Jönnek a fizetős élő videók a Bandcampre, lesz virtuális merch asztal

Mint arról többször írtunk, a járványhelyzet miatt egyre több cég jelent meg a fizetős, élőben közvetített koncertek piacán, illetve a Facebook is elindította a csak jegyvásárlásért cserébe nézhető élő videókat. Egy közvéleménykutatás szerint közönségigény is van.

Az ilyen fellépések egyik komoly problémája, hogy nehéz rábírni a közönséget arra, hogy feliratkozzon egy új szolgáltatásra (a Facebook esetén pedig arra, hogy a platformon fizessenek). Ezért is fontos lehet a most bejelentett Bandcamp Live, hiszen – mint arról részletesen itt írtunk – a direct-to-fan platformon rengeteg a fizetni hajlandó, kedvenceit közvetlenül támogatni akaró zenerajongó, akik ráadásul már a bankkártyájuk adatait is megadták a rendszernek. Az élő közvetítés teljes mértékben integrálva lesz a platformra.

Mint a Billboardnak a Bandcamp a szolgáltatásért felelős munkatársa, Max Mockett elmondta, fontos megkülönböztető jellegzetességük lesz az, hogy jól látható módon, közvetlenül a videóközvetítés alatt ott a „virtuális merchasztal”, vagyis láthatók az előadó által a Bandcampen árult albumok és egyebek. Más platformokon gyakran nehézségekbe ütközik, hogy az előadó felhívja a figyelmet arra, hogy mit lehet venni tőle; „gyakran láttuk, hogy a Bandcampre mutató linkeket írnak be a chatbe” – mondta Max Mockett a Billboardnak. A szolgátatás tesztelése közben kiderült, hogy a sokszor a jegybevétellel azonos mértékű bevételt szerez az előadó a merch eladásokból. Ha egy néző vásárol valamit, akkor ez megjelenik a chatben, ami másokra is ösztönző hatással lehet. A chatet egyébként opcionálisan lehet be- és kikapcsolni, illetve külső moderátort is meg lehet kérni, hogy felügyelje, nem kell magának a zenésznek foglalkoznia vele.

A jegyárakat az előadó szabhatja meg, és a vásárlók azt az árat látják, amit ténylegesen kifizetnek (vagyis nem adódik hozzá a fizetés pillanatában kezelési költség). A Bandcamp része 10%, de ezt is elengedik 2021. március 31-ig. A jegyvásárlók automatikusan az előadó követői lesznek, és a rendszer felajánlja nekik a feliratkozást a levelezőlistára. Ugyanúgy, ahogy minden új megjelenésről, a bejelentett online koncertekről is értesítést küld a Bandcamp minden követőnek.

A Bandcamp Live már éles, de egyelőre nem érhető el minden, a platformon jelenlévő előadó számára, „a következő hónapokban” fogják fokozatosan kiterjeszteni mindenkire. Néhány koncertet már most bejelentettek, köztük olyan, az indie világban jól ismert előadóktól, mint a Clap Your Hands Say Yeah, a Cloud Nothings és Kaitlyn Aurelia Smith. A Bandcamp oldalán részletes FAQ olvasható itt a livestreamről, a stream szoftver beállításától promóciós tippekig (pl. a koncert alatt árusított, limitált merch).



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .