek is jár jogdíj). Az iTunes online áruház a híresztelések ellenére nem szűnt meg, a magyar zenékre koncentráló Dalok.hu pedig éppen a napokban újult meg.

Vannak előadók, főleg a nagyobbak, amelyek saját online boltot működtetnek, amelyekben lehetnek digitális “termékek” is – a postai kiszállításokat igénylő vásárlásokat inkább most ajánlott későbbre halasztani. Azok az előadók, akik saját webboltot indítottak, fontolják meg a digitális termékek bevezetését, bővítését.

A Bandcamp a legnagyobb ún. direct-to-fan platform. Itt ugyan nem minden magyar előadó található meg, de korántsem csak az underground használja. Vannak teljes kiadók is, amelyek csak itt teszik elérhetővé a zenéjüket. A magyar kiadványokat külön is meg lehet találni, a megjelenés ideje vagy a népszerűségük szerint rendezve; van lehetőség a címkék (praktikusan pl. a műfajok, vagy akár városok) szerinti további szűrésre is. A Bandcamp nagy előnye az adományozás szempontjából, hogy mindig, még ingyenes kiadványok esetén is lehetősége van a vásárlónak van arra, hogy a zenész, kiadó által meghatározott minimális árnál többet adjon egy rajongó a zenéért. A Bandcamp arra is lehetőséget kínál, hogy a teljes katalógusát egyben árulja egy zenész, jellemzően valamilyen komoly kedvezménnyel.

Az oldal az iparági átlagnál jóval kevesebbet von le azért, hogy a szolgáltatását használja az előadó: 15%-ot a letöltések árából, 10%-ot a fizikai kiadványok, pólók stb. árából. Nemrég bejelentették, hogy a járvány miatt március 20-án, pénteken semennyit nem fognak levonni a platformon átmennő pénzforgalomból. FRISSÍTÉS: az akció olyan jól sikerült, hogy a Bandcamp rendszere akadozott a nagy terheléstől. Sok magyar zenész is felhívta a lehetőségre rajongói figyelmét, vagy akár új kiadványokat töltött fel az alkalomra. Ez is jól mutatja, hogy a közönségben nagyon határozottan megvan az igény arra, hogy támogassa a zenei világot.

Ha valaki a Bandcampen megtalálja a kedvencét, és itt akarja vásárlással támogatni, akkor nem is kell feltétlenül belépnie a rendszerbe (bár utóbbi esetbe mutogathatja “online gyűjteményét” és más lehetőségeket is kap). Fizetni PayPallal lehet.

Zenészként itt lehet Bandcamp profilt csinálni. Itt rengeteg tanácsot lehet olvasni arról, hogyan lehet a leghatékonyabban használni a platformot. Fontos, hogy természetesen csak jogtiszta zenéket szabad feltölteni. Akinek kiadói szerződése van, az mindenképpen konzultáljon a Bandcamp használatáról a cégével, illetve ha korábbi kiadványai jöttek ki egy kiadó kezelésével, akkor ezek feltöltéséről.

Közösségi finanszírozás

A közösségi finanszírozásnak két modellje alakult ki. A jelen helyzetre jobban alkalmazható az, amikor a rajongók rendszeres támogatást küldenek kedvencüknek – akár havi szinten, akár úgy, hogy az alkotó minden alkalommal kap egy meghatározott összeget a támogatójától-rajongójától, amikor előáll egy új alkotással (videóval, dallal, EP-vel stb.) Ennek nagy előnye, hogy kiszámítható, rendszeres jövedelmet nyújt, szemben az egyes projektek létrehozására koncentráló támogatási formával.

A legismertebb oldal, ami ezt a modellt alkalmazza, a Patreon, amit egyébként zenészek alapítottak, bár más online művészeti ágakban talán még többet használják (pl. a képregényrajzolók). A közösségi finanszírozásnál megszokott módon itt is lehetséges az adományozókat az általuk ajánlott összeg mértéke alapján különféle csoportokba osztani, akik különféle (többé vagy kevésbé exkluzív) tartalmakhoz férnek hozzá, esetleg közvetlenül beszélgethetnek kedvencükkel stb. Itt van például a már említett Amanda Palmer Patreon-oldala, aki 8 különféle szintű, összegű támogatási formát talált ki.

A két lehetséges támogatási forma közül a havi rendszerességű utalásra leginkább a legnagyobb rajongók kérhetők meg. Az az opció, amikor akkor “alkotásonként” fizetnek a támogatók, talán könnyebben kérhető, mert kapnak érte cserébe valamit. A kettő közti választásról itt lehet bővebben olvasni.

Az alkotók minden hónap elején kapják meg a támogatásokat. Az oldal számos segítséget kínál az alkotóknak a technikai dolgokban, és rengeteg tippet is adnak arra, hogy mi működik jól az oldalon.

A rajongók beléphetnek Facebookkal és Google-lel, és máris megadhatják a támogatásra szánt összeget és a bankkártyájuk adatait.

A Bandcamp szintén kínál hasonló rendszeres támogatási lehetőséget, amit ők előfizetésnek neveznek; a támogatók megkapnak minden új kiadványt, hozzáférnek a korábbiakhoz, és lehet csak nekik szóló tartalmakat posztolni. Fontos, hogy a rajongók csak akkor választhatják ezt, ha a zenész lehetővé teszi – ezt itt lehet megtenni.

A közösségi finanszírozás másik, régebb óta működő és ismertebb formája egyes projektek – például felvételek – megvalósításának támogatása. Amennyiben a cél az, hogy az élőzenei események elmaradása miatti bevételkiesést valahogy pótoljuk, akkor érdemes ezt figyelembe venni a kért összeg meghatározásánál, valamint nyilvánvalóvá tenni a támogatást kérő szövegben is. Fontos tudni azt is, hogy – főleg akkor, ha fizikai, kipostázott kiadványokat, pólókat stb. is kínálunk a projektet nagyobb összeggel támogatóknak – jóval magasabb összeget érdemes kérni, mint amennyibe maga a projekt elkészítése kerül, hiszen számos egyéb költség is felmerül, amiket előre talán nem látunk – bővebben lásd ezt a cikkünket.

Ilyen közösségi finanszírozású projektet lehet indítani a Kickstarteren, az Indiegogón, valamint több magyar oldal is van, a legismertebb közülük az AdjukÖssze.

Oktatás

Sok zenész van, aki bevételeit zeneoktatással egészíti ki, és talán vannak olyanok is, akik most vágnának bele ebbe otthonról. Feltételezhető, hogy a bezártság a keresletet is növeli valamennyire: lesznek olyanok, akik most vágnak bele a régóta halasztgatott zenetanulásba, vagy szeretnének fejlődni a dalszerzés terén stb. A weben sokféle lehetőség van arra, hogy fizetős online kurzusokat indítsunk; magyar nyelven a Webuni kínál ilyen szolgáltatást. Itt lehet kurzust indítani. Mint az Általános Szerződési Feltételekből kiderül, a hallgatók által befizetett összeg kb. kétharmadát kapja meg az oktató.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: