Sok felhasználó elviselne egy stream áremelést, ha tudná, hogy a pénz a zenészeknek, szerzőknek jut

Régóta megy a vita arról, hogyan kellene felosztani a stream bevételeket. A jelenlegi eljárás (kissé leegyszerűsítve) az, hogy az összes bevételt osztják fel a szolgáltatók a teljes hallgatottsági arányok alapján, vagyis minden megy a „közösbe”. Vagyis ha valaki soha egyetlen Taylor Swift-számot nem hallgatott meg, az általa befizetett előfizetési díj egy részét akkor is Taylor Swift kapja. A másik megoldás, ami mellett sokan érvelnek évek óta, a felhasználó-központú (user-centric) felosztás volna, vagyis az, ha minden egyes felhasználó esetében az általa befizetett összeget az általa hallgatott zenék jogtulajdonosai között osztanák fel.

Az egyik érv az utóbbi megoldás mellett az, hogy jobban ösztönözné azt, hogy a felhasználók fizessenek a streamért, ha biztosak lehetnének abban, hogy a pénzük tényleg annak jut, akinek a zenéjét hallgatják. Ez a feltevés nyert most megerősítést. A stream üzleti modelljének – a járványhelyzet miatt különösen élesen felvetődő – problémáival foglalkozó #BrokenRecord kampány (amiről részletesen itt írtunk), a brit Musicians’ Union és a szerzőket képviselő The Ivors Academy megbízásából készült egy reprezentatív felmérés a brit közönség hozzáállásáról.

A megkérdezettek túlnyomó többsége, kb. 80%-a értett egyet a következő állításokkal: az előadók nem kapnak elég pénzt – a szerzőket alulfizetik – a session zenészeknek is részesülniük kellene a stream jogdíjakból – a legtöbb lemezkiadó túl nagy részesedést kap a jogdíjakból. Kicsivel kevesebb ember, de még mindig bőven a többség (68%) véli úgy, hogy a stream platformok túl sok pénzt tartanak meg magunknak.

A megkérdezettek 69%-a mondta azt, hogy a jelenlegi rendszerben nem fizetne többet a streamért. Ugyanakkor ezeknek a válaszadóknak a fele már egyetértett azzal, hogy ha az előfizetési díjuk közvetlenül a szerzőknek, előadóknak menne (a felhasználó-központú felosztás szerint), akkor hajlandó lenne többet fizetni. (Mint azt sokan megjegyezték, a stream szolgáltatók fennállásuk óta, néhány ország kivételével nem emeltek árat, az előfizetési díjak még az inflációt sem követték – sőt, a különféle kedvezmények, például a családi csomagok elterjedése miatt gyakorlatilag csökkent az áruk.)

Tom Gray, a #BrokenRecord kampány vezetője szerint „a felmérés vitathatatlanul azt mutatja, hogy a zenehallgatók a bevételek méltányosabb elosztását várják el, vagyis azt, hogy több pénz jusson az előadóknak, zenészeknek és szerzőknek. A jelenlegi rendszer fenntarthatatlan és nem etikus, és a zeneiparnak megoldást kell találnia – ha szükséges, hát kormányzati beavatkozással.”

Érdekes eredménye még a felmérésnek, hogy a megkérdezettek többsége, 60%-a szerint a stream, főleg a playlistek hallgatása sokkal inkább a rádiózáshoz hasonlít, mint a CD-hallgatáshoz.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .