Hogyan készül 2020-ban egy népszerű Spotify playlist? – ez a címe a Complex cikkének, ami valójában egy bizonyos playlistre koncentrál. A Pollen 2018 szeptemberében indult, és már a „többértelmű, szimbolikus” elnevezés is mutatja, hogy itt nem egy adott műfajra, hangulatra vagy tevékenységre fókuszáló playlistről van szó, hanem egy műfajokon átívelő összeállításról, ami inkább egy életstílusról, bizonyos „kulturális folyamatokról” és érzékenységekről szól. Tyler, The Creator, Kanye West és a Tame Impala nevével fémjelzik ezt a kissé homályos irányt, illetve azzal, hogy az ide tartozó művészek számára fontos a vizuális megjelenés (a borítóképek, a merch, a közösségi médiában való jelenlét stílusa). Az alábbi rövid videó is szándékosan többértelműen fogalmazza meg, milyen a Pollen „hangzása”.
A Pollen ezzel a műfajokon átívelő jellegével indulásakor még ritkaságnak számított, azóta a cikk szerint egyre több hasonló playlist jelent meg a Spotify-on és más szolgáltatóknál. A Pollen pedig komoly sikert ért el. Kevesebb mint két évvel az indulása után 1,3 millióan követik, 7,6 millió lejátszást szedett össze most júniusban. Fontos, hogy komoly, elkötelezett rajongótábora van. Azt az arányt tekintve, hogy a lejátszott számok közül hányat mentenek el a felhasználók, a Spotify-on az első ötben benne van. Naponta 39 ezer „felfedezés” köszönhető a playlistnek, amit úgy határoznak meg, hogy egy felhasználó egy dalt, egy előadót először ezen a playlisten hallgat meg, és a későbbiekben visszatér hozzá, rendszeresen hallgatni kezdi.
A cikk legérdekesebb része azt mutatja be, hogy a kurátorok hogyan találnak rá a zenékre. Az elsődleges forrásuk a Spotify rendszerén belül elküldött ajánlás – amiből hetente nagyjából 20 ezer érkezik, amit feldolgozni bevallottan „kimerítő, de kifizetődő”. Mint a kurátorok vezetője, John Stein mondja, többféle módon szűrik a beérkezett számokat, például műfajok szerint, az előadó havi hallgatóinak száma szerint, a származási ország szerint (nem derül ki, hogy ez utóbbit hogyan). Ezekből a szűrésekből kiugranak az ismerős nevek, illetve más számok, amik „érdekesnek tűnnek”. Miután „igyekeztünk megtalálni a legfontosabb megjelenéseket, mindent megteszünk, hogy az újabb, undergroundabb dolgok közül minél többet meghallgassunk” – mondta Stein a Complexnek.
Emellett a közösségi média és a zenei blogok is fontos forrást jelentenek. „Ha valaki elküld nekem valamit, és aztán látom, hogy erről a számról a Twitteren is szó van, akkor oda fogok figyelni rá. Valamint megpróbálok minél nyitottabb lenni, és az internet mindenféle szegleteiben zenéket találni.”
A Pollenre felkerülő zenészeknek fontos lökést adhat a playlist. A cikk több példát hoz olyan – angolszász – zenészekre, akiknek a hallgatottsága másfélszeresére, vagy akár háromszorosára is megugrott ezután, illetve a szakmában is felfigyeltek rájuk, elkezdtek felkéréseket kapni népszerűbb zenészektől közös munkákra. Egy rapper azt mondja, számára a playlistre kerülés önmagában is fontos megerősítés volt, hiszen hozzáértők, szakmabeliek ítélték jónak a dalát.
Categories: Hírek
Leave a Reply