„Ha 2021-ben megnyílik a bőségszaru, gombnyomásra el tudnak indulni a programok” – Demeter Szilárd a Magyar Könnyűzenei Stratégiáról

A Magyar Könnyűzenei Stratégia úgy tartja izgalomban a szakmát, hogy valójában ez még csak egy nem nyilvános, döntéselőkészítő anyag. A Demeter Szilárd miniszteri biztos által a Nemzeti Kulturális Tanácsnak benyújtott stratégiáról a Válasz.hu közölt részleteket, többek között az öt évre tervezett majdnem 25 milliárd forintos forrásigényéről; majd több véleménycikk is megjelent róla.

A stratégia útja a megvalósulásig

Demeter Szilárd – akiről sokan tudják, hogy nemcsak a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója és a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos, hanem zenész is: a Loyal zenekarban basszusgitáron játszik, ennek Facebook oldalán szerepel az alábbi fotó is – blogunk kérdésére tisztázta, hogy mi is ennek a stratégiának az helyzete, várható útja.

A 2020 februárjában megalakult Nemzeti Kulturális Tanácsban (NKT) szereplő 17 ún. kultúrstratégiai intézmény mindegyikének az volt a feladata, hogy készítsen szakágazati stratégiát. Az intézményvezetők véleményezik egymás stratégiáit, eldöntik, hogy melyiket támogatják, melyiknél kérik azt, hogy még dolgozzanak rajta. Az elfogadott dokumentumokat az NKT elnöke (egyben a Magyar Művészeti Akadémia elnöke), Vashegyi György benyújtja a miniszterelnöknek, aki aztán a kormány elé viszi ezeket. Végül itt dől majd el „hosszas viták után és a költségvetés, a gazdaság helyzete alapján”, hogy a kormány milyen programokra, milyen ütemezésben mennyi pénzt szán – mondta Demeter Szilárd. A miniszteri biztos elmondta, hogy az NKT tagjai között pozitív fogadtatása volt a stratégiának, „jó reményeim vannak, hogy bekerül a kormány elé”.

A stratégia alkotói, háttérintézménye és viszonya a magyar szakmai szervezetekhez

 A nyilvánosságra került részletekből is jól látszik, hogy a stratégiában rengeteg olyan elem, terv szerepel, amelyekről a szakmai nyilvánosságban már régóta szó van, vagy amiket szakmai szervezetek javasoltak. „Ez nem az én egyszemélyes bulim, nem nálam van a bölcsek köve, hanem egy szűk szakértői stábbal dolgoztam; ugyanazokkal az emberekkel, akik a szakmai szervezeteknek is megírták a stratégiákat. Magyarán megkerestem a legjobbakat, akik ezt csinálják, és bíztam a tudásukban és az elkötelezettségükben” – mondta Demeter Szilárd. A stáb összetétele – hiszen egy nem nyilvános döntéselőkészítő anyagról van szó – egyelőre szintén nem nyilvános.

A szakmai szervezetekkel való együttműködés nemcsak az elkészítésben, hanem a megvalósításban is kulcskérdés lesz, ha elfogadják a stratégiát. A központi intézmény, ahonnan az egészet menedzselni fogják, a Petőfi Irodalmi Ügynökségen belül működő Magyar Könnyűzenei Központ lesz, amibe beolvad a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) is.

A tehetségkutatóktól és az oktatástól a zenészi életpályán át az exportig sok mindent átfogó, hét pillérre épülő stratégiát megvalósítani „elképesztően nagy munka”, és nem arról van szó, hogy ezt egészében a Könnyűzenei Központ csinálná. A hét pillér különféle intézményekbe kerülne, amelyek az egyes részterületekért felelnének, ezekre lenne rálátásuk. „Szeretnénk minél több partnerintézményt, érdekvédelmi, szakmai szervezeteket bevonni a megvalósításba” – mondta a miniszteri biztos.

A Központ végezné a „folyamatok menedzselését”, továbbá felügyelné, hogy a pénzt hatékonyan költsék el, az „jó helyre kerüljön és ne a haverok zsebét tömködjék. Egy kőkemény közgazdász és jogász csapat fog azon dolgozni, hogy ennek a jogi és gazdasági-pénzügyi kereteit kidolgozzák.”

Ez lesz az idei feladat, ha a kormány elfogadja a stratégiát. „Fel kell építeni a rendszert, kitalálni minden működőképes részelemét. Így amennyiben 2021-ben megnyílik a bőségszaru, akkor gombnyomásra el tudnak indulni a különböző programok” – mondta Demeter Szilárd. 

Résztudások egyesítése, elindult folyamatok támogatása

Próbáltuk úgy összerakni ezt a stratégiát, hogy logikus rendszer legyen. Ha van érdeme, akkor az az, hogy a már meglévő résztudásokat fésültük össze egyetlen nagy integratív rendszerbe” – mondta Demeter Szilárd. Ez azt is jelenti, hogy számos esetben már elindult folyamatok mennének tovább – mint például mindazok, amelyek a Cseh Tamás Program, majd a Hangfoglaló Program keretében működtek –, csak éppen jobban megtámogatva „többletforrásokkal, nagyobb infrastrukturális, logisztikai háttérrel, szolgáltatási támogatásokkal”.

„Lelkes emberek évtizedek óta dolgoznak babszemekért ezeken a különböző részügyeken” – mondta Demeter Szilárd.  Példaként említette az Öröm a zene tehetségkutatót: ezt a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) „úgy csinálja, hogy azt lehetetlen lenne lelkesedés nélkül. Ha ebben tudunk nekik segítséget adni, akkor még nagyobb kedvvel, még jobban fogják csinálni.”

Több más, már létező programra igaz, hogy „forráshiányosak voltak, így nem tudtak nagyobb szinten, például Kárpát-medencei méretekben gondolkodni. Ezt nevezem én társadalmiasításnak: ami jó, azt terjesszük ki az egész magyar nyelvterületre, mert ebből mindenki csak nyerni tud.” A nagy források mozgósítása a kulcsa minden nagyobb változtatásnak – Demeter Szilárd a PIM főigazgatójaként is ezt tapasztalta: „ha egy gépezetet indít be az ember, szélesebb fronton támad nagyobb erőforrásokkal, akkor nagyobb hatást ér el, mintha gerillaharcosként baboskendőt köt a fejére és lövöldözik a bokorból. Kell egy tehetetlenségi erő, ami nyomja előre a szcénát, és ezt általában országos hatáskörű intézmények tudják biztosítani.”

Annak, hogy a stratégia „egyetlen nagy integratív rendszer”, az lehet a hátránya, hogy ha bizonyos részeire nem vagy sokkal kevesebb pénz jut, akkor azzal az egész gyengül – vetettük fel Demeter Szilárdnak. Mint mondta, ő arra számít, hogy ha a kormány elfogadja a javaslatát, akkor „jelentős összegeket fognak erre szánni, nem nagyon fogják farigcsálni.” Mindenesetre nem szeretné feláldozni a terv egyetlen elemét sem, így ha a tervezett 25 milliárdnál kevesebb költségvetési támogatást kapna, akkor „mindenből megcsinálnánk valamennyit”.

Rengeteg tartalmat kell gyártani

A stratégia a fő hangsúlyt az infrastruktúra kialakítására helyezi, a próbatermek fejlesztésétől a Magyar Könnyűzenei Intézet megalapításán át új rádió és portálok létrehozásáig. Nem maradt azért ki az sem, hogy már működő zenekarok, előadók, szerzők kapnának támogatást új művek létrehozására.

Az erről szóló pályázatokat jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) írja ki. Demeter Szilárd szerint „értelmetlen két párhuzamos rendszert fenntartani”, ezért amennyiben a kormány elfogadja a stratégiát, jó lenne, ha az NKA-támogatásokat is integrálni tudnák ebbe. Ennek része lehetne az is, hogy az Artisjus által az NKA-nak átutalt összeg, az üres hordozó díjak 25%-a is a könnyűzenei stratégia része lehetne – bár annak forrásigénye ennél jóval magasabb.

A művek létrehozása fontos része a stratégiának, mégpedig nagy számban. Ahogy Demeter Szilárd fogalmazott, „akkor nyerjük meg azt a csatát, amit a magyar könnyűzenéért vívunk, ha kritikus mennyiség fölött tudunk tartalmakkal ’spammelni’. Rengeteg olyan típusú tartalmat kell gyártani, amik a mostani közösségi médiás platformon tudnak terjedni, és ha majd a csapból is az igényes magyar könnyűzene folyik, az előbb-utóbb eléri a hatását, és az emberek elkezdik hallgatni. Ezt pedig nem lehet másképp megcsinálni, mint hogy iszonyatos tőkét tolunk bele a tartalomgyártásba, a stúdiófelvételektől a kliprendezésen át a televíziós vagy netes tartalmakig. Magyarán meg kell tolni az egész szcénát, és egy bizonyos szint fölött mindenkinek lehetőséget biztosítani arra, hogy elkészítse a hangfelvételét, a klipjét. Az összes regiszteren kell játszani, hogy azt a hatást érjük el, amit kívánatosnak tartunk.”

Torz piac, rádió a magyar zenének, kvóta

A könnyűzene állami támogatásának ellenzői gyakran hivatkoznak arra, hogy a piacnak kell döntenie. A kérdés a stratégia preambulumában megjelenik a következő formában: a magyar könnyűzene a „mindenkori kulturális kormányzat” számára „leginkább a szórakoztatóipar összefüggésrendszerében értelmeződik, tömegkulturális produktumként, és nem önálló művészeti ágként”. A szöveg ez ellen a könnyűzene önértéke mellett azzal érvel, hogy „a magyar fiatalok jelentős része a mozgókép mellett leginkább a könnyűzenének köszönhetően jut egyáltalán kultúrához. Ezért a nemzeti kultúra szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű könnyűzenét hallgathatnak a fiatalok, mennyire értik azt, amit hallanak.”

Ugyanakkor a stratégia nem tisztázza átfogó módon az állami kultúrpolitika és a piaci működés közötti viszonyt, ezért erre rákérdeztünk Demeter Szilárdnál. Mint mondta, „jelen pillanatban a piac szerkezete torz. Egyetlen olyan országos adó van, a Petőfi Rádió, ami meg tudja határozni a zenei közízlést, fel tud futtatni vagy éppen második-harmadik vonalba tud szorítani előadókat.  Az, hogy egyetlen csatorna van, eleve egészségtelen.”

Ugyanakkor nem híve a piaci beavatkozás olyan formájának, „hogy direktben megmondanám, hogy most ezt a tartalmat kell tolni.” Ehelyett „infrastruktúrát kell teremteni és lehetőségeket kell nyitni, hogy többféle platformon megnyilvánulhassanak a zenészek. Ez jót tesz a piacnak is, mert kialakulhat egy egészséges versenyszellem. Én hiszek a versenyben és a teljesítményben”, ezért az a cél, „az állam azt segítse elő, hogy legyen versenyhelyzet és teljesítménykényszer. Dolgozzanak a zenekarok azért, hogy elérjék a sikert, és ne a menedzser kapcsolati tőkéjén vagy a marketingen múljon az, hogy mely zenekarok lesznek headlinerek a nyári fesztiválokon.”

A cél, hogy sokféle platformon megnyilvánulhassanak a zenészek, a stratégia kommunikációs pillérében szerepel. Többek között itt olvasható egy „saját rádiófrekvencia fejlesztésének” elképzelése. Mint Demeter Szilárd elmondta, ez az adó elsősorban „magyar zenészek által készített zenét játszana” (azért ez a megfogalmazás, hogy beleférjenek azok is, akik angol nyelvű szövegeket írnak).  „Ebben van egy kis, ha úgy tetszik, patrióta gazdaságpolitikai megfontolás.”

Egy másik fontos szempont, hogy egyetlen rádióadó nem képes minden szubzsánert megmutatni, pedig ez fontos kulturális küldetés. „Az én dobosom progresszív jazzdobos, matekjazzt játszik, amit én tisztelek és tudom, hogy mekkora tudás kell hozzá, de nem szívesen hallgatnám. De el tudom képzelni, hogy van Magyarországon pár százezer ember, aki szerint ez a zene”- mesélte Demeter Szilárd.

Ennek a létrehozandó adónak természetesen tisztázni kell a viszonyát a Petőfi Rádióhoz. „Már akkor tárgyaltam erről a közmédia vezérkarával, amikor még csak gondolkodtunk az egészről, hogy üljünk le, beszéljük meg, hogyan tudnánk együttműködni. Nem hiszem, hogy nagy lenne az ellenállás a részükről.”

A stratégia ugyan említi a magyar zenei kvóta emelését, de a miniszteri biztos szerint nem azt az utat kell járni, hogy „jogszabálymódosítással felemelnék a kvótát az egekbe”, mert akkor „az egész piac visítana, hogy a hallgatók elkapcsolnak.” A piaccal egyeztetve kell kialakítani azt, hogy hol az a határ, amit még a rádiótulajdonosok is elfogadnak.

„Közhely, de az emberek szeretik azt hallgatni, ami róluk szól. A globális marketinggépezet által megtolt tartalmakkal szemben nemcsak a magyarokban, hanem minden nemzetben van egy egészséges védekezési ösztön. Amit a szomszéd fiú játszik, az mégiscsak közelebb áll hozzánk, mint mondjuk egy K-Pop előadó. Csak ezzel mindig óvatosan bánnak a szerkesztők, mert ők fél szemmel a reklámpiacra sandítanak.”

A könnyűzene oktatása

A rádiók által játszott magyar zene mennyisége mellett a könnyűzene oktatása is sokszor előkerülő, sokat vitatott kérdés. Mint Demeter Szilárd mondta, „nem akartam rögtön berúgni az ajtót, hogy a közoktatásba vigyük be a könnyűzenét”, hiszen ez ellen az oktatásirányításban és a közoktatás egészén belül is van ellenállás. Tartalmazza viszont a stratégia azt, hogy meg kell teremteni az infrastruktúráját annak, hogy a könnyűzene tanulását „szabadidős tevékenységként” mindenki számára elérhetővé kell tenni.

Ez sem egyszerű feladat, hiszen hiányoznak az oktatók. Pontosabban van „rengeteg tehetséges zenész, aki képes tanítani és tart is magánórákat” – ám nincs papírjuk arról, hogy tarthatnak órákat, ezért főállású tanárként nem lehet őket alkalmazni. Ahhoz, hogy ilyen papírt szerezhessenek, felsőfokú könnyűzenei oktatás kell, aminek a megteremtéséhez viszont az szükséges, hogy elegendő olyan tanár legyen, akinek megfelelő akadémiai fokozata van (pl. docensi vagy magasabb).

Van tehát „egy rakás megoldandó kérdés, de megvan erre szándék, az akarat; ráadásul voltak már erre elképzelések is, ezek erősítésével szeretnénk elérni, hogy minél több felsőfokú intézményben lehessen könnyűzene-oktatói diplomát szerezni. Ez alsó hangon öt év, de ha most nem állunk neki, akkor öt év múlva is ugyanezt fogjuk mondani, hogy kell hozzá még öt év” – mondta Demeter Szilárd.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.