Joe Biden a szerzői jogok komoly támogatója, és megpróbálhatja megtörni a tech cégek hatalmát

„Rengeteg a különbség Trump és Biden között, de a zenében pont nincs így” – mondta a Recording Academy vezető lobbistája a Billboardnak még a kampány alatt, októberben. Például mindketten a szerzői jogok erős támogatói. Ezen a területen Joe Bidennek komoly múltja van: szenátorként nyolc éven át ő volt az elnöke a Szenátus Igazságügyi Bizottságának, amelyhez többek között a szerzői joggal kapcsolatos kérdések is tartoztak. „A szerzői jogok nagyon komoly támogatója volt” – foglalta össze akkori munkáját az amerikai Zeneműkiadók Egyesületének elnöke. A bizottság elnökeként „a zene a digitális gazdaságra való átállásának időszakában jelentős támogatást nyújtott a zeneipar számára” – olvasható a Grammy.com honlapon, ugyanis a szervezet 2011-ben kitüntette a GRAMMYs on the Hill díjjal – ezt a „zenei közösség helyzetének javításáért dolgozó politikusok és a zenészek szervezeteinek vezetői” kapják meg. Joe Bidennek több nyilatkozatát is idézték mostanában, amelyekben arról beszélt, hogy az illegális letöltés valójában pont ugyanolyan lopás, mint amikor az ember valamit elemel a boltból.

A következő időszak egyik nagy kérdése lesz a tech óriáscégek szabályozása. Míg az Obama-kormány szoros kapcsolatot ápolt például a Google-lel, addig Joe Biden már jelezte, hogy egyetért azzal az – azóta jelentősen megerősödött – állásponttal, amely szerint a tech óriások kezében túl nagy hatalom összpontosul, és komolyabb, szigorúbb szabályozásra szorulnak, akár a monopóliumok megtörése is szóba jöhet. Azt még nem tudni, hogy pontosan mi volna Biden terve – a Guardian szerint lehet, hogy az első csatákat nem a törvényhozásban vívják meg, hanem a bíróságokon -, mindenesetre biztos, hogy a zeneipar számára is fontos következményekkel járhat a tech cégek hatalmának csökkenése.

Ide tartozik a zeneiparban, főleg a fiatalokat célzó zenék marketingje esetén rendkívül fontossá lett TikTok. Donald Trump közismerten szembeszállt a kínai tulajdonú céggel; Joe Biden nem beszélt külön arról, mit tervez az TikTok ügyében, de az biztos, hogy a kampánystáb tagjainak telefonjairól törölni kellett az appot, és elnökjelöltként beszélt egyszer arról, hogy aggasztóak az adatgyűjtési módszereik.

Nem kizárólag a zeneipart érinti, hogy Joe Biden nyilvánvalóvá tette, hogy nagyszabású gazdaságmentő és -élénkító csomagot akar összerakni. Többek között a kisvállalkozásoknak juttatna az eddiieknél komolyabb anyagi segítséget – és közismert, hogy a zeneiparban ez nagyon jellemző. Itt fontos lehet, hogy példátlan módon a kampányban előkerült az élőzene, ezen belül kis klubok nehéz helyzete; az erről szóló kampányfilmet Biden csapata később visszavonta, de nem azért, mert kihátrált volna az üzenet mögül (bővebben itt írtunk erről). Fontos tudni, hogy a gazdasági segélycsomaggal kapcsolatban különösen élesen vetődik fel a kérdés, hogy Joe Biden a törvényhozáson mit tud majd átvinni a terveiből.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.