Magyar előadók is használják a YouTube 2018-ban bevezetett szolgáltatását, a videók időzített premierjét, vagyis azt, hogy egy előzetesen feltöltött videó egy előre megadott – és promotálható – időpontban válik elérhetővé, amolyan virtuális eseményként. A Google közlése szerint idén március óta 85%-kal nőtt az ilyen premierek száma, több mint 8 millió YouTube-csatorna használta már ezt az eszközt, és nagy részük (80%) ebben az időszakban próbálkozott vele először.
Nem csoda, hogy az eddig vizuálisan meglehetősen szegényes premiereket új lehetőségekkel dobják fel. Ezek közül kettő már el is érhető. A Live Redirect olyan élő közvetítés, amit közvetlenül a premier elé időzetenek, és amolyan kedvcsináló felvezetésként szolgál magához a bemutatott videóhoz, amire a rendszer megfelelő pillanatban automatikusan átirányítja a nézőket. Ezt több sztár már tesztelte is, köztük Justin Bieber, Cardi B és a BTS is.
A Trailer egy olyan videó, amit a premier előtt, annak későbbi helyén játszik le a rendszer (ez az az URL, amit előzetesen meg lehet osztani a közösségi oldalakon). 15 másodpercestől 3 percesig bármilyen hosszú lehet, és a Google szerint érdemes arra használni, hogy rávegyük a rajongókat: állítsanak be maguknak emlékeztetőt a premier időpontjáról. A későbbiekben a visszaszámlálás is testre szabható lesz, vagyis több különböző vizuális téma közül választhatjuk majd ki azt, ami a legjobban illik a csatorna témájához és vizuális világához. Lesz közöttük például „nyugodt, játékos, drámai, sportos” is. A YouTube részletes ismertetője a premierek használatáról itt található.
Kapcsolódó hír, hogy a YouTube bejelentette, hogy nagyszabású online koncertet tart a platformon a BLACKPINK zenekar. A dél-koreai lánycsapat három klipje is átlépte az egymilliárdos YouTube-nézettséget, nem csoda, hogy első online koncertjüket is itt tartják. Az esemény belépős lesz: 29,99 dollárért a standard élmény jár (a koncert élő vagy utólagos megtekintése mellett különleges emojik), 39,99 dollárért a színfalak mögé is be lehet tekinteni. A kérdés az – írja a Music Ally -, hogy követik-e ezt a YouTube-on hasonlóan nagyszabású, pénzért nézhető élő közvetítések.

Categories: Hírek
Leave a Reply