A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
Szokás szerint bemutatjuk azokat az induló előadókat, amelyek a Hangfoglaló Program keretében 2-2 millió forint támogatást kaptak. Mint a Hangfoglaló honlapján olvasható, idén 207 előadó pályázott, közülük egy szakmai grémium javaslatára 56 mutatkozott be élőben egy 15 tagú zsűri előtt. Az itt kiválasztott 19 előadó mellett támogatást kapott még az Öröm a Zene tehetségkutató nyertese, valamint két elektronikus zenei produkció (utóbbiak 2 helyett 1,5 millió forintot).
BÖBE
Szécsi Böbe számos produkcióban szerepelt vendégénekesnőként – így például a Belau énekesnőjeként sok nemzetközi turnén is részt vett -, illetve testvérével, Szécsi Sacival együtt tehetségkutatókon, többek között a 2014-es és 2015-ös A Dalban is sikerrel szerepeltek. Szólóprojektjét azonban csak 2019-ben indította el. A mainstream és az indie pop között mozgó, elektronikus zenei elemeket is alkalmazó zenéjére a „bittersweet pop”, vagyis „keserédes pop” elnevezést találta ki.
Ez volt Böbe az első megjelent szólódala, az újra meg újra ugyanazokat az ördögi köröket leíró párkapcsolatokról szól.
Zene és szöveg: Szécsi Erzsébet Judit. ISWC kód: T-007.322.600-2
Böbe első – eddigi egyetlen – EP-je a Scale of Tones címet kapta, mind a négy dalához kapcsolódott egy szín és egy élethelyzet. A második klipes dal, a Lovesick színe a lila, „utalva arra a bizonyos lila/rózsaszín ködre, amelyet akkor érzünk, amikor valakibe fülig belezúgunk” – mondta róla.
Zene: Szécsi Erzsébet Judit, Koczák Péter. Szöveg: Szécsi Erzsébet Judit. ISWC kód: T-007.329.584-7
Deadmani feat. Szécsi Böbe: Felfallak a szájmaszkkal
Szólóprojektje mellett azért továbbra is vállal együttműködéseket is, a Halott Pénz-frontember Marsalkó Dáviddal közös száma például júliusban jelent meg, aktuális szöveggel.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Mordái
A zenekar genezise a Middlemist Red-frontember Nóvé Soma Népdalok című EP-jére vezethető vissza, ami 2018-ban a kritikusok egyik kedvenc kiadványa volt (lásd évösszefoglaló Playlistünket). A rockzenében megszokott hangszerek mellett szaxofont és brácsát is használó zenekar így határozza meg magát: „a 60-as, 70-es évek kisérletező magyar népzenei vonulatok repertoárjából (Muzsikás Zenekar, Sebő együttes, stb.) táplálkozó útonálló folk rock zenekar.”
A Mordái első, 2019 végén megjelent száma – ami erős klipet is kapott – egy emblematikus, nemzetközileg is ismert és többször feldolgozott népdal sötét, súlyos verziója.
Feldolgozás: Klausz Ádám, Kapusi Viktor Hugo, Nóvé Soma Ármin, Porteleki Áron, Czitrom Ádám, Vértesi Ferenc László. ISWC kód: T-301.732.480-6
Az első, cím nélküli, 2020 januárjában megjelent nagylemezről a Spotify-on ez a legnépszerűbb dal, aminek lefojtott bevezető szakasza Nóvé Soma énekére helyezi a hangsúlyt, ám aztán erőteljes, sötét rockzene lesz belőle.
Feldolgozás: Klausz Ádám, Kapusi Viktor Hugo, Nóvé Soma Ármin, Porteleki Áron, Czitrom Ádám, Vértesi Ferenc László. ISWC kód: T-301.730.985-8
Bongor
Bongor a Vajdaságból származó rapper; mint magáról írja, „a színiakadémián végeztem, és ez egy csomó új ajtót nyitott meg arra vonatkozólag, hogy hogyan nyúlok a zenéhez. A legtöbb dalom etűdszerű, amikor szöveget írok, a fejemben egyszerre klipet is forgatok. Alkotás során a valóságot a maga nyersségében szeretném láttatni és olyan járatlan utakat járni be, amik lehet, hogy olykor zsákutcák, de néha kincseket rejthetnek.” Rappelésén is hallható, hogy nemcsak a műfaj nagyjai (ezek közül is kiemelten Eminem) hatottak rá, hanem a színészi megközelítés is.
Több kisebb kiadvány után a Kikeltető tehetségkutatóban került nagyobb közönség elé Bongor, és ezután vette fel, ahogy ő írja, az első „igazi” EP-jét, a Plexi-t. Több műfajt megidéz; a klipes Lámpaláz a „rendes” hiphop-számok közé tartozik, az alapot Suhov és Fiktiv aka Courage írta.
Zene: Filus Norbert. Szöveg: Berta Csongor. ISWC kód: T-007.335.412-7
A 2019-es Plexi óta több önálló Bongor-szám is megjelent, közülök a Kenyér kimagaslóan a legnépszerűbb, ami tényleg a kenyérsütésről szól – rengeteg szexuális metaforával, illetve a hiphop és a trap kliséinek kifigurázásával.
Zene és szöveg: Berta Csongor. ISWC kód: T-301.298.428-6
Sorbonne Sexual
A debreceni gyökerű, manapság a Budapest / Debrecen / Pécs háromszögben mozgó zenekar magát az alternatív, illetve néha a posztalternatív rockzenéhez sorolja. Egy (ahogy mondták) „komolytalan kislemez és egy félkomoly nagylemez” után a „nagyon komoly” Kifutás című album 2017-ben jelent meg, amit 2020-ban követett az Amíg álmodik című lemez.
A Kifutás című album nyitó száma, amiről azt mondták: „a legeklektikusabb vállalás szövegileg a lemezen, abból a szempontból, hogy mindig felmutat egy kérdést, de aztán nem igazán válaszol rá”.
Zene: Dörögdi Dávid, Galgóczi Olivér Levente, Karádi Gergely Csaba, Vitányi Dávid. Szöveg: Karádi Gergely Csaba. ISWC kód: T-007.317.958-4
A Detenekem klipje 2019-ben jelent meg, és ez lett a legnépszerűbb videójuk; a dal az Amíg álmodik című albumra került fel. Ezt mondták róla: „Üdítő paradox sláger a nemet mondásról.”
Zene: Dörögdi Dávid, Imhof Bálint Péter, Karádi Gergely Csaba, Vitányi Dávid, Szöveg: Karádi Gergely Csaba. ISWC kód: T-007.329.384-1
Sasa Lele
Az egyik legújabb zenekar a támogatottak közül: tavaszra tervezték az élő bemutatkozást, ám ebből végül egy nyári live session videó lett. A zenekar így határozza meg magát: „michigani hangulatokra és merseyside-i dallamokra izzad és parádézik négy budai srác”; a Beatles és az indie rock hatása is érződik a zenéjükön. „Az angol és amerikai hatások egyenesen következnek a tényből, hogy valószínűleg mi vagyunk az ország egyik legangolszászabb zenekara, két őshonos telivérrel a soraink közt” – mondta Szabó Bendegúz gitáros. (A két „őshonos telivér” Tim Atkins énekes-gitáros és Nick Pong basszusgitáros; a dobos pedig Dobi Vilmos.)
Az említett live session videó egyik dala.
A dal regisztrációja folyamatban van.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Az októberben megjelent bemutatkozó EP, az Is It The Right Time? lendületes nyitószáma.
A dal regisztrációja folyamatban van.
Gidnim’Rém
A sajátos név a debreceni – ahogy több cikkben is olvasható: civilben orvos – Urbán Bencét takarja, aki egyszemélyes projektjével teljesen őrült, az elektronikus zenétől a kemény rockon át a folkig ugráló zenét ír, és hozzá persze hasonlóan agyament szövegeket.
Urbán Bence egyik kedvenc saját dala (eszerint az interjú szerint) a Malakiás című albumról való. Mint a Bandcampen olvasható, „két hetes körökben írtam és vettem fel zenéket. Szabály volt, hogy akkor is közzé kell tenni, ha nagyon nyomi.” Ugyanonnan az is kiderül, hogy kicsoda-micsoda a címbeli Malakiás: „a mostanra már annyira nem új ukulelém”. A lemezen rövid átkötő számok is szerepelnek, pl. „tizenhárom darab puttyogás” vagy „kilenc másodperc vegyes érzelmű hümmögés”.
Zene és szöveg: Urbán Bence Gellért. ISWC kód: T-932.766.047-9
A legutóbbi Gidnim’Rém album címe: Csőr, és ugyan műfaját tekintve hasonlóan őrült, mint a korábbiak, van koncepció: „egy rakás ornitológiai nóta” található rajta.
Zene és szöveg: Urbán Bence Gellért. ISWC kód: T-932.766.045-7
Kytaro
A gitár-szintetizátor-dob budapesti zenekar így határozza meg magát: „pszeudoegzotikus psych-math trió”. Vagyis a pszichedelikus rock elszállásait az ún. matekrock szokatlan ritmusképleteivel, váratlan váltásaival, nem koncencionális dalszerkezteivel párosítják.
A zenekar 2019-es bemutatkozó számhoz erős klip készült, ami eleinte egy gyrosos egy éjszakájának életképszerű ábrázolásának tűnik, ám a kétharmadánál horrorisztikus fordulatot vesz.
Zene: Fejér Dániel, Dobos Lajos, Nagy Gerda. ISWC kód: T-300.859.840-7
A bemutatkozó – eddigi egyetlen – EP 2019 nyarán jelent meg White Noise for Kids címmel, ez volt a második felvezető videója. Az EP-ről az amerikai Heavy Blog Is Heavy is elismerő kritikát írt, a matekrock sötétebb oldalának ígéretes zenekarai közé sorolva a Kytarót.
Zene: Fejér Dániel, Dobos Lajos, Nagy Gerda. ISWC kód: T-300.859.829-2
A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply