Ki mernek szállni a kiadók a gyorsulási versenyből?

A blogunkon már sokszor idézett Mark Mulligan érdekes írást jelentetett meg a „gyorsulási versenyről”, vagyis arról, hogy a stream szolgáltatók egyre nagyobb ütemben várják el az új és új tartalmakat, hogy ezekkel „etessék” a playlistjeiket, és a kiadók megpróbálnak lépést tartani ezzel az igénnyel – amit nem feltétlenül a hallgatók, hanem a platformok diktálnak.

Mulligan szerint ez a verseny több szempontból káros a kiadói és művészi oldalra nézve. A kiadók próbálják növelni az ütemet, de valójában ez „sziszifuszi feladat”. Mindez ráadásul az egyes dalok előtérbe kerülését hozta magával, mégpedig az előadók kárára – több éves már az a megfigyelés, hogy egyre nehezebb befuttatni egy új előadót, mert még ha egy dala sláger is lesz a playlistek világában, ebből még egyáltalán nem következik, hogy bárkit érdekelni fog a következő. Az egyes dalokra fókuszáló marketingnek nincsen „B-terve” arra az esetre, ha egy egyedi megjelenés nem hozza a stream számokat.

Mulligan szerint a kiadók pénzügyi működése, meg egyáltalán, a könnyűzene hagyományos modellje az előadók köré épült, és a rajongótábor felépítése volt a lényege. A stream platformok felépítése éppen ezt akadályozza. Másképpen működnek egyébként a kínai szolgáltatók, amelyeknél a felhasználói felület is olyan, hogy a rajongótáborok kielégítését célozza. A nyugati piacokon ez más felületeken, pl. a közösségi médiában lehetséges csak.

További fejlemény, hogy az adatok számának robbanásszerű növekedése csökkentette az új előadók leszerződtetésének kockázatát: egyre pontosabban előrejelezhető, hogy ki az, aki nagy valószínűséggel nagy hallgatottságot fog hozni. Viszont az, hogy egyre inkább már bizonyított előadókat szerződtetnek le, akiknek a reményt keltő adatait a többi piaci szereplő is látja, nagy licitet indított be, egyre emelve az előlegek összegét. A rajongótábor felépítésére irányuló marketingstratégiák hiányában azonban semmi garancia nincsen arra, hogy az, aki produkált egy nagy slágert, a következő dalával is sikeres lesz.

Ezt az egészet meg kellene fordítani: „a rajongótábornak kell az első helyre kerülnie, a stream számoknak a másodikra”, pláne, hogy az előbbiből következik az utóbbi, (ha vannak rajongó, lesznek streamek) ám fordítva ez nem igaz. Ehhez azonban ki kell lépnie az említett versenyből, ami nehéz, hiszen „mindenki más ugyanezt a játékot játssza”.

Jó ösztönző lehetne erre a jogdíjak rendszerének újragondolása. „Fel kéne adni azt az elgondolást, hogy minden szám egyenlő” – írja Mark Mulligan, mármint hogy ugyanannyi jogdíjat kell, hogy fizessen pl. egy mindfulness playlisten hallható 35 másodperces felvétel az eső hangjairól, mint egy elejétől a végéig végighallgatott album dalai. A rajongótáborra fókuszáló stratégiát jutalmazná egy részben vagy egészében a felhasználó-központú elszámolásra átállított rendszer is.

Bíztató az is, hogy „a kiadók a cégek többségénél jobban tudják, hogy a szabályok áthágása a kreatív iparágakban gyakran sikeres üzleti stratégia” – írja Mark Mulligan.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.