Tovább gyűrűzik a botrány amiatt, hogy a Brexit megállapodás minden könnyítéséből kimaradtak a zenészek, vagyis munkavállalói vízumot kell szerezniük a turnékhoz (ha britek jönnének az EU-ba, akkor ráadásul országonként külön-külön). Először csak ennyi derült ki, aztán egy névtelen EU-s forrás azt mondta, hogy a brit kormány elutasította az Unió ajánlatát a 90 napnál rövidebb turnék vízummentességéről. Az egymásra mutogatás továbbra is folyik, miközben más sok ezer zenész és sok százezer rajongó írt alá különféle petíciókat és nyílt leveleket az ügyben – köztük olyanok, mint Elton John, Sting, Bob Geldof, Liam Gallagher, Joss Stone, Bryan May, mi több, a Brexit-párt Roger Daltrey is.
A helyzet megoldására a brit zenészek szakszervezete a zenészútlevél ötletével kampányolt: ez az ingyenes vagy olcsón beszerezhető dokumentum legalább két évig érvényes lenne az összes EU-tagországba, nemcsak zenészek, hanem a turnékon dolgozó más szakemberek is megkaphatnák, és a turnéhoz szükséges felszerelések vámmentességét is biztosítaná. A kölcsönösség jegyében a Nagy-Britanniában turnéző, EU-tagállamból érkező zenészeknek is járna ilyen.
Azonban a Guardian beszámolója szerint a kulturális miniszter, Caroline Dinenage azt mondta, hogy készen állnak a tárgyalásra az EU-val, de az biztos, hogy csakis a könnyített vízumügyintézés lehet a megoldás, a vízumkötelezettség elengedése nem jöhet szóba. A Brexit lényege ugyanis „az országhatár fölötti ellenőrzés visszaszerzése”, amiből nem engedhet a tory kormány.
Arról, hogy ki mivel vádolja a másik felet, a Guardianen itt, az NME oldalán pedig itt lehet részletesen olvasni. A brit kormány továbbra is állítja, hogy az EU utasította el az ő ajánlatukat, amire az Unió képviselői többek között azt válaszolták, hogy a brit tárgyalók több lényeges szakterminus jelentésével sem voltak tisztában, így az ajánlatuk valójában nem is vonatkozott volna a zenészekre; továbbá hogy ők készen álltak volna a tárgyalásra, azonban a brit fél a munkaerő-áramlásra vonatkozó minden egyeztetéstől elzárkózott.
Közben az is egyre jobban látszik, hogy a brit zeneipar számára még nagyobb a tét, mint elsőre látszott. A Guardiannek nyilatkozó szakemberek szerint a nemzetközi turnék eddig jellemzően úgy működtek, hogy az előadó és a csapata először Nagy-Britanniába érkezett meg, majd innen ment tovább a kontinens többi országába, és eközben a „világelső brit turnécégekkel dolgozott”. Azonban egyelőre ezeknek a cégeknek fogalmuk sincs számos kérdésről, például hogy amikor újra lesznek turnék, akkor pontosan milyen szabályok vonatkoznak majd a brit székhelyű, de az EU-n belül hét napnál hosszabb ideig tartózkodó szállítmányozókra. Így veszélybe kerülhet a brit dominancia az EU-n belüli turnék infrastrukturális kiszolgálásában; esetleg a nagyobb cégek EU-n belüli partnerekkel társulnak, vagy akár el is hagyhatják Nagy-Britanniát. A jövőben lehet, hogy a nagy nemzetközi turnék inkább francia vagy német bázisról indulnak majd Európa más országaiba.
További probléma, hogy az, hogy az EU-n belüli turnézás jelentősen nehezebb lesz, főleg egy induló együttesnek, kihat az amerikai befutás esélyeire is. Ugyanis annak a feltétele, hogy egy zenekar munkavállalói vízumot kapjon az Egyesült Államokba, az, hogy bizonyítsa, hogy „nemzetközileg elismert”, vagyis a saját hazáján kívül legalább még egy országban nevet szerzett magának. Ezt a feltételt eddig a feltörekvő brit zenekarok jellemzően az EU-n belüli turnézással teljesítették, és az így szerzett hírnévre hivatkozhattak például akkor, amikor egy amerikai showcase fesztiválra akartak kimenni – írja az NME.
Categories: Hírek
Leave a Reply