Dal+Szerző Playlist #93: Raktárkoncertre felkért zenekarok, akik másokat is támogatnak

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.

Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

A zenei és a tágabb közvéleményt is erősen foglalkoztatják a tervezett raktárkoncertek. Az már tudható, hogy a meghívottak egy részét 13 fesztivál tervezett magyar line-upja alapján alakították ki, és a százas lista nagy része is nyilvános. Arról is sok lap beszámolt, hogy a kiválasztottak egy része felajánlotta a raktárkoncert után járó gázsija egy részét vagy egészét másoknak. A legtöbben adnak belőle a stábjukban dolgozóknak; sokan választották a zeneipari háttérmunkásokat már korábban is támogató Fábián Juli Emlékalapítványt; több zenekar egy-két másik előadót is megnevezett, akiknek juttatnak a pénzből.

Talán kevesebben tudják, hogy a szolidaritási akció ötlete a Magyar Zenei Menedzserek Egyesülete (ZEME) alakuló ülésén merül fel – erről a Kreatív cikkében lehet olvasni. A lapnak Pécsi-Szabó Dénes menedzser nyilatkozott: „Az ülésen a menedzserek nagy része egyértett a gesztus fontosságában, hiszen ez az akció egységbe tereli a zenei szakmát. Így várhatóan a listán szereplő 90 zenekarnak egy jó nagy része hamarosan bejelenti, hogy kinek ajánlja fel a gázsijának egy bizonyos százalékát. Pontos összeget vagy százalékot azért nem látni ezeknél a bejelentéseknél, mert ennek elárulásával üzleti titkot sérthetünk.” (A Kreatív azt írja: „A ZEME a Music Hungary Szövetség részét képezi majd, de külön szervezetként, önállóan is kommunikálja majd a tagok érdekeit.”)

Playlistünkben azokat mutatjuk be, akik felajánlották a gázsijuk egy részét; ha megneveztek más zenekarokat, akkor ezek is szerepelnek is listán. Az általunk talált legnagyobb gyűjtésből, a Lángoló Gitárok cikkéből indultunk ki.

Wellhello: Bárhová

A Wellhello az elsők között volt, akik bejelentették, hogy a gázsi egészét a stáb tagjai között osztják szét – már akkor, amikor még nem lehetett ismerni a névsort (bár persze elmaradt fellépéseik száma alapján sejthették, hogy a kiválasztottak között lesznek).  

Kiscsillag: Nem szégyellem

Lovasi András, a Kiscsillag vezetője sajátos megoldást választott: a teljes összeget egy másik zenekarnak adja egy hangfelvétel elkészítésére. „Nyilván lenne olyan tehetséges, baráti zenekar, akinek kapásból tolhatnám tovább a pénzt, pl. a befutás kapujában toporgó Butcher Family Band, de fő a látszat, jöjjön a pályázat” – írta; ennek részletei még nincsenek meg. A Kiscsillag pályáját itt mutattuk be, Lovasi András életművét itt tekintettük át.

Zene és szöveg: Lovasi András. ISWC kód: T-932.391.948-8

OHNODY: Egy másik életben

A Junior Artisjus-díjas, egyéni hangú énekes-dalszerző azt írta: „úgy érzem, önző dolog lenne, ha nem gondolnánk másokra is”. Gázsija egy részét a Fábián Juli Emlékalapítványnak, egy részét pedig a Mongooz and the Magnet zenekarnak ajánlotta fel.

Zene: Makumi Kamau, Fodor Máriusz. Szöveg: OHNODY (Hegyi Dóra) ISWC kód: T-007.334.098-3

Mongooz and the Magnet: Senorita

A rocktrió tagsága nemzetközi, továbbá azok közé tartoznak, akiket a szakma a leginkább esélyesnek tart arra, hogy a nemzetközi piacon megállják a helyüket.

Random Trip: Hajolj közel feat. Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás

A Random Trip nem egy hagyományos együttes, inkább „egy zenei közösségként” tekint magára, így „kötelességünknek érezzük, hogy felelősséget vállaljunk és szolidaritásunkat fejezzük ki a szakmánk többi tagja iránt is” – írták; gázsijuk egy részét a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlották fel.

Zene: Szepesi Mátyás, Járai Márk, Delov Jávor, Bata István, Balanyi Szilárd, Lábas Viktória. Szöveg: Kiss Tibor, Lábas Viktória, Delov Jávor, Járai Márk, Farkas Roland Sándor, Szepesi Mátyás. ISWC kód: T-007.310.789-7

Intim Torna Illegál: Ahol vége lesz a télnek

A népszerű zenekar szintén a stábját és az Emlékalapítványt támogatja.

Zene és szöveg: Dorogi Péter. ISWC kód: T-931.948.283-2

Saya Noé: Free

Az énekesnő a Hangfoglaló Program által támogatott induló előadók közé tartozik, és már most komolyan beindulni látszik a pályája: mind a neten (a Twitch platformon, lásd részletes cikkünket), mind az elmaradt fesztiválszezont tekintve. Ő is az Emlékalapítványnak ajánlott fel pénzt.

Zene és szöveg: Kőrös Mimi, Biksi Gábor. ISWC kód: T-007.322.217-9

Jónás Vera Experiment: Fire

Jónás Vera a stábja mellett a raktárkoncertekből kimaradó zenészeknek is ad majd a gázsijából, de azt még nem részletezte, kiknek és hogyan. Az énekesnő és zenekara többször szerepelt Playlist rovatunkban, legutóbb a szakmában leginkább exportképesnek tartott előadók listáján. (A dal a stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Mörk: All I Need

A Mörk részben a sok előadó által favorizált Emlékalapítványnak ad a gázsijából, részben pedig az Alaphang nevű formálódó zenész érdekképviseleti szervezetnek. A pszichedelikus pop-soul-jazz-funk-stb. zenekar nemrég szerepelt a Dal+Szerző magazin címlapján, többször írtunk róluk Playlist rovatunkban is.

Zene: Zentai Márk, Szabó Dániel, Novai Gábor, Szeifert Bálint. Szöveg: Zentai Márk. ISWC: T-007.320.193-0

colorStar: Across The Desert feat. Ruby Harlem

Az 1996 óta működő, a pszichedelikus rockot az elektronikus zenével ötvöző zenekar ezt írta: „mivel úgy érezzük, még nagyon sok zenekar és háttérember kaphatott volna segítséget, ezért a támogatásunk egy részét felajánljuk ezeknek a zenekaroknak/háttérembereknek. Ennek mikéntjéről még később tájékoztatunk Titeket”.

Zene: Somogyi Ferenc, Szalay Péter, Sándor Dániel, Keleti András, Máté Szabolcs. Szöveg: Szalay Péter. ISWC kód: T-007.318.122-2

Black Bartók: Dirty Dervish

Az indie színtér több ismert együttesének tagjaiból alakult, szintipunkos Black Bartók sajátos utat választott: azt írták a Facebookra, hogy a tagok nem a zenélésből élnek, ezért azt kérték a szervezőktől, hogy „helyettünk inkább olyan zenekaroknak, előadóknak ajánlják fel a nekünk szánt támogatást, akiknek komoly veszélybe került a megélhetése”. A kommentek között Lobenwein Norbert azt írta, hogy „erre sajnos ÍGY nincs lehetőség. A megrendelő az “elvégzett munkáért”, vagyis a megtartott koncertért tud tiszteletdíjat fizetni. Ezt, vagy ennek egy részét bárki felajánlhatja annak, akinek szeretné, ahogyan sokan teszik is. Ha lenne arra lehetőség, hogy koncert megtartása nélkül a meghívott művészek felajánlják a gázsijukat, ez nem lenne fair a többi előadóval szemben.” Az egyelőre nem világos, hogy akkor mi lesz a Black Bartók fellépésével, gázsijával.

Zene: Pogár László, Kovács Marcell, Tóth András, Pestalic Dénes. Szöveg: Minda Endre. ISWC kód: T-007.333.356-8

ROAD: Benzin legyen

Az ezután következő rock- és metalzenekarok mindegyike azt a megoldást választotta, hogy a stáb mellett megjelölt támogatásra egy-két (egy esetben három) másik zenekart, amelyek nem kerültek be a raktárkoncertekre felkértek körébe. Így járt el a metalos hangzású rock and rollt játszó ROAD is, akik akkor szerepeltek Playlist rovatunkban, amikor 2018 tavaszán vezették a lemezeladási listát.

Zene: Molnár Máté, Varga Zoltán, Szabó Erik, Golyán Zsolt B, Kádár Imre. Szöveg: Molnár Máté, Varga Zoltán. ISWC kód: T-007.297.939-5

Rómeó Vérzik: Örökké álom

A ROAD által kiválasztott kedvezményezettek egyike. A felvidéki „dirty rocker” zenekart itt mutattuk be részletesen.

Zene: Csiba Richárd, Szamaránszky János, Kovács Koppány. Szöveg: Kovács László, Kovács Koppány. ISWC kód: T-007.285.517-4

Phoenix RT: Nincs mit vesztenem

Szintén felvidéki rockzenekar a Phoenix RT; a két együttes között olyan szoros a kapcsolat, hogy volt gitáros, aki a Phoenix RT-ből a Rómeó Vérzikbe távozott. A ROAD posztjában azt írja a két együttesről, hogy „tudni illik róluk, hogy mindketten rengeteg magyar bandának segítettek az elmúlt években felvidéki bulik kapcsán!” 

Zene: Varga Zoltán, Lépes Frantisek, Győrög Márton, Puss Tamás. Szöveg: Puss Tamás. ISWC kód: T-007.336.795-9

AWS: Még lélegzem

Az Eurovíziós Dalversenyre kijutott AWS műfajának egyik legismertebb képviselője; ebben a Playlistben mutattuk be őket részletesen. Ők három másik zenekart is támogatnak.

Zene: Kökényes Dániel Tamás, Schiszler Soma, Brucker Bence, Veress Áron. Szöveg: Siklósi Örs Lukács. ISWC kód: T-932.218.730-4

KIES: Fel a fejjel

A magát a rock / punk / grunge műfajokkal meghatározó zenekar önjellemzése: „a csapat fejébe vette, hogy szívükhöz közel álló minőségi, és egyben pofátlan rockzenével fogja letarolni az emberek arcát”.

Zene és szöveg: Kiss Milán, Szűcs Ádám, Kovács Gergely, Kaldenekker Ferenc. ISWC kód: T-007.339.037-0

Tiansen: Dive

A 2017-ben alakult, mára komoly kritikai sikerrel büszkélkedő zenekar sajátos megközelítést alkalmaz: a popos dallamokat a heavy metal progresszív irányával hozzák össze.

Down For Whatever: Talán

A zenekar a kemény zenék a kétezres években népszerűvé vált stílusát, a metalcore-t játssza, olykor elektronikus zenei elemekkel díszítve.

Zene és szöveg: Zsoldos Dávid, Czink Zsombor György, Diószegi István, Császár Róbert ISWC kód: T-007.323.328-9

Fatal Error: Maradj velem otthon

A klasszikus rockzenét játszó zenekart még 2015-ben, induló előadóként támogatta a Cseh Tamás Program. Azóta A Dalnak és rengeteg koncertjüknek köszönhetően országosan ismertté lettek. Ők is két másik zenekarral osztják meg a gázsijukat.

Zene: Rónai Dávid, Balázs Mihály, Kornyik Botond, Balázs Miklós Attila, Joós Bence. Szöveg: Rimóczi Zsolt. ISWC kód: T-932.219.766-0

Nova Prospect: Ég velünk

A zenekar a modern metal (vagy ahogy ők mondják magukról: „friss, kortalan, modern metál”) poposabb oldalát képviseli.

Zene: Kiss József Dr. Szöveg: Siklósi Örs Lukács. ISWC kód: T-007.306.173-0

Tortuga: Mámor tér 3.

A legfiatalabb zenekar a listán, hiszen csak 2018-ban alakult, igaz, tagjait „kiskoruk óta összeköti a zene”. Dallamos rockzenéjük már számos fesztiválon és a 2020-as A Dalban is hallható volt.

Zene: Kerle Ákos, Dömötör Sándor, Tomku Milán, Hegyi Ábel Bendegúz. Szöveg: Hegyi Ábel Bendegúz. ISWC kód: T-007.323.987-8

Leander Kills: Gyere bánat

Szintén A Dalnak köszönheti a műfaji határokon túlmenő ismertségét a keményzenei színtér egyik leginkább megosztó alakja, Köteles Leander. Ebben a Playlistben mutattuk be részletesen.

Mudfield: Békességben

Ugyan több stílusból táplálkozik, a Sárrétről származó zenekar leginkább a klasszikus rock-metal hagyományhoz köthető.

Zene: Szegedi Martin, Balázs Loránd, Kovácsovics Máté. Szöveg: Kovácsovics Máté ISWC kód: T-007.336.561-3

PLASTICOCEAN: Tarts ki

A soproni zenekar a new wave metal stílust találta ki magának. „Azoknak ajánljuk, akik szeretik a dark-os hangzást, az inpulzív, lendületes riffeket, a földrengető breakdownokat és az énekelhető dallamokat egyaránt” – írják magukról.

Zene: Csordás Bálint Mihály, Cihlár Helmut, Kocsis Dániel. Szöveg: Pap Gergő ISWC kód: T-007.336.231-8

LAZARVS: Valhalla

Az Apey and the Pea az ország egyik legsikeresebb, kompromisszummentes metalzenekara volt (megnyerték például a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatót – ebből az alkalomból itt szerepeltek rovatunkban). Tíz év után úgy érezték, hogy új fejezetet kezdődik a zenekar életében, és ezt hangsúlyozza az is, hogy új néven folytatják. Ők is két zenekarnak ajánlották fel a gázsijuk egy részét.

Stubborn: False Heaven

A LAZARVS a többi, raktárkoncertre kiválasztott zenekarra ellentétben nem a gitárzene a nagyközönség számára is könnyen fogyasztható előadói közül választott ki támogatott előadót. A Stubborn zenekar a hardcore műfajon belül is a dühösebb, olykor kaotikusabb irányt képviseli; sokat elárul, hogy legutóbbi lemezük címe: Let’s Start A Fire.

Zene és szöveg: Kaldenekker Ferenc, Ivánfi Dániel , Bodor Péter. ISWC kód: T-007.300.621-9

The Southern Oracle: Abysswalker

A metalos hardcore-t játszó zenekar pályájának eddigi csúcsára ért legutóbbi lemezével: a Hiraeth egy olyan disztopikus jövőben játszódik, ahol a gyerekek követendő példa nélkül nem nőnek fel, és a lemezhez Kókai Barnabás egy 40 oldalas képregényt is alkotott.

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .