Először a Soundcloud vezeti be a felhasználó-központú felosztást, de csak a független zenészeknek

Mint arról már többször írtunk (részletesen például itt), sokan régóta követelik a stream jogdíjak ún. felhasználó-központú felosztását, ami azt jelenti, hogy egy egy-egy felhasználó által befizetett előfizetési díjakat vagy az általa generált reklámbevételeket ténylegesen az általa hallgatott dalok jogtulajdonosai között osztják fel. Jelenleg nem ez a rendszer működik, hanem az ún. pro rata felosztás: összes bevételből a piaci részesedés alapján kapnak részt a jogtulajdonosok. Így ha valaki csak rétegzenéket hallgat, annak az előfizetési díjából is jóval nagyobb részt kap mondjuk Taylor Swift és Drake, mint azok, akiknek a számait lejátssza.

A Deezer már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy tesztelné a felhasználó-központú felosztást, de ezt máig nem sikerült elindítaniuk, vagyis tető alá hozni az összes szükséges megállapodást. Így a Soundcloud lett az első a zeneiparban, ahol valóban ez működni fog – vagy legalábbis ennek egy változata. A szolgáltatás által fan-powered royalties névre keresztelt felosztási mód ugyanis csak azokra a független zenészekre vonatkozik, akik a SoundCloud Premier, Repost by SoundCloud vagy a Repost Select szolgáltatások keretében monetizálják a platformon elért hallgatottságukat. A Soundcloud közleménye szerint ők majdnem százezren vannak. A rendszert magyarázó honlap egy 124 ezer követővel bíró zenész, Vincent példáját hozza fel, aki a régi modell szerint havi 120 dollár jogdíjat kap, az új szerint viszont ez ötszörösére, havi 600 dollárra emelkedik (182 ezer forint). Egy 13 ezres táborral bíró zenész ugyanezen ismertető szerint havonta 217%-kal kap majd több jogdíjat.

Persze azt előre nehéz megjósolni, kire milyen hatással lesz az új felosztási modell; az eddigi vizsgálatok nem hoztak egyértelmű eredményt, bár többen úgy gondolják, hogy a zenészek „középrétege” jól járna. A jóslást megnehezíti, hogy a felhasználó-központú felosztásnál megszűnik az, hogy – legalább egy elszámolási időszak alatt – egy-egy lejátszás ugyanannyit ér, hiszen ha egy felhasználó több zenét hallgat a felosztási időszak alatt, akkor az utána keletkező bevétel több részre oszlik szét. A Soundcloud egyébként nem a meghallgatások „darabszáma” alapján osztja majd fel a jogdíjakat, hanem a hallgatással eltöltött idő alapján. A rendszer április 1-től él, a különböző fenti szolgáltatások 45 és 60 napos kifizetési időszakokkal működnek, vagyis május közepén és június elején jelennek meg majd az első jogdíjak a zenészek számláin.

Fontos látni, hogy ezt a lépést azért tehette meg a Soundcloud, mert – mint a Music Business Worldwide írja – közvetlen monetizálási kapcsolatban van az említett majdnem 100 ezer független zenésszel, vagyis nem kellett a bevezetéshez a kiadókkal szerződést módosítania. (Főleg a majorökről szokás azt gondolni, hogy mivel a pro rata felosztás a szupersztároknak kedvez, ezért ellenzik a felhaszáló-központú felosztást. Ugyanakkor a témában tett legutóbbi nyilvános megnyilatkozásában mindhárom major arról írt, hogy nyitottak a dologra, de nem látják úgy, hogy nagy változást hozna.) Az MBW szerint a lépés igen jó marketinghúzás, de lehetséges, hogy a Soundcloud számára rövid távon a kifizetések megnövekedését hozza majd, ha a nem független művészeknek ugyanúgy fizetnek, mint eddig, a függetleneknek viszont az eddigieknél többet.

A felhasználó-központú felosztás elleni egyik érv az szokott lenni, hogy megnöveli a szolgáltatók adminisztratív terheit, és ennek költségei csökkentik a felosztható pénzt. A Guardian cikke szerint azonban a Soundcloud tesztjei azt mutatták, hogy az új rendszerben 20 perc alatt készültek el azok a számítások, amelyek a régiben 23 óráig tartanak. Szintén rácáfoltak a tesztek arra, hogy nem lenne lényegi az eltérés a kétféle felosztási mód között; mint a fent idézett adatok (pl. az ötszörösére emelkedő jogdíjról) mutatják, egyelőre úgy tűnik, tényleg kedvezőbb a felhasználó-központúság a középrétegnek.

A Music Ally azt írja, hogy „mielőtt túl lelkesek lennénk”, figyelembe kell venni azt is, hogy a legutóbbi nyilvános adat szerint a Soundcloudnak 2019-ben 99,5 millió eurót hoztak az előfizetési díjak és a reklámok, vagyis más szolgáltatásokhoz képest viszonylag kevés pénzről van szó – igaz, ha az egyes előadókat nézzük, akkor az emelkedés 120 dollárról 600-ra igen komoly különbség.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .