Pályázatok klubok üzemeltetésére és fejlesztésére, majdnem 1,4 milliárd forintos kerettel

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) Zenei produkciók létrehozása és infrastrukturális fejlesztése címmel indított programot, szakmai együttműködő a Petőfi Irodalmi Múzeum. Ennek keretében október 15-i határidővel három pályázatot írtak ki, amelyek itt találhatók meg.

Mindhárom pályázat felépítése ugyanaz: a működést legalább egy üzleti évet lezáró pénzügyi beszámolóval kell igazolni, és vállalni kell 12 koncert lebonyolítását 2021. december 31-ig (időszakosan működő helyszín esetén 10-et). A támogatást két dologra lehet költeni: infrastrukturális fejlesztésekre (elektromos hálózat átfogó fejlesztése, hangszigetelés, nyílászáró csere, őrző/védő technológiai berendezések beszerzése, járványügyi intézkedéseket szolgáló berendezések beszerzése.), valamint működési kiadásokra (szakmai munkatársak bérköltsége, bérleti díj, üzemeltetési kiadások).

A pályázat három komponensből áll: 50-500 fős klubok összesítve 700 millió forintra pályázhatnak, egy pályázó legfeljebb 9 milliós támogatást kaphat; az 500 fő fölötti klubok pályázatának keretösszege 577,4 millió forint, egy pályázó legfeljebb 30 milliót kaphat; a határon túli, magyarok lakta régióban működő, 50-500 fős klubok pályázatának keretösszege 100 millió, egy klub 8 milliót kaphat.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .