Két brit klubban próbálják ki először az Covid-útlevelet

Komoly viták tárgya az „Covid-útlevél”, vagyis valamiféle igazoló dokumentum bevezetése azoknak, akiknek van friss, hiteles negatív tesztjük, vagy már megkapták a koronavírus elleni oltást, és így rájuk nem vonatkoznának bizonyos korlátozások. Dánia az első ország, ahol bejelentették, hogy hivatalosan bevezetik az oltásútlevelet, de több más országban is felvetődött az ötlet, aminek sok ellenzője is van. Mint arról itt írtunk, az Egyesült Államokban a Ticketmaster már tavaly elkezdte megtervezni, hogy milyen app segítségével ellenőriznék a koncertre belépés előtt, hogy valakinek van oltása vagy 72 óránál nem régebbi negatív tesztje.

Tudomásunk szerint Nagy-Britannia az első ország, ahol gyakorlatban kipróbálják a Covid-útlevél kifejezetten az élőzenére vonatkozó változatát. Egyelőre két helyszínen, a londoni 100 Clubban és a bristoli Exchange-ben. Az első koncerteket márciusban tartják, a 300 illetve 250 fős klubokat első körben 25%-os kapacitással nyitják majd ki.

Az ellenőrzést a You Check nevű startup appja biztosítja, amit 2019-ban még arra fejlesztettek ki, hogy a jegyvásárlókat hitelesen azonosítsa, így küzdve a jegyüzérek ellen, illetve hogy a szervezők és a koncertlátogatók közötti kapcsolattartást lehetővé tegye. A You Check app a járványra való tekintettel továbbfejlesztett változata a jegyvásárlókat tesztelésre küldi (a pontos helyszínt is megjelölve), és az eredményt eltárolja. A beengedésnél az app által kiadott QR kód szkennelésével a klub tudja ellenőrizni, hogy a jegyvásárló jogosult a belépésre. Egy negatív teszt után 48 órán át engedélyezett a koncertlátogatás. (Érdekes módon a beoltottság igazolásáról nem szól a hír, pedig ha nem is azonnal, de hosszabb távon ez is fontos lesz.)

A tesztet a You Check a Music Venue Trust iparági szervezettel együttműködve indítja, és a kulturális minisztérium engedélyét is megkapták hozzá.

A Time Out nemrég megjelent, az élőzene újraindulásának kérdéseiről szóló nagy cikkében egy zeneipari szakember és egy virológus beszélt a Covid-útlevelek témájáról. Mindketten egyetértettek abban, hogy ennek valamilyen formájára szükség lehet. A Music Venue Trust vezetője szerint attól még, hogy az egyes kormányok esetleg nem teszik kötelezővé a teszt vagy oltás meglétét igazoló dokumentumok kiadását, önkéntes jelleggel bizonyára nagyon sok zenerajongó fogja vállalni, hogy beszerez valamilyen igazolást – hiszen tudják, hogy ezen múlik az, hogy lesz-e egyáltalán koncert.

Mivel 100%-os védettséget semmi sem ad, lehetséges, hogy a koncertlátogatóknak alá kell írniuk a belépés előtt egy jogi nyilatkozatot, hogy ha megbetegednének, akkor nem fogják beperelni a szervezőt, hiszen szabadon döntöttek a – minimális – kockázat vállalása mellett.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .