Dal+Szerző Playlist #99: Zenék a téli Dal+Szerző magazinból

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify Deezer YouTube

Szokás szerint bemutatjuk a Dal+Szerző magazin friss, online itt olvasható számában szereplő szerzők, producerek, együttesek zenéit.

Hujber Szabolcs

A magazin egyik nagyinterjújában az „értelmiségi-művészi” dalszövegírás hagyományát folytató, az elmúlt bő évtizedben számos sláger szövegét író Hujber Szabolccsal Hegyi György beszélget egyebek között arról, hogy mitől emlékezetes egy dal, az előadókkal való együttműködéséről és a szövegírás tudományos megközelítésének lehetőségeiről.

Facebook

Margaret Island: Eső

Hujber Szabolcs több produkciónak az arculatát meghatározta szövegeivel; ezek közül példaként a Margaret Islandet említi. Az Eső című 2015-ös számhoz is ő írta a szöveget – ez volt az, amiért a 2018-as #Kösziadalt kampányban a zenekar köszönetet mondott neki. A dal a Margaret Island talán legnagyobb sikere, a YouTube-on a nézettsége már meghaladta a 10 milliót.

Zene: Lábas Viktória, Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf. Szöveg: Hujber Szabolcs. ISWC kód: T-007.248.726-3

Bohemian Betyars: Szembogár

Viszonylag ismert történet, hogy Hujber Szabolcs pályája úgy indult, hogy a Péterfy Bori & Love Band szövegíró-pályázatára jelentkezett 2009-ben. A magazin közli a szerző 5 legnagyobb slágerét, amelyek közül négy a Margaret Islandhez kötődik, az ötödik pedig egy Péterfy Borinak írt szöveg – ami azonban a Bohemian Betyars előadásában még nagyobb sikert ért el.

Zene: Tövisházi Ambrus. Szöveg: Hujber Szabolcs. ISWC kód: T0072044086

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa: Drága Hazám

Mint azt Hujber Szabolcs nemrég a Facebookon megosztotta, három szám is bejutott a 2021-es A Dalba, amiben érintett – mint írta, „nem kell megijedni, dalszövegíróként, szóval továbbra sem én énekelek.” A Playlistben hallható Drága hazám mellett Radics Gigi és Pál Benjámin egy-egy dala.szerepel a versenyben

Zene: Nagy Szilárd, Szűcs Norbert, Ragány Misa. Szöveg: Hujber Szabolcs, Nagy Szilárd, Ragány Misa. ISWC kód: T3008589940

Áron András Apey

A magazin címlapján Áron András azaz Apey szerepel. Ő és fő zenekara, a LAZARVS (egykori nevén Apey & The Pea) több Playlistbe bekerült blogunkon. Legutóbb a friss HOTS Shortlistet bemutató válogatásunkon a zenekar és Apey szólóprodukciója is ott volt (az új lemezről a Schoblocher Barbarával közös dal); valamint a zenekar szerepelt a raktárkoncertre felkért, gázsijukból másokat is segítő előadók között is. Ezért új szólólemezének egy dala mellett egy régi szám szerepel itt.

LAZARVS honlap, Facebook, Apey honlap, Facebook

Apey: Your Lifetime Achievement

Ez a szám a friss Book Of Changes című albumon hallható, de még 2018-ban született, egy olyan időszakban, amiről az interjúban ezt mondja: „amikor berobbant az Apey & The Pea, eleinte nagyon belezuhantam a munkába, folyton a következő feladatot kerestem, és nem élveztem ki a pillanatot. 2018-ban minden megtörtént velem, amiről valaha álmodtam, de egy másodpercig sem voltam benne jelen.”

Zene és szöveg: Áron András. ISWC: T0073379880

Apey & The Pea: Pothead

Ez a dal a zenekar második, Hellish című albumán hallható. Az interjúban ez olvasható: „Az első két Apey & The Pea-n úgy énekeltem, mint egy sün, ami fel akarja fújni magát. Akkor még nem találtam rá az igazi hangomra, és ez sokáig zavart is, de ha most visszahallgatom, már el tudom fogadni, hogy akkor így fejeztem ki magam és erre volt szükségem.”

Zene: Makai László, Prepelicza Zoltán. Szöveg: Áron András. ISWC kód: T-007.249.041-5

Bognár Szabolcs

A producereket bemutató interjúsorozatban a számos műfajban (soul, funk, hiphop, afrobeat), számos nemzetközi együttműködésben részt vevő Bognár Szabolcs beszél a szerepléséről a Dalfutárban, a berlini életéről, vonzódásáról az afro-amerikai és afrikai eredetű zenék iránt stb.

Abáse: Skeme Goes All City

Bognár Szabolcs számos formációban megfordult, de mostanra már „csak” három magyar zenekarnak tagja. Az egyik fő irány az Abáse. A sokféle együttműködőt felvonultató kollektíva első nagylemezét (Invocation) a berlini Cosmic Compositions kiadó jelentette meg, rendkívül jó kritikákat kapott, játszotta a BBC és legendás Gilles Peterson is.

Zene: Bognár Szabolcs, Czirják Tamás, Heilig Tamás, Zahár Fanni. ISWC: T0073152643

Solqlap Budapest: Fairy Tale (feat. Emmavie)

A Solqlap Budapest (egykor SoulClap Budapest) a hiphop-jazz-soul keresztmetszetében alkot, már egy évtizede. Tagjai azóta komoly hírnévre tettek szert; mint Bognár Szabolcs mondta: „ez volt az első komoly projektünk, amit még 2010-ben együtt kezdtünk, és gyakorlatilag vele együtt nőttünk fel.” Idén a londoni Emmavie énekesnő-dalszerző-producerrel közös dalaikat jelentették meg, ez volt köztük az első.

Zene: Őrsi András Zoltán, Heilig Tamás, Boros Levente, Zahár Fanni, Sági Viktor, Zsigri Bálint, Bognár Szabolcs, Mbongo Emmavie Adeteju. Szöveg: Mbongo Emmavie Adeteju. ISWC: T3008594483

The Mabon Dawud Republic: Gyae Abrabo (feat. Pat Thomas)

Az afrobeat műfaj legendás alapítója, Fela Kuti előtt tisztelgő koncertekből nőtte ki magát az első magyar afrobeat-zenekar, akik idén adták első nagylemezüket. Ezen a lemezen is sok a közreműködő, Pat Thomas például a ghánai highlife műfaj egyik, a hatvanas évek óta aktív legendája.

A dal regisztrációja folyamatban van.

Orsovai Renáta

Az énekesnő Rácz Gergővel közös duettje – aminek a zenéjét ez utóbbi az amúgy klasszikus zenével foglalkozó, évente egy popdalt író Bella Mátéval szerezte -, a Mostantól megnyerte A Dalt, és még idén nyáron is a rádiók és a YouTube egyik legnépszerűbb magyar dala volt. A magazin portrécikkéből kiderül, hogy az énekesnő életében gyerekkora óta nagyon fontos a zene, és „minden döntést úgy hozott meg az életében, hogy az zenei karrierjének kedvezzen”.

Nene Facebook

Nene: Mese a Királyról

A Dalba saját zenekara, a Nene több számával is bejutott, először 2018-ban. Érdekes, hogy a zenekar nem sokkal azelőtt alakult meg, a tagok a a Kodolányi János Egyetemen találkoztak.

Zene: Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter, Márkosi József, Boda Evelin, Vörös Milán. Szöveg: Orsovai Renáta. ISWC: T0072918058

Nene: Későre jár

Ez a daluk 2020-ban már a legjobb négy közé jutott. „Kellett egy kis idő, mire kikristályosodott, hogy pontosan milyen irányvonalat szeretnénk képviselni a zenekarral, próbáltuk összekovácsolni minden tagnak a zenei világát. Most már sokkal tudatosabban írunk zenéket, mint az elején, és szerencsére egészen nagy egyetértés van köztünk” – olvasható a magazinban.

Zene: Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter, Márkosi József, Boda Evelin, Vörös Milán. Szöveg: Orsovai Renáta. ISWC: T0073331608

Hütter Dóra

A zeneszerző-énekesnő nevét sokan akkor ismerték meg, amikor a Dalfutár legutóbbi évadában több száz jelentkező közül kiválasztották, hogy ő dolgozzon együtt egy ismert szövegíróval, producerrel és énekessel. A magazin portrécikke alapján még alaposabban megismerhetjük a gyerekkora óta a zene bűvöletében élő Hütter Dórát.

Dorchipelago Facebook

Dorchipelago: Reggeli dal

Több formáció után ez az első „igazi” zenekara. A 2019-ben alakult Dorchipelago önmeghatározása szerint „sunny-popot” játszik, „vidám dalokkal, igényes zenei világgal, és emberközeli mondanivalóval. A cél mosolyt csalni az arcokra.” A magazinban a dalok születéséről is lehet olvasni: „A próbák során általában Dóra viszi a dalokat, elég konkrét instrukciókkal, konkrét dallammal, harmóniamenettel és szöveggel, a hangszerelésben viszont megbízik a zenekar ötleteiben és jó ízlésében.”

Zene és szöveg: Hütter Dóra. ISWC: T0073240831

Dalfutár 4 – Színtévesztő

Sokak véleménye szerint a műsor egyik legkülönlegesebb dala lett a Színtévesztő, ami Hütter Dóra zenéjét Csider István Zoltán szövegével, Bognár Szabolcs produceri munkájával és Radics Gigi énekével hozta össze. Dóra „játékosan fogta fel a feladatot és nem volt benne semmiféle megfelelési vágy, nem tudhatta, kinek mi jut majd róla eszébe, ami még izgalmasabbá tette az első találkozást a művészekkel” – olvasható a cikkben.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Lemezajánlók

Péterfy Bori & Love Band: Szikra

Bár a lemezt „a karantén, a vírushelyzet, a koncertelmaradások okozta frusztráció” ihlette, valójában „nem kifejezetten egy korlenyomat”. Tartalmaz elektronikus, „koncerten tombolós” és lassú, „megborulós” számokat is.

Zene: Tövisházi Ambrus. Szöveg: Szabó Benedek. ISWC: T9323921400

The: Devil’s Trade: The Call Of The Iron Peak

Makó Dávid az extrém metalban legendásnak számító Season Of Mist kiadónál megjelent lemeze „karizmatikus, sötét, mégis erőteljes világot” teremt, „ami már az első hallgatás során azonnal beszippant, és amibe még jó néhányszor érdemes alámerülnünk, hogy újabb és újabb rétegeit fedezzük fel.”

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Dalinda: Átjárók

A számos elismerésben részesült trió valami „olyan formában tálalja a népzenét, ami akár a popslágerekhez szokott hallgatók számára is érthető, élvezhető, sőt, nagyon is szórakoztató. Végtelenül értő módon nyúlnak a népdalokhoz, ezeket érzékenyen átdolgozva tárják elénk, a többszólamú megszólalás pedig valahogy még tisztábbá és érzelemdúsabbá varázsolja az egészet.”

Zene és szöveg: Paár Julianna. ISWC: T3015792102

Bródy János: Gáz van, babám!

Bródy János nyolcadik szólólemezének címét „a Tűz van, babám! című 1967-es Milos Forman-film inspirálta. Ez persze nem véletlen, sőt, remekül vezeti fel a lemez egészére jellemző kritikai élt. Lassú folyamként zúdulnak ránk a gondolatébresztő dalszövegek, hogy legyen időnk feldolgozni, értékelni a hallottakat, erre pedig rájátszik a hangszerelés is, ami végig inkább az éneket festi alá.”

Zene és szöveg: Bródy János. ISWC: T9327666353

Galaxisok: Történetek mások életéből

A Szabó Benedek és a Galaxisok 2020-ban két lemezt adott ki, a másodikra a zenekar neve már csak Galaxisok lett, és nem ez az egyetlen változás. „Egyrészt fő fókuszában valóban mások sztorijai állnak; vendégművészekkel is bővült az arzenál”, végül pedig ez egy „monumentális, dupla lemez” – aminek legfőbb erénye a felszabadultság.

Zene: Sallai László, Szabó Benedek. Szöveg: Szabó Benedek. ISWC: T3008590878

Szilárd: Ego tréning

„A Quimby zongoristájaként ismert Balanyi Szilárd időről-időre előrukkol a zenekarához képest sokkal poposabb irányt célzó zenéjével.” A Galambos Dorina és Kiss Flóra énekesnőkkel készült EP „még ha nem is tudatosan, de egyfajta furcsa üzenet a múltból: bár még jóval a karantén előtt íródtak a dalok, valahogy több ponton visszaköszönnek olyan érzések, képek, amiket igazán ebben a furcsa 2020-as évben érthettünk meg.”

Zene: Balanyi Szilárd, Galambos Dorina, Paczári Viktor, Bátor Bence. Szöveg: Balanyi Szilárd. ISWC: T9324934614

Sugár Miklós

A komolyzenei interjú Sugár Miklóssal készült, aki immár sokszoros Artisjus-díjas zeneszerző. „Zenész-zeneszerző családból származik, de a saját útján halad előre. Azt mondja, konzervatív zeneszerző, de sok műfajba van bejárása” – olvasható a bevezetőben.

Ballada

„Engem is foglalkoztatott és ma is foglalkoztat a népzene” – mondja Sugár Miklós az interjúban. „Ballada című, két brácsára írt darabomat a legrégebbi magyar ballada variációs feldolgozásaként értelmezem, mely elég sok előadást, sőt lemezfelvételt is megélt.”

Zene: Sugár Miklós. ISWC: T0070318283

Ear Mouvements

Az interjúban szó esik az elektroakusztikus zenéről is, aminek az úttörői közé tartozik Magyarországon. „1991-ben alapítottuk az EAR együttest, mely így idén idestova 30 éves lesz. Jóleső érzés, hogy létrehoztunk egy új műfajt, az élő elektroakusztikus zenét Magyarországon, bár nem gondoltuk volna, hogy a Magyar Rádióban 23 év után kihúzzák lábunk alól a talajt, több mint 500 megírt művel a hátunk mögött,” Az Ear Mouvements című darab 1999-es lemezfelvételén a következők játszanak: Dubrovay László: szintetizátor; Geiger György: trombita; Horváth István: elektronikus effektek; Jakobi László: cselló; Kovalszky Mária: szintetizátor; Mandel Róbert: electrotary; Maros Éva: hárfa; Matuz István: fuvola.

Zene: Sugár Miklós. ISWC: T0070311726

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .