Dal+Szerző Playlist #89: Artisjus-díjasok

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

Március elején immár huszadik alkalommal adták át az Artisjus-díjakat. A szélesebb körtől begyűjtött javaslatok alapján az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről. Ahogy korábban (2017-ben, 2018-ban és 2019-ben), idén is bemutatjuk a díjazott szerzőket egy-egy művükkel. (A komolyzenei kategóriában díjazott művek közül kettő, Sugár Miklós L. v. B. alio modo és Virágh András Gábor Gregorian Notes című darabja nem található meg az interneten.)

Életműdíj: Tátrai Tibor

„Tűzkerék, Syrius, Hobo Blues Band, Török Ádám és a Mini, Generál, Új-Skorpió, Magyar Atom, Tátrai Band, Boom Boom, Latin Duó, Tátrai Trend – lehet ennél az egyszerű felsorolásnál tökéletesebb méltatást írni? Meg sem kíséreljük, hiszen a felsorolt zenekarok egytől egyig a blues-rock dalszerzés olyan minőségi szintjét állították fel, melynek meghaladása képtelen gondolat, de a puszta utolérésével is igen elégedett lehet az utókor, amennyiben az sikerül neki” – írja laudációjában Szabó Áron. Tátrai Tibor pályáját egyszer már áttekintettük rovatunkban, amikor 2018-ban a Petőfi Zenei Díj életműdíját kapta meg, de persze pályafutása van olyan gazdag, hogy bőven lehet válogatni belőle emblematikus dalokat.

Deák Bill Gyula: Rossz vér

Nemcsak Deák Bill Gyula, hanem általában a magyar blues egyik emblematikus dala Tátrai Tibor és Póka Egon nevéhez fűzödik; ők írták egyébként a Hobo Blues Band Vadászat című albumának zenéjét is.

Zene: Póka Egon, Tátrai Tibor. Szöveg: Deák Bill Gyula, Földes László. ISWC Kód: T-007.008.530-1

Tátrai Band: Utazás az ismeretlenbe

Aligha lehet Tátrai Tibor pályafutását bemutatni az általa vezetett, róla elnevezett zenekar nélkül. Több emblematikus dala szerepelt már Playlistünkben, most az 1994-es dupla album címadó dalát választottuk.

Zene: Kovács Tamás, Pálvölgyi Géza, Tátrai Tibor. Szöveg: Kovács Tamás, Pálvölgyi Géza, Tátrai Tibor. ISWC Kód: T-007.113.730-8

Boom Boom: European Mantra

A Boom Boom zenekar alkalmi formációnak indult, 1998 karácsonyán egy jól sikerült örömzenélésből. „Feltették maguknak a kérdést, hogyan nevezzék a bandát. Valaki azt mondta: bumm. Egy másik rávágta: bumm-bumm. Ebből lett a Boom Boom” – olvasható az életrajzban. Két lemezt jelentettek meg, a második, Intergalactic Megahello című albumon szerepel a fenti dal, aminek az érdekessége, hogy a Boom Boom dobosa, Borlai Gergő 2001-ben European Mantra néven alapított zenekart, ami nemzetközi hírnévre tett szert. (A teljes felállás: Szappanos György – basszusgitár, Borlai Gergő – dob, Tátrai Tibor – gitár, Jamie Winchester, Mohai Tamás – gitár, vokál.) (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene és szöveg: Tátrai Tibor, Mohai Tamás, Szappanos György, Jamie Winchester, Borlai Gergely. ISWC: T-007.088.553-8

Az év könnyűzeneszerzője: Oláh Kálmán

„A klasszikus zene és a jazz szintézisét létrehozó Oláh Kálmán elmondása szerint nem komolyzenei témákat „jazzesít” meg – az új műfaj tartalmaz klasszikus zenei formákat, hagyományokat és emellett jazzes elemeket, ritmusokat, improvizatív részeket” – olvasható Németh Alajos laudációjában. Oláh Kálmán részletesen ebben az interjúban beszélt erről, ahol szó van arról is, hogy Bach Goldberg-variációiból indult ki az egész kísérlet. A neten a díjazott, Beethoven-témák alapján készült mű nem található meg, ezért Bach-vázlatokat választottunk egy 2012-es koncertfelvételről. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Oláh Kálmán, Johann Sebastian Bach. ISWC kód: T-007.189.330-5

Az év könnyűzenei szövegírója: Hujber Szabolcs

„Nem klasszikus értelemben vett zenész. Középiskolai magyartanárként dolgozik, aki 2009-ben, egy dalszövegíró pályázaton kapott először lehetőséget, így lett a Péterfy Bori és a Love Band egyik dalának szövegírója” – olvasható Tabár István laudációjában, aki szerint ez részben ez a „másfajta gondolkodásmód” teszi izgalmassá a szövegeit, ami annak köszönhető, hogy „nem zenészként éli az életét”. A Margaret Island, a Magashegyi Underground és Vastag Csaba számára is írt szövegeket. A Playlistben A Dal 2020 nyertes szerzeménye hallható, ami a magyar rádiós toplista első helyéig is eljutott. Hujber Szabolcs szövegei korábban többször szerepeltek rovatunkban, és részletesen is bemutattuk pályáját, amikor 2018-ban a #kösziadalt kampány egyik arca volt.

Zene: Bella Máté, Rácz Gergő. Szöveg: Hujber Szabolcs. ISWC kód: T-007.333.770-8

Az év könnyűzenei produkciója: Lévai Balázs filmje: Like A Child – Fábián Juli

A tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőre-dalszerzőre emlékezik a Like A Child című film, amit már több százezren láttak. „Juli különleges előadói és szerzői képességeire bárhol a világon büszkék lehetünk. Fájdalmasan rövid, de színes életére 30 zenész és pályatárs, valamint édesanyja, két nővére és barátai emlékeztek vissza ebben a filmben” – írja Czutor Zoltán laudációjában. A film végefőcímdala, a Konyha zenekar Földrevaló című szerzeménye önállóan is nagy sikert aratott. Fábián Juli sokoldalúságáról és tehetségéről árulkodik annak a tizenhat, a zenei élet különféle részeiből jött énekesnek a névsora, akik hallhatók a dalban: Biga, Bolba Éva, Freddie, Gereben Zita, Jónás Vera, Lábas Viki, Mező Misi, Micheller Myrtill, Molnár Emese, Mujahid Zoli, Palya Bea, Péterffy Lili, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbara, Tóth Vera, Urbán Orsi, Wolf Kati.

Zene: Szepesi Mátyás, Badics Márk Péter, Haller Dániel Kristóf . Szöveg: Szepesi Mátyás. ISWC kód: T-007.312.425-0

Junior Artisjus-díj: Hegyi Dóri (OHNODY)

„Selymes hangja, tökéletes angol kiejtése azonnal felismerhető – van valami megfoghatatlan drámaiság abban, ahogy énekel, amire egyébként több zenei producer is felfigyelt a hazai elektro-pop világban. Egy igaz szerelem című lemeze nyugodt, mélybe húz, nem ereszt könnyen; nehéz súlyt helyez a mellkasunkra, dalszövegeitől felidézünk minden nehéz és fontos kapcsolódást az életünkben, legyenek azok szüleink, rokonaink, barátaink, elmúlt vagy leendő szerelmeink. Hallgatva Ohnody dalait azt érezzük, mintha mindent tudnánk a lelkéről” – olvasható Jónás Vera laudációjban. A szólóprojektjéhez az OHNODY művésznevet választó Hegyi Dóri korábban mint a Hangfoglaló Program által támogatott induló előadó szerepelt rovatunkban. A mostani Playlistben a díjazott album Dunának című dala hallható, amihez most mutatták be a különleges videót.

Zene: Makumi Kamau, Fodor Máriusz. Szöveg: Hegyi Dóra. ISWC kód: T-007.337.197-7

Junior Artisjus-díj: Tálas Áron

Tálas Áron „multiinstrumentalista előadó és elsőrangú zeneszerző, aki mindenhonnan merít ihletet. Remekül ötvözi a klasszikus zenei elemeket a mai jazz-áramlatokban tetten érhető páratlan metrumokat, vagy a hirtelen tempó- és lüktetésváltásokat. Zenei világának lírai oldala is erős, harmóniavilágának gazdagsága pazar” – olvasható Bágyi Balázs laudációjában, ami külön kiemeli a Tálas Áron Trió „zajos sikert aratott” Little Beggar című albumát.

Zene: Tálas Áron. ISWC kód: T-007.263.719-4

Junior Artisjus-díj: Antares

A négy zenetanár által alapított zenekar sokféle műfajból merít: a progresszív rock mellett a poptól a funkyn át a jazzig terjed a megidézett stílusok sora. Az Öröm a zene tehetségkutatót megnyerő formációról Both Miklós ezt írja laudációjában: „Kolosai Ferenc énekes-basszusgitáros, Kovács Botond gitáros, Dér Dávid billentyűs, Pap Dávid Page dobos szerzőisége, zeneisége és magabiztos hangszerjátéka kiváló stílusérzékkel, a formák újragondolásának kellő bátorságával felruházott alkotói közösség.” A Playlistben az a számuk hallható, amihez ha nem is klipet, de egy ötletes szövegvideót forgattak.

Zene: Dér Dávid, Pap Dávid, Kovács Botond István. Szöveg: Kolosai Ferenc Vilmos. ISWC kód: T-007.335.395-3

Az év magyarnóta-szerzője: Niczky Géza

„Zenei általános iskolába járt, ahol zenei érdeklődésén kívül a költészet iránti fogékonysága is hamarosan kiderült. Életét és munkásságát meghatározta, hogy Sátoraljaújhelyhez egész életében hű maradt. Országos ismertségét a 2012-ben megjelent CD-jének köszönheti. A Fohász c. dala Pere János előadásában olyan sikert ért el, hogy a kívánságműsorokban már a dal legelső elhangzása után az állandóan kért dalok közé került” – olvasható Niczky Géza életrajzában. A díjazott „négyszáz magyarnótát, valamint több száz popdal zenéjét, szövegét írta meg, hat verseskötete jelent meg.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene és szöveg: Niczky Géza. ISWC kód: T-007.162-539-2

Az év junior komolyzenei alkotója: Kecskés D. Balázs

„Kecskés D. Balázs kompozíciói finom színekkel papírra vetett – ahogy a zeneszerző szakmában mondjuk –, gondosan „kihallgatott” művek. Még csupán négy esztendeje szerezte kitüntetéses diplomáját Vajda János növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de máris megannyi elismerésben volt része” – olvasható Hollós Máté laudációjában. E díjak egyikét, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete Istvánffy Benedek-díját az énekhangokra és zongorára írt Trois romances nyerte el, ami – mint Kecskés D. Balázs alapos honlapján olvasható – a darab Paul Verlaine Debussyre emlékező verseire alapul. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Kecskés D. Balázs. Szöveg: Paul Verlaine. ISWC kód: T-007.296.005-4

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .