100-100 és 170 millió forintos keretből lehet pályázni jövőbeli koncertek tiszteletdíjára könnyű- és komolyzenészeknek, nép- és cigányzenészeknek

Május 2-án jelentette be az EMMI, hogy a minisztérium kultúráért felelős államtitkársága egymilliárd forintot csoportosított át a a független művészek megsegítésére, és ezt „Köszönjük, Magyarország! néven, pályázat útján osztja szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.” A különféle előadóművészi területeken a nemzetstratégiai intézmények és szervezetek írnak ki pályázatokat.

A zenei területen már megjelent három pályázat a négyből. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Magyar Könnyűzenei Központja és az A38 Hajó közösen gondozza a könnyűzenének szóló pályázatot. (Ebben a jazz, a népzene és a komolyzene nincs benne.) A Petőfi Irodalmi Ügynökség Hajónapló című oldalán és az A38 blogján elérhető pályázat kerete 100 millió forint. Egy zenei program tervezetével lehet pályázni, ami lényegében egy legalább öt alkalommal előadott zenei produkció, amit vidéki helyszínekre is el kell vinni. Pályázni kizárólag az előadói tiszteletdíjra lehet, személyenként legfeljebb 300 ezer forintra, illletve produkciónként legfeljebb másfél millióra. Az egyéb költségeket a fogadó félnek vagy a produkciónak kell állnia. A pályázathoz a produkció elérhetőségei és bemutatása mellett a következőt kell mellékelni az adatlapon: „számsorrend vagy műsorközlő szerzői adatokkal, Word-dokumentum vagy PDF formátumban)”.

A finanszírozás úgy történik, hogy a megítélt tiszteletdíj 80%-át előlegként átutalják, a maradék 20%-ot pedig a programok megvalósítása után. Ennek a határideje „a veszélyhelyzet visszavonását, a korlátozások feloldását követő 90 nap (mely szükség esetén meghosszabbítható), de legkésőbb 2020. november 30.”

Olyan előadók jelentkezését várják, akik „igazolható előadművészi múlttal” (kiadványok, tévéfelvételek, klipek) valamint „a közönség számára is emlékezetes produkciókkal” rendelkeznek. Előnyt élveznek azok, akik „munkaviszony hiányában nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel; gyesen, gyeden lévő alkotók; legalább két gyermeket nevelő előadók”. A jelentkezési határidő május 18., 12 óra, az elbírálás határideje legfeljebb 14 nap.

A nép- és cigányzene területén a Hagyományok Háza a pályázat felelőse, itt található meg a kiírás. Itt a keretösszeg magasabb, 170 millió forint, viszont ebbe három kategóriának kell beleférnie: népzene, néptánc és cigányzene. Legalább három előadást kell vállalni vészhelyzet vége után; az a kitétel, hogy lehetőleg vidéken, az első két kategóriában szerepel, a népies műzenét játszó cigányzenészeknél nem.

A fejenként igényelhető összeg 300 ezer forint; a nagy létszámú, vagyis 7 főnél nagyobb csoportok (pl. népdalkörök, néptáncegyüttesek) esetén a vezető igényelhet támogatást. A cigányzenekarok 4-7 fősek lehetnek, a 300 ezer forint fejenként vonatkozik rájuk. A határidő május 18.

A komolyzenei előadók számára a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. írt ki pályázatot. Ez több szempontból hasonló a könnyűzeneihez: 100 millió a keretösszeg, pályázatonként legfeljebb 300 ezer igényelhető, ennek 80% az előleg, és a leadási határidő május 18. A pályázók körét itt az szűkíti, hogy olyanokat várnak, akik nem rendelkeznek „heti 20 órás munkaviszonyt meghaladó rendszeres jövedelemmel” pl. zenetanárként.

Arra, hogy milyen előadással lehet pályázni, a kiírás (pdf) következő mondatai utalnak: „Szükséges megjeleníteni, hogy szólókoncertet, minihangversenyt, esetleg azt követő előadást, beszélgetést is vállal-e a pályázó. Továbbá azt is, hogy egy konkrét programmal pályázik egyénileg vagy csoportosan. (Ebben az esetben előfeltétel, hogy az együttes tagjai közül mindenkinek eleget kell tennie a pályázati feltételeknek, hiszen a támogatás személyre szól.)” Itt is fontos szempont, hogy „lehetőleg vidéki helyszíneken” legyenek a programok.

A jazz műfajban a Budapest Music Center írt ki a többinél alacsonyabb keretösszegű, 30 milliós pályázatot. Egy pályázó egy vagy két koncertet vállalhat a többihez hasonló feltételek mellett, 120-120 ezres tiszteletdíjjal. A BMC egyik fontos kiegészítése: az „elbírálásánál előnyben részesülnek azok, akik saját kompozíciókat is tartalmazó műsortervet nyújtanak be”. A határidő május 18.

A Petőfi Irodalmi Múzeum a „Köszönjük, Magyarország!” keretében egy másik pályázatot is kiírt, írók, költők, dramaturgok és zeneszerzők számára. Ebben az utóbbiaknak 10 milliós keretösszeg jut, egy-egy szerző legfeljebb 300 ezer forintot igényelhet. A kiírásban az olvasható, hogy „a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kell komponálnia”, és „a PIM a támogatás fejében 5 évre megszerzi az elkészült zenemű ingyenes közzétételi jogát.”

Az EMMI közleménye ezt írja többek között: „Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, ezért a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak.A felhívással az ágazat azt kívánja erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása olajozottabb lehet az aktív munkában tartott művészekkel.”



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .