Mint arról többször írtunk, a brit parlamentben vizsgálóbizottság foglalkozik a stream gazdaságtanával. A Complete Music Update ennek kapcsán veszi végig egy cikksorozatban a stream fő problémáit; ebben a nemrég megjelent írásban a szerzők és zeneműkiadók, illetve a hangfelvétel-kiadók jogdíjainak aránytalansága a téma – vagyis az, hogy míg az összes bevételből 50-55% jut a kiadóknak, a szerzőknek csak 10-15%. Vagyis, ahogy korábbi cikkünkben idéztünk egy nagynevű jogászt, a szerzőket egyszerűen alulfizetik.
Az új stream szolgáltatók a jogosítási tárgyalásokat először a hangfelvétel-kiadókkal, jellemzően azon belül a majorökkel kezdik meg – egyszerűen azért, mert náluk vannak azok a felvételek, amelyeket fel kell töltenie. A szerzőket képviselő szervezetekkel – közös jogkezelőkkel, zeneműkiadókkal – folytatott tárgyalások mindig csak ezután szoktak következni. Mivel a hangfelvétel-kiadók voltak az első tárgyalópartnerek – írja a CMU -, sikeresen át tudták vinni a CD-kiadásban kialakult modellt, amikor a nagykereskedelmi ár kis részét (Nagy-Britanniában például 8,5%-át) kapták meg a szerzők jogdíjként, a bevételek túlnyomó része a kiadókhoz ment. Pedig a zenefelhasználás más területen sokkal közelebb áll egymáshoz a szerzők és a kiadók jogdíja; a CD-knél az indokolta az aránytalanságot, hogy a gyártás, raktározás, szállítás stb. költségeit a kiadók állták. Az, hogy a streamre először a CD modellt vitték át, meghatározta azt, hogy ez az aránytalanság megmaradt itt is, noha később némileg enyhült.
De ha egyszer a hangfelvétel- és a zeneműkiadók hozzájárulása egyaránt szükséges a stream szolgáltatók működéséhez, akkor ez utóbbiaknak miért nincs nagyobb lobbierejük arra, hogy kiharcolják a felosztás arányosabbá tételét? A CMU által idézett beadványok, amelyeket az említett vizsgálóbizottsághoz juttattak el olyan cégek, szervezetek, mint a Hipgnosis Songs Fund vagy a szerzőket képviselő Ivors Academy, a majoröket jelölik meg fő okként. Mégpedig azt, hogy a legnagyobb hangfelvétel-kiadók és zeneműkiadók egy-egy tulajdonoshoz tartoznak: Universal Music Group és Universal Music Publishing Group, Sony Music és Sony/ATV, Warner és Warner Chappell. Márpedig az előadók jellemzően a hangfelvételek után keletkező bevétel kisebb részét kapják meg, a szerzőknek viszont a szerzeményeik utáni bevétel nagyobb része megy. Így egy tulajdonosnak, akinek a birtokában van egy hangfelvétel- és egy zeneműkiadó is, az az érdeke, hogy az előbbinek járjon a nagyobb összeg, mert abból több a saját haszna.
A Hipgnosis beadványa szerint ez a fő probléma: a legnagyobb zeneműkiadókat a tulajdonosaik akadályozzák meg abban, hogy hatékonyabban fellépjenek a szerzők érdekében. Az Ivors Academy pedig egyenesen törvényi szabályozást követel, ami előírná az átláthatóság minimálisan kötelező szintjét, és az alkotók képviselői számára auditálási jogokat is biztosítana.
Categories: Hírek
Leave a Reply