Részletesen itt ismertettük a Köszönjük, Magyarország nevű, összesen 1 milliárd forintos program keretében milyen zenei pályázatokat írtak ki. A korlátozások feloldása után tartandó koncerteket kellett vállalni, és a támogatást kizárólag a gázsira lehetett kapni.
Az utóbbi napokban nyilvánosságra hozták a nyertesek listáját az egyes zenei területek pályázatainak lebonyolításával megbízott intézmények. Az A38 oldalán olvasható a könnyűzenei pályázat eredménye. 470 pályázatból 206-ot támogattak, 120-900 ezer forintos összegekkel (többek között a vállalt koncertek számának függvényében). Nagyon sokszínű a lista, vannak rajta országosan ismert sztárok, a maguk szubkultúrájában régóta működő zenekarok és feltörekvő előadók is; pop, rock, metal, hiphop, metal, világzene és még gospel is. A zsűri tagjai: Bali Dávid (HOTS), Bognár Attila (A38), Póka Egon (Kőbányai Zenei Stúdió), Szabó László (Magyar Teátrumi Társaság), Szűcs Gábor/ Little G Weevil (Petőfi Irodalmi Ügynökség Könnyűzenei Központ).
A beérkezett pályázatok több mint felét támogatta a Budapest Music Center: 161-ből 87 jazz-zenekar kapott 100-700 ezer forintos támogatást a gázsikra, listájuk itt látható. A Hagyományok Háza három területen hirdetett meg pályázatokat: népzenészeknek (52 támogatott), néptáncosoknak (51 támogatott), népies műzenét játszó cigányzenészeknek (91 támogatott). A Filharmónia Magyarország pályázata különleges volt, hiszen független klasszikus zenei előadóművészek szólókoncertek megtartására pályázhattak. Itt volt a legtöbb támogatott pályázat: 372 hangszeres művész kapott támogatást.
Ezek a pályázatok egy összesen 1 milliárd forintos kultúratámogatási program részei voltak. Azóta bejelentették, hogy újabb 5,1 milliárd forint megy majd erre a célra. Arról, hogy ezt hogyan tervezik elosztani, Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke beszélt az InfoRádiónak. 1,4 milliárdból kap támogatást öt nagy intézmény, többek között az Operaház, Hagyományok Háza és a Zeneakadémia.
3,7 milliárd forintból kap támogatást 17 kulturális terület, többek között „a kortárs művészeti alkotások megvásárlását, hangszervásárlást és -javítást, zeneműkiadókat és kottakiadókat, szabadúszó művészeket és kulturális mikrovállalkozásokat, kulturális műhelyeket és utazócirkuszokat, könnyűzenészeket és könnyűzenei klubokat, a közművelődésben dolgozó műszaki szakembereket és Kassai Lovasíjász Iskolát, valamint az Öröm a zene tehetségkutató rendszert támogatják” – olvasható az interjú összefoglalójában. „A pályáztatás feltételeit, a támogatási összegek kiosztásának részleteit most dolgozzák ki és remélik, hogy még a nyáron mindenki megfogja kapni a támogatásokat.”
Categories: Hírek
A Kassai Lovasíjászok támogatása mar nagyon időszerű volt!