Lehet már fizetős élő videókat indítani a Facebookon, de csak olyan zenével, aminek nálunk vannak a jogai

Áprilisban jelentette be a Facebook, hogy lehetővé teszik azt, hogy az élő videóközvetítéseket csak pénzért (virtuális belépőjegyet megvásárolva) lehessen nézni a platformon. Ez a lehetőség mostantól él az itt olvasható bejelentés szerint, mégpedig Magyarországon is (összesen 20 országban indult el).

Egy-egy fizetős élő bejelentkezést egy Facebookon belül létrehozott eseményhez lehet kapcsolni; az árat mi szabhatjuk meg. Ráadásul a kis- és középvállalkozásokat segítendő a Facebook nem fog az összegből levonni semmit (a tranzakciós díjakon túl), legalábbis idén és jövőre biztosan nem. Kivéve, ha a vásárló iOS rendszert használ, mert – mint a hivatalos bejelentésben olvasható – az Apple nem ment bele abba, hogy az App Store-on keresztül bonyolított vásárlásoknál szokásos 30%-os levonást ez esetben csökkentse, vagy engedélyezze a Facebook Pay szolgáltatás megjelentetését az iOS rendszerekben.

A fizetős esemény a szokásos módon promotálható a Facebookon, magát az élő bejelentkezést pedig a Facebook Live segítségével lehet közvetíteni. A Facebook teszteli, hogy a viszonylag új Messenger Rooms szolgáltatást használva „személyesebb, interaktívabb” online eseményeket lehessen rendezni.

A fizetős eseményekről itt lehet bővebben olvasni, és ugyanott lehet egy eseményt létrehozni. Ha egy oldal adminja még nem tette meg, akkor meg kell adni a hivatalos adatokat (teljes név, lakcím, a vállalkozás formája, adószáma, bankszámlaszáma). Arról, hogy a pénzhez hogyan lehet hozzájutni, itt lehet részletesen olvasni.

Szükséges még az is, hogy többféle, itt részletezett feltételnek megfeleljen az oldal, ami túlmegy a Facebook általános feltételein (tiltott a gyűlöletbeszéd, szexuális tartalom stb.); így például a „vitatott társadalmi kérdéseket” vagy tragédiákat feldolgozó videók sem monetizálhatók, mint ahogy a kattintásvadászat vagy a szöveges montázsok sem.

Ennél fontosabb lehet, hogy a monetizált élő videóban „nem használhatsz olyan zenét, amelynek nem te vagy a jogtulajdonosa, csak olyan zenét, amelynek minden joga nálad van, vagy a Facebook licencelt zenei könyvtárát, vagy szerzői jogvédelem alá nem eső, közkincs zenéket”.

Mindenesetre a bejelentésben a következő online fizetős események szerepelnek, amelyeket a szolgáltatás tesztelése közben kipróbáltak: szakmai előadások, vetélkedők, főzőleckék, személyes hangulatú meet-and-greet találkozók, fitnesz órák. Ezek közül a meet-and-greet kapcsolódik gyakran zenéhez, és feltűnő, hogy a zenélés maga viszont nem szerepel a példák között.

Kérdéses persze, hogy miután hónapokon át a felhasználók hozzászoktak az ingyenes Facebook-koncertekhez, illetve sokaknak feltehetően némileg elegük is van a formátumból, lehet-e majd elegendő fizető nézőt összeszedni a platformon.

Kapcsolódó hír, hogy megkérdőjelezték a Twitch jogosítási gyakorlatát – a korábban elsősorban a gamerek által használt platform a karantén ideje alatt megpróbálta magát úgy pozicionálni, hogy ez az a hely, ahol a zenélés élő közvetítésével pénzt is lehet keresni (részletes cikkünket lásd itt). A Twitch az Amazon tulajdonában van, amelynek vezetője, Jeff Bezos a képviselőházi meghallgatásán arra a kérdésre, hogy megengedi-e a platform a zenék jogosítatlan felhasználását, azt válaszolta, hogy nem tudja, de utánanéz. Az Artist Rights Alliance azzal vádolja őt, hogy „szándékosan félrenéz”, hiszen a Twitchen rendkívül sok a jogsértés, és a platform csak a minimális – és bőven elégtelen – erőfeszítéseket teszi meg, ha ilyenre hívják fel a figyelmet a jogtulajdonosok.

Arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésére egy zenésznek, hogy online pénzt keressen, itt közöltünk nagy összeállítást; https://dalszerzo.hu/2020/03/18/jarvany-idejen-igy-lehet-tamogatni-a-zeneszeket-igy-lehet-tamogatast-kerni-a-rajongoktol/ később új lehetőségeket is bemutattunk. https://dalszerzo.hu/2020/04/28/uj-beveteli-lehetosegek-a-neten-fizetos-elo-videok-a-facebookon-adomanykeres-a-spotify-on-elo-dj-zes-a-mixcloudon/



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .