Mint arról korábban részletesen itt írtunk, sok támogatási lehetőség elérhető a neten, ugyanakkor pont a legnagyobb platformok eléggé elmaradtak ezen a téren. Szerencsére most több kedvező fejleményről is be tudunk számolni ezen a téren.
A Facebook itt olvasható nagy bejelentéséből a legtöbb híradás azt emelte ki, hogy Messenger Rooms néven a gyorsan elhíresült, de több problémával küzdő Zoom alkalmazást másolta le a cégóriás. A zenészek számára azonban ennél is fontosabb a következő hír: „Az alkotók és kisvállalkozások támogatására azt tervezzük, hogy lehetővé tesszük számukra azt, hogy fizetőssé tegyék az élő videók elérését – legyen szó online fellépésekről, oktatásról vagy szakmai konferenciákról.” Konkrét részletek sajnos nincsenek.
Ez a fejlesztés nagyon fontos lehet a bevételeik jó részét elveszítő zenészek számára – bár, mint arra a Music Ally figyelmeztet, egyelőre még sejtéseink sincsenek arról, hogy hogyan alakul ezen a platformon a közönség fizetési hajlandósága. A zeneipari lap szerint ennél is fontosabb lehet, hogy az online közvetítésekre gyakrabban használt Instagram több vezetője utalt arra, hogy náluk is készül valami hasonló, de erről még hivatalos bejelentés nincsen. Az alábbi ábra mindenestre megmutatja, hogyan fog ez kinézni.

Egy másik monetizálási lehetőség lesz a Facebookon a Stars rendszer kiterjesztése. Ezt eredetileg a videojátékos közvetítésekre találták ki, és más, ezzel foglalkozó oldalak (pl. Twitch illetve YouTube Super Chat) rendszerének lemásolása. A felhasználók csillagokat vásárolhatnak kisebb-nagyobb „csomagokban”, és ezekből küldhetnek egy élő videó alatt az alkotónak. Egy-egy megkapott csillagért 1 cent jár a videósnak, de csak azután lehet pénzre váltani ezeket, hogy összejött tízezer darab (vagyis száz dollár). Itt lehet bővebben olvasni a rendszerről, itt pedig arról, hogy hogyan állíthatja be ezt a fajta pénzküldést egy hivatalos profil működtetője. A program kiterjesztésére nincs részletes menetrend; az általunk megnézett profiloknál egyelőre azt írta ki a rendszer, hogy videojátékos módba kellene átváltanunk ahhoz, hogy „szintet léphessünk”, ami után ez a lehetőség elérhetővé válik.
A Facebook továbbá bejelentette, hogy ezentúl van lehetőség csak online eseményeket létrehozni, és ezeknél magába az eventbe is integrálható az élő közvetítés. A visszahozott Live With gomb lehetővé teszi, hogy partnert hívjunk az élő közvetítésbe, ami nyilvánvalóan jól jöhet a zenében. Továbbá mostantól az is hallgathatja a közvetítést, aki nincs bejelentkezve a Facebookra, illetve akinél gyenge a net, mert ki lehet kapcsolni az adatforgalom nagyobb részét generáló képet.
A Spotify is elindított egy új kezdeményezést az előadók támogatására. Pontosabban az Artis Fundraising Pick, ami a felhasználók számára a mobil appban, a zenész profiján jelenik meg, általában adománygyűjtésre használható. Ez azt jelenti, hogy biztathatjuk a rajongókat egy jótékony szervezet támogatására, de magunk is kérhetünk segítséget. Utóbbi esetben egy személyre szabott PayPal.me vagy GoFundMe linket vagy Cash App felhasználónevet lehet itt elhelyezni. (Ezekről részletesebben itt ír a Spotify.)
A jótékonysági szervezet nem lehet bármi, csak olyan, ami kifejezetten zenészeknek segít a járvány idején – ezek listája itt látható, egyelőre legalábbis magyar szervezet nincs közöttük. A Spotify az adományokat megduplázza, míg az erre a célra a cég által felajánlott 10 millió dollár el nem fogy.
Az élő bejelentkezések sajátos fajtája az online DJ-zés, már csak azért is, mert sajátos szerzői jogi problémákat vet fel, és ezek megoldására a nagyobb platformok nincsenek felkészülve. A Billboard itt írt részletesen az livestream jogosítások problémáiról; még abban is eltér a megkérdezett jogászok véleménye, hogy pontosan milyen típusú jogdíjakat kellene fizetni, hiszen nem világos például az, hogy történik-e valamilyen másolás egy közvetítés alatt.
Ezért fontos, hogy a Mixcloud elindította a kifejezetten élő DJ-zésre kialakított Live platformját, egyelőre béta módban, mert eredetileg későbbre tervezték, de hatalmas volt a nyomás, hogy kijöjjenek vele. A Mixcloud egy jogosított, kifejezetten mixekre szakosodott szolgáltatás – mint a DJ Mag írja, ha nem is a világ összes kiadója által, de a majorok mellett a Merlin által képviselt rengeteg független cég által is -, vagyis nem kell félni attól, hogy a fellépés közben lekapcsolják vagy elnémítják a hangot stb.
A platform monetizálási rendszere nem új, de a járványra való tekintettel most kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe. A Mixcloud Select keretében a hallgatók nem általában a platformra fizethetnek elő (mint egy átlagos stream szolgáltatónál), hanem kedvenc DJ-ik csatornájára, az utóbbiak által meghatározott összegért. Ezért cserébe offline hallgatást, esetleg exkluzív műsorokat stb. kapnak. A rendszer úgy működik, hogy a bevételek 65%-át a lejátszott felvételek jogtulajdonosai kapják, a tranzakciós költségek levonása utáni maradékon osztozik 60-40 arányban a DJ és a Mixcloud. A járványra való tekintettel ez utóbbi részesedésről a cég három hónapon át lemond. Mindehhez – a Select monetizációhoz, illetve az élő fellépéshez – a DJ részéről Pro előfizetés szükséges, ami 90 napos próbaidő után havi 15 dollár.
A Mixcloud szolgáltatása később fejlődni fog, például archiválhatók lesznek majd a fellépések. A közvetítés nem magán a rendszeren belül történik, hanem egy külön stream szoftvert kell használni. Erről itt lehet bőven olvasni; a DJ Mag pedig még részletesebb leírást készített arról, hogyan lehet élőben DJ-zni a neten.
Categories: Hírek
Leave a Reply