A 2020-as Dalszerző Expóról már két beszámolót is közöltünk: összefoglaltuk Friedemann Findeisen előadását a drámai ív hatásos felépítéséről és az alkotók időmenedzsmentjéről, valamint bemutattuk a filmzenék világával foglalkozó BLEND program több előadását, beszélgetését is. Zárásként még néhány érdekes előadást, beszélgetést foglalunk össze.
Steve Dub: a kommunikáció a legfontosabb
A DEX egyik sztárvendége a Chemical Brothers állandó hangmérnökeként már több Grammy-díjat is nyert Steve Dub volt, aki legtöbbet a kommunikáció fontosságáról beszélt. Nemcsak akkor, amikor a hangmérnökkel találkozik az előadó, és meg kell beszélniük, hogy milyen hangzást szeretnének, hanem például a kreativitás megőrzésének is ez a kulcsa, hogy az alkotó kommunikáljon zenésztársaival és a világgal. Mint mondta, azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert manapság könnyű elkezdeni a számítógépen állítgatni ezt-azt, és az ember egyszer csak azon veszi észre magát, hogy eltelt hat óra.
Annak ellenére, hogy leginkább az elektronikus zenei munkáiról ismert, azt mondta, hogy abban az időszakban, amikor még a kreatív ötletelés folyik, sokkal jobb hangszereken játszani, mert ezekkel sokkal gyorsabban ki lehet próbálni egy új ötletet, mint a számítógépen.
Sokat beszélt arról, hogy nincsenek olyan szabályok, amiket feltétlenül be kellene tartani; sőt, amikor „minden a helyén van”, az gyakran unalmas. A Chemical Brothers is néha direkt „rosszul” kever dolgokat, mert például egy „túl hangos” cin is különlegessé tud tenni egy számot. Ehhez kapcsolódik az az elve, hogy ha egy olyan demót kap, ami technológiailag ugyan nem tökéletes, de az előadás nagyon jó rajta, akkor inkább ezt javítja, mintsem a stúdióban próbál új felvételt készíteni, mert ez utóbbi sokszor nem lesz annyira erős, csak technikailag jobb. Mint mondta, gyakran érzi úgy, hogy azért fordulnak hozzá, mert azt várják, hogy neves hangmérnökként „jobban meg tudja mondani”, hogy mi a jó hangzás, de „ez persze nem igaz”, hiszen ez minden esetben az előadótól, az ő művészi víziójától függ – amit nyújtani tud, az a validálás, a zenész önbizalmának erősítése.
Szakos Krisztián: semmit nem szabad csak rutinból csinálni
Szakos Krisztián folytatta nagy sikerű Dalfaragó sorozatát, ezúttal Rúzsa Magdolna Mona Lisa című dalának születését bemutatva. Elárulta, hogy a dal az Aduász című lemez összes többi számához hasonlóan úgy született, hogy az énekesnő telefonján rögzített, „szövegtelen dúdolásaiból” indultak ki. Azt, hogy az alkotópáros kilépjen a komfortzónájából, az tette lehetővé, hogy nem volt rajtuk nyomás, „nem egy mindent vivő slágerre gyúrtunk”, sőt, még albumot sem volt „muszáj” csinálni, mert az előző lemez sem futott még ki akkor. (A Mona Lisából, amit később sem szántak klipes dalnak, végül rádiós sláger lett, a Mahasz top 40 listán a 13. helyig jutott.) Szakos szerint a eldúdolt ötletekből kiinduló számoknál az első feladat az, hogy megállapítsák, hogy mi lesz a végső tempó, ami nem kényszeríti hadarásra az énekest.
Szakos elmondta, hogy milyen kritériumok alapján dől el, hogy egy ötletből lesz-e kerek dal. A következőket nézi meg: van-e benne „bemondás”, vagyis egy felismerhető hook a szövegben, a dallamban; „a ritmus teszi-e a dolgát, van-e feeling, groove”; végül pedig: egyben van-e a dalszöveg, tud-e vele azonosulni a hallgató – mert ha nem, akkor a dal nem fog működni, akármilyen jó is a zene.
Nem voltak biztosak abban, hogy egy ilyen vidám, nyári dal jól áll-e Rúzsa Magdinak, és amikor megszületett a két perces alap (a verzék, refrének), még bele akartak rakni egy „indokolatlan részt”, ami egyben ahhoz is hozzájárult, hogy nem lett „teljesen felhőtlen” a végeredmény. Így született a 2. percben kezdődő, fél perces „pszichedelikus” rész, amiben 6-8 hangforrás (többek között egy, az énekesnő hangjának tartományában szóló dub delay) hoz létre egyetlen textúrát. Fontos, hogy mindegyik más frekvenciatartományban szól, így nem zavarják egymást.
Mint Szakos Krisztián mondta, semmit nem szabad csak rutinból csinálni – bár bevallotta, hogy ő részben „a rutinjaiból él”, de muszáj ezeket folyamatosan fejleszteni. Szerinte „a technikai dolgokban nem szabad elveszni, a kreatív dolgokban viszont kötelező.”
Dalszerző táborok: tippek a felkészüléstől az utólagos aktivitásig
Egy kerekasztal-beszélgetésen Kamau Makumi, Myra Monoka és a finn Eva Louhivuori a dalszerző táborokról osztott meg hasznos információkat. Azt már elég sokan tudják, hogy mik ezek, de a több ilyenen járt szerzők hasznos tanácsokkal szolgáltak arról, hogy hogyan lehet kihozni egy táborból a legtöbbet.
Ez a felkészüléssel kezdődik: ki kell választanunk, hogy milyen eszközöket viszünk magunkkal (a laptop mellett), és biztosítani, hogy ezek jól működjenek, ne érjenek meglepetések. Ajánlatos a többi résztvevőről tájékozódni, elolvasni az életrajzukat, meghallgatni a dalaikat. A saját oldalainkat (bio, közösségi média) is érdemes rendbe rakni, és figyelni arra, hogy azokon a felületeken, amiket megosztunk a szervezőkkel és a többi résztvevővel, zenei vonatkozású (vagyis nem a személyes) tartalmak legyenek többségben. Érdemes kidolgozni és akár be is gyakorolni egy nagyon rövid, fél-egy perces bemutatkozó szöveget („elevator pitch”), amiben tömören elmondjuk, kik vagyunk, mit csinálunk, mik az erősségeink. Ha egy kommerciális táborról van szó, akkor érdemes felkészülni a célország zenei piacából, belehallgatni abba, hogy milyen zenék szerepelnek az ottani slágerlistákon.
A táborokban a workflow jóval sűrűbb és gyorsabb, mint amihez az ember általában hozzászokott. Nem kell persze egy fél nap alatt egy számot teljesen készre megírni, de a főbb vonalaknak ki kell alakulniuk. Vagyis a basszushangzással nem lehet órákat eltölteni, legfeljebb tíz percet lehet rászánni. A sűrű időbeosztás miatt jó, ha viszünk ötleteket, producerek pl. beateket, szövegírók témákat vagy akár rímpárokat. Jó készülni „a jeget megtörő” technikákkal is, hiszen „a zeneírás nagyon intim dolog”, amibe itt olyanokat kell bevonni, akikkel korábban nem találkoztunk – mondta Kama. Hozzátette azt is, hogy a szerzők világa nem olyan nagy, ezért ha az ember már megjárt néhány tábort, a következőn fog már ismerősökkel találkozni.
Szintén nagyon fontos az, ami a tábor után történik. Az itt szerzett ismeretségeket ébren kell tartani, vagyis nem elég a tábor alatt bejelölni egymást, hanem ténylegesen kommunikálni kell mind a többi szerzővel, mind a szervezőkkel, a kiadók, zeneműkiadók megismert munkatársaival. „Aktívnak kell lenni, nem szabad arra várni, hogy majd úgy magától az ölünkbe hullik egy munka” – mondta Eva Louhivuori, aki egyébként néhány éve szinte véletlenül csöppent egy Helsinkiben szervezett, de a K-Pop piacra dalokat készítő táborba, és azóta beleásta magát ebbe a kultúrába.
A beszélgetést vezető Marek Hojda, a lengyel exportiroda vezetője felsorolta, milyen típusú táborok vannak. Szerinte a pályájuk elején tartó szerzőknek ajánlott akár egy olyanba is elmenniük, ahol a részvételért fizetniük kell. A jogkezelők, exportirodák és hasonló szakmai szervezetek által szervezett táborok általában „profibbak”, de nem feltétlenül kommerciális céllal hozzák őket össze. Vannak olyanok is, amiket egy tőkeerős kiadó szervez; ezeken konkrét briefek alapján kell dalt írni, sokszor meghatározott előadók számára. Az utóbbi időben újfajta táborok is indultak, például olyanok, ahol kifejezetten filmzenéket, syncre szánt darabokat írtak, és music supervisorok hoztak oda jeleneteket. Myra Monoka ehhez hozzátette, hogy nem kell feltétlenül megvárni, amíg másvalaki megszervezi a tábort, amibe menni szeretnénk – mi magunk is összehozhatunk egy ilyet.
Fotók: Somay Márk
Categories: Dalszerző Expo