Dal+Szerző Playlist #90: A magyar hálószobapop

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube (a Spotify és Deezer lista hiányos)

„Nem rendes körülmények között felvett rendes zene” – így jellemezte a Piresian Beach néven alkotó Németh Zsófia a „hálószobapop” színteret,* ami a 2010-es évek elején robbant be. Nem annyira műfajról, mint inkább egy hozzáállásról volt szó: nincs szükség komoly (és drága) felszerelésre ahhoz, hogy valaki dalokat írjon, az otthon, a hálószobában DIY módon rögzített, lo-fi hangzású zenék is lehetnek érvényesek. (A hálószoba persze vagy valós, vagy metaforikus – angolul is bevett kifejezés a bedroom pop.) Emellett pedig a színtér tagjait barátságok, vagy legalábbis netes ismeretségek hálózata kötötte össze. A hálószobapop néhány évig nagy kritikai figyelem mellett virágzott, aztán az előadók egy része eltűnt, más műfajok felé fordult, de legalább ugyanazt a fajta zenét „rendesebb” körülmények között játszotta tovább – de olyan is van, aki ugyanabban a szellemben zenélt tovább.

Innen indultak olyan jelentős előadók, mint az azóta nemzedéke legfontosabb dalszerzői között számon tartott Szabó Benedek (több Playlistünkben szerepelt, legutóbb itt, a Dal+Szerző magazin nagyinterjúja itt olvasható), vagy a külföld felé is kacsintgató Mayberian Sanskülotts (legutóbb itt szerepeltek rovatunkban). A színtér alakításában fontos szerepet töltött be a Rakéta Fesztivál, amelynek sokszínű válogatásai (főleg az első néhány) jól bemutatják a hálószobapopot. Jó még visszatekintésre a Recorder 2011-es, kazettán is megjelent válogatása, illetve az első ilyen tematikus válogatás, a What’s On Your Mind?

Az otthoni felvétel a következő években egyre inkább elterjedt, olyannyira, hogy – mint a 2018-as Music Hungary konferencián elhangzott – manapság már az számít ritkaságnak, ha egy felvétel elejétől a végéig hangstúdióban készül. A karanténidőszak nyomán azért érdemes feleleveníteni a hálószobapopot, pláne, hogy a „nem rendes körülmények” most minden zenészt érintettek, és sokan megpróbálták kihozni ebből a kreatív maximumot.

* Az idézet Barna Emília a színteret a női előadók szempontjából vizsgáló tanulmányából való – ennek magyar változata itt olvasható, az angol, amelyben az idézett szövegrész található, a Made In Hungary című kötetben jelent meg.

Piresian Beach

Németh Zsófia első, 2010-ben megjelent EP-i nemcsak a hazai, de a nemzetközi blogoszféra figyelmét is felkeltették, és katalizátorként hatottak az egész színtérre. Dalai rendkívül zajosak, de ha a torzulás mélyére ásunk, akkor hallható, hogy tele vannak fülbemászó dallamokkal.

Facebook

Wasting Away

Az első, 2010 nyarán megjelent EP nyitó dala.

Take Me

Az EP-ket 2011-ben követte egy nagylemez, amit akkor Piresian Beach így jellemzett: „10 szarul szóló szám romantikával, önértékelési zavarokkal, norvég hatásokkal, sötét és világos visszhangokkal, random szövegekkel, és hát amilyen hülye vagyok, magamat is jól beledarálgattam”. Nemcsak ebben a műfajban, hanem általában kevéssé jellemző, hogy öt évvel később egy újrakevert, részben újravett változata is készült – amit egy szingapúri kiadó jelentetett meg kazettán.

A Dirty Shame

Hosszú idő után 2019-ben jelent meg egy új Piresian Beach-EP, az énekhangot a korábbinál jobban kiemelő What Ever Happened. Ez is komoly kritikai sikert aratott, és erre sem csak Magyarországon figyeltek fel.

Morningdeer

„Hangmérnök akartam lenni, de azt mondták, hogy nem mehetnek lányok, csak fiúk, és nagyon szomorú lettem” – mondta a Morningdeert először egyszemélyes projektként elindító, és csak később zenésztársakkal színpadra álló Dányi Krisztina. Szintén a színtér első képviselői közé tartozik, az ő zenéje azonban sok szempontból más, mint a legtöbb, a hálószobapophoz sorolt szerző-előadóé: intimebb, játékosabb, szokatlan hangokat – köztük például háztartási eszközöket is – mozgósító art pop.

Honlap Facebook

Goldman

Az első, 2010-es Morningdeer-lemez e számához videó is készült, amin látható, milyen hangforrások szólnak a hagyományos hangszerek mellett: evőeszközök, vagy akár a megkopogtatott mikrofon is szolgáltathat ritmust. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Salt

A 2013-as Concert On A Twig (amin ez a szám hallható), valamint a 2015-ös Blue For B című lemez is egy kis japán kiadónál, a Whereabouts Recordsnál jelent meg. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Morningdeer & S Olbricht: Grey Lichen

A legutóbbi Morningdeer-kiadvány egy 2019-es közös EP a budapesti underground elektronikus zene egyik nemzetközileg elismert képviselőjével.

Nohopekidz

Az egyszemélyes Nohopekids jellegzetes szereplője volt a színtérnek: Horváth Zoltán kiadott néhány számot, szerepelt több zenekarban is, azóta viszont nem találkoztunk a nevével,

Fuzzin’ Around

Lendületes rocksláger, csak éppen rettenetesen lo-fi megszólalással: a fuzz gitáreffektet megéneklő dal lett a Nohopekids legismertebb dala, tulajdonképpen a színtér rockegyütteseinek egyfajta himnusza is lehetne. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Broken Machines

Az első, 2011-es EP-t 2012-ben követte az ironikus című Nopopkids. Ez persze nem popzene abban az értelemben, hogy elképzelhető legyen, hogy megszólal egy rádióban; a dallamok viszont nagyon is együtténeklésre csábítanak. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Route 8

Arra, hogy a hálószobapop színteret elsősorban (on- és offline) barátságok tartották össze, és nem a műfaj hasonlósága, jó példa Route 8, aki néhány évvel később a Lobster Theremin londoni kiadónál megjelent zenéivel bekerült az elektronikus zene nemzetközi körforgásába.

Facebook

CanUFeelIt?

Route 8 első EP-je még a budapesti – de az elektronikus zenei sajtó figyelmét külföldön is felkeltő – Farbwechsel kiadónál jelent meg. Ez is lo-fi, de az elektronikus zenén belül ez egészen mást jelent, mint a rock különféle műfajaiban.

Dry Thoughts

Az első, az említett Lobster Thereminnél megjelent EP egyik száma, ami jóval könnyedebb, sőt, a kiadó még a nyárias szót is használta rá.

FunFun

Ez a 2018-as (szintén a Lobster Thereminnél megjelent) szám jól mutatja Route 8 sokoldalúságát: a franciás diszkós house-t gondolja újra.

Példák a színtér összefonódásaira

Végül két zenekart mutatunk, amikben több, korábban említett zenész játszott együtt.

Summer Schatzies: Spooks Of Love

A Summer Schatzies a Piresian Beach és Nohopekids zenekarok egyszemélyes tagságából és Lang Ádámból (Halál Judit) állt, két kétszámos és egy négyszámos EP-t jelentettek meg 2012-ben. Utóbbin hallható a Spooks Of Love, amiről Németh Zsófia ezt mondta: „eredetileg a Piresian Beachnek szántam, aztán a gyöngéd romantikussága miatt inkább Schatzies-számmá nyilvánítottuk”. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Broken Cups: Love

A szintipunk/darkwave vonulatot felelevenítő, sötét és mániákus Broken Cups tagjai pedig: Nohopekids, Route 8 valamint Fekete Dávid (Los Vargitos stb.). Egyetlen albumot adtak ki. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A Playlist meghallgatható a Deezeren és a Spotify-on (mindkettő meglehetősen hiányos), valamint a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

1 reply

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.