Dal+Szerző Playlist #94: A nyár magyar rádiós slágerei

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.

Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

Nemrég bemutattuk azokat a magyar dalokat, amelyek a legtöbb nézettséget szerezték a nyáron a YouTube-on, most pedig a rádiók által legtöbb magyar dalok következnek. A Mahasz Magyar Rádiós Top 40 slágerlistájából indultunk ki, amit (archívumával együtt) a Slágerlisták.hu oldalon lehet megtalálni. Ez egy ún. súlyozatlan lista, vagyis minden egyes adó egy-egy lejátszása ugyanolyan mértékben számít bele. (Szemben a Rádiós Top 40 listával, ami hallgatottsággal súlyozott adatokra épül – és amin a külföldi slágerekkel versenyeznek a hazai dalok.)

Nyáron összesen négy szám szerepelt a lista első helyén. Ha ezek közül egyetlen egyet kell megjelölni a nyár magyar rádiós slágereként, akkor az a New Level Empire x Majka: Újra úton. A dal június elején jelent meg, először július közepén került az 1. helyre, majd kis visszaesés után egész augusztusban az 1. helyen állt. Ez a szám szerepelt a legjobban a top 40 rádiós listán: egészen a 3. helyig jutott a teljes mezőnyben. A New Level Empire egyébként 2013-ban alakult (az elektronikus zene veteránjai hozták össze), és 2014-ben rögtön az első dalukkal bejutottak A Dal döntőjébe, valamint a rádiókban rotációba. Azóta a toplista rendszeres szereplői a dalaik; az Újra útonnal együtt összesen tíz került be a top 40-be. Rovatunkban 2016-ban szerepeltek először, majd újra akkor, amikor a Nagy-Szín-Pad! fellépői közé kerültek. Majka pályáját itt tekintettük át.

Zene: Krajczár Péter, Nyujtó Sándor. Szöveg: Majoros Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter. ISWC: T-932.857.839-8

A nyár másik meghatározó száma a rádiókban a Halott Pénz: Melletted. Ez március végén jelent meg, április elején a 9. helyen nyitott a magyar listán. Pont a nyár elején került az első helyre, ahol egész júniusban megmaradt, és azóta is a 2-4. hely között mozog. A top 40 listán a 10. helyig jutott – itt egyébként ez már a 14. Halott Pénz-szám (az együtt- és közreműködéseket is beszámítva). Halott Pénz pályáját részletesen itt mutattuk be.

A dal regisztrációja folyamatban van.

Szintén járt a csúcson Rúzsa Magdolna: Lesz, ahogy lesz című száma. Ez május elején jelent meg, júliusban két (nem egymást követő) héten állt az 1. helyen. A top 40 listán a 10. helyig jutott. Az énekesnő pályáját itt mutattuk be, a dal társszerzője, Szakos Krisztián pedig több DEX-en is beszélt a közös munkájukról, a legutóbbi ilyen videót itt lehet megnézni.

Zene: Szakos Krisztián, Rúzsa Magdolna, szöveg: Rúzsa Magdolna. ISWC kód: T-007.312.362-2

Rácz Gergő x Orsovai Reni: Mostantól című dala pedig már 36. hete van fenn a listán, január közepétől május végéig állt az első helyen, nyáron a 2-4. hely között mozgott, július elején újra egyszer az élre került. Ez az a dal, ami a YouTube-on is igen jól teljesít: a nyár nagy részében a videómegosztó toplistáján a top 10 második felében volt, összesítve már több mint 24 milliós a nézettsége. Az összesített rádiós top 40 listán a 10. helyig jutott. A dal szerzője, Bella Máté Artisjus-díjas zeneszerző, aki elsősorban klasszikus zenét ír, ám évente egyszer kirándult egyet a popzene világába – a DEX-en mesélte el ennek tanulságait, ahol azt is elárulta, hogy mivel a Mostantól megnyerte A Dalt, több popdalt már nem szándékozik írni, akármekkora siker is lett ez a szerzeménye.

Zene: Bella Máté, Rácz Gergő. Szöveg: Hujber Szabolcs, Rácz Gergő. ISWC kód: T-007.333.770-8

Két olyan kifejezetten – már címében is – nyári dal volt, ami jól szerepelt a magyar rádiós listán. Lotfi Begi x Kollányi Zsuzsi feat. DR BRS: Régi nyár című dala az – először elhalasztott, majd elmaradt – EFOTT himnusza (lett volna). A több sikergyáros által készített közös dal egyelőre a 7. helyig jutott, a top 40 listán viszont a 4. (Erre a magyarázat az, hogy a magyar rádiós toplista súlyozatlan, vagyis abban minden lejátszás ugyanannyit ér; a top 40 viszont súlyozott, ahol a nagyobb hallgatottságú rádió többet számít. Vagyis a Régi nyárt jelentősen többet játsszák a leghallgatottabb rádiók, mint a kisebb hallgatósággal bíró adók.)

A dal regisztrációja folyamatban van.

Szintén egy nyári rendezvényhez készült a másik, ha nem is a nyarat, hanem a Balatont címébe emelő dal: Irie Maffia feat. Fluor: Pont olyan, mint rég (A Balaton dala) A szám a MOL Nagyon Balatonhoz kötődik – ebből a rendezvénysorozatból nem mindegyik maradt el. A megjelenés június 8., a  listán a 10. helyig jutott; a top 40 listán a legjobb helyezése a 26. Az idén 15. születésnapját ünneplő Irie Maffiának 2018-ig kellett várnia az első rádiós slágerre (Hajnali kör Marsalkó Dáviddal), majd 2019-ben is játszották egy dalukat (Bónuszjáték), idén pedig ez már a második rádiós slágerük a még ennél is sikeresebb, a Follow The Flow-val közös B-oldal után. A zenekar pályáját itt mutattuk be.

A dal regisztrációja folyamatban van.

A nyári toplisták élén jellemzően az először bemutatott négy dal szerepelt különböző sorrendben, de persze ezeken kívül is volt még néhány magyar szám, amelyeket sokat játszottak a rádiók. Például Zséda: Életben maradni című száma jórészt az 5. helyen állt a listán, vagy annál nem sokkal lejjebb. A dal érdekessége, hogy még 2019 végén született, mire azonban áprilisban megjelent – ahogy Zséda posztjában olvasható – „az üzenetét átírták a a karantén napok”, és a sorok „egészen más értelmet nyertek.”

A dal regisztrációja folyamatban van.

A Bagossy Brothers Company: Visszajövök immár a zenekar 5. olyan dala, amely felkerült a top 40 listára; ott a 16. helyig jutott. A magyar dalok listáján a nyáron viszonylag sokat ingadozott a helyezése, de többször volt a top 10 közepén. A dal és a hozzá tartozó klip a Road Movie sorozat keretében készült, a zenekar erdélyi gyökereit mutatja be benne; a videót Árpa Attila rendezte. A Bagossy Brother Company akkor szerepelt Playlist-rovatunkban, amikor a Nagy-Szín-Pad! fellépői közé kerültek.

Zene és szöveg: Tatár Attila, Bagossy László, Bartis Szilárd, Bagossy Norbert, Kozma Zsombor. ISWC kód: T-007.335.711-5

Lotfi Begi x Burai: Háborgó mélység 2 című, a YouTube-on is igen jól szerepelt dala megjárta a magyar rádiós lista 5. helyét, előtte hosszabb ideig a 6. helyen állt. Ugyan Burai Krisztián nemcsak a YouTube-on, hanem a rádiós világban is sikeres szerző-producer, megnevezett előadóként ez az első dala, amellyel felkerült a listára; a top 40-ben a 24. helyig jutott. Lotfi Begi viszont (másik idei nyári slágerével együtt) már tizedszer van a top 40-ben.

Zene: Burai Krisztián, Báder János, szöveg: Burai Krisztián, átdolgozták: Lotfi Behnam, Nagy Dávid. 

A Wellhello: Ölelni szavakkal című száma április közepén jelent meg, június közepén az 5. helyig jutott, aztán viszonylag gyorsan visszaesett. A top 40-ben a 14. helyig jutott – és egyben ez a 14. Wellhello-sláger ezen a listán. Ez az a dal a toplistán, ami szövegében direkt módon reflektál a karantén időszakára: „Dalírási szempontból a karantén jót tett nekünk. Rég volt lehetőségünk ennyit itthon lenni, aztán ahogy teltek a hetek, kezdett felerősödni a szorongás, az aggódás a szeretteinkért, a vágy, hogy találkozzunk a barátainkkal. Egy olyan helyzet állt elő a világban, amikor nem tudjuk megölelni azokat, akiket jó lenne, akik közel állnak hozzánk, de most mégis messze vannak. Ilyenkor válik a legfontosabbá, hogy megtanuljunk ölelni szavakkal, hogy kimondjuk egymásnak, amit érzünk” – mondták a dalról.

A dal regisztrációja folyamatban van.

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.