Nagy interjút közölt a Guardian Merck Mercuriadisszal, a Hipgnosis Songs Fund alapítójával. Ő indította el a könnyűzenei klasszikusai közé került szerzők katalógusainak felvásárlási lázát. Korábban is kötöttek hasonló szerződéseket, de nem ilyen nagyságrendben. A kulcs az volt, hogy Mercuriadis a zeneiparon kívülről érkező befektetőket is sikeresen meg tudott győzni arról, hogy az örökzöld slágerek szerzői jogai hosszú távon biztos jövdelmet hozó „vagyontárgyak” – még az aranynál és az olajnál is biztosabb befektetést jelentenek.
A Hipgnosis színre lépése után több hasonló cég is belépett a piacra, illetve a nagy zeneműkiadók is úgy érezték, hogy be kell szállniuk a versenybe. Ez a felvásárlási láz vezetett például a Universal Music Publishing Group és Bob Dylan a pletykák szerint rekordösszegű megállapodásához. Mint arról részletesen itt írtunk, mindez a zeneipar radikális átalakulásához is vezethet, hiszen hagyományosan a katalógusból szerzett bevételek finanszírozták az új tehetségek befuttatását.
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb dala is a Hipgnosis katalógusába tartozik
A Guardian néhány részletet is megtudott azokról a megállapodásokról, amelyeket a Hipgnosis olyan sztárokkal kötött, mint például Mark Ronson, Timbaland, Barry Manilow, The-Dream, Jimmy Iovine, Jack Antonoff és a Blondie (a teljes lista itt látható). A Hipgnosis egy hagyományos modell szerint működő zeneműkiadónál jóval nagyobb részét kapja meg a jogdíjaknak – 50 vagy akár 100%-át is. Természetesen a másik oldalon nagy, a korábban jellemzőnél sokkal komolyabb egyszeri kifizetések ellentételezik a jóval magasabb részesedéseket.
A Hipgnosis filozófiája a hatékony „dalmenedzsment”, bár az az igazság, hogy ennek részei ismerősek lehetnek: minél több sync, hangmintázás és feldolgozások engedélyezése. Nagy a különbség viszont az egy-egy dalra jutó figyelemben; míg egy major zeneműkiadónál egy-egy alkalmazotthoz akár 20 ezer dal is tartozhat, a Hipnosisnál ez nem több mint 2000.
Kérdés persze az, hogy a komoly összegek mellett más is számít-e. A cikkben megszólalnak olyanok, akik azt mondják, hogy vannak olyan ajánlatok, amelyekre tényleg nem lehet nemet mondani. Mindössze The-Dream 2018-as, 23 millió dolláros szerződésének összege került nyilvánosságra, amiért cserébe a jogdíjak 75%-a a Hipgnosisé. A Neil Younggal kötött szerződést iparági források 110 millió dolláros körülire becsülik. Mindenesetre úgy tudni, hogy az egyszeri összegek a katalógusok által termelt éves jogdíjak 10-20-szorosa körül vannak.
Mások azt hangsúlyozzák, hogy nagyon fontos, hogy Merck Mercuriadis jól ismert, széles körben tisztelt alakja a zeneiparnak, és fontos tényező, hogy aki vele szerződik, az tudja, hogy a Hipgnosisnál jól fognak bánni az életművével. Ez már csak azért is fontos, mert a szerződésben lemond a vétójogáról a Hipgnosis által tető alá hozott felhasználásokkal szemben.
Mercuriadis szerint az, hogy „jól kell bánni” a rá bízott dalokkal, nemcsak erkölcsileg, hanem üzletileg is a helyes eljárás. „Neil Young dalainak értéke nagyban függ attól, hogy ő maga mire mondott igent és mire nemet. Ezt az értéket meg kell őrizni” – mondja a Guardiannek. Így például nemet mondott a McDonald’s hét számjegyű (vagyis millió dolláros nagyságrendű) ajánlatára, hogy a Sweet Dreams (Are Made Of This) című Eurythmics-dalt felhasználhassák egy reklámban. „Hogyan lehet tönkretenni azt, ami ezt a dalt különlegessé teszi? Hát úgy, hogy beteszed egy McDonald’s-reklámba” – mondja. A paródiákat sem igazán szereti; LadBaby feldolgozását a Journey Don’t Stop Believin’ című klasszikusából (ami a briteknél a karácsonyi listavezető volt) csak azért licencelte, mert jótékony célt szolgált.
Nemrég itt írtunk arról részletesen, hogy többek szerint a szerzők azért kapják a jogdíjak olyan kis részét a stream szolgáltatóktól, mert a major hangfelvétel-kiadók és zeneműkiadók egy kézben vannak, és a tulajdonosoknak érdekükben állt a jogosítási szerződéseknél a bevételek nagyobb részét inkább a hanglemez-kiadókhoz juttatni, mert így nagyobb lesz a nyereségük. Ezt az álláspontot képviseli Mercuriadis is, akinek a brit parlamenthez benyújtott beadványát ismertettük is említett cikkünkben.
Persze a Hipgnosisnak anyagilag is érdekében áll a szerzők számára nagyobb részt kihasítani a tortából, de Mercuriadis szerint amúgy is ez volna a helyes. „A dalszerzők hozzájárulása a legfontosabb összetevő, ehhez képest ők kapják a legkevesebb pénzt” – mondja Mercuriadis. A rendszer megváltoztatásához szükség van egy olyan cégre, mint a Hipgnosis. „Egyedül nem lennék képes erre. Menedzserként akármilyen jó ügyfeleim lehetnek, akármennyi pénzem is van a bankban, a nagy cégekkel akkor sem tudok ujjat húzni.” A Hipgnosis katalógusa viszont már olyan tárgyalási alapot adhat neki, amivel valódi változást lehet elérni – bár arról, hogy ezt pontosan hogyan szeretné elérni, nincs szó a cikkben. (Mercuriadisnak egyébként személyesen nincs baja a major kiadókkal; „nagyszerű emberek dolgoznak ott, akik szeretik a zenét” – a probléma szerinte a „75 éve működő rendszerrel van”. Amúgy azt mondja, hogy szerinte a képe ki van rakva a kiadókban, és szoktak a „magas homlokára” dartsokat dobálni…)
A Guardian Mercuriadis élettörténetét is bemutatja. Kis kanadai városokban nőtt fel, ahol az ingerhiányos környezetben „a dalok lettek a barátai”. 19 évesen könyörögte be magát a Virgin torontói irodájába, marketinges munkakörbe. 1986-ban a londoni Sanctuary cégnél kezdett dolgozni, ami eleinte menedzsmenttel, később lemezkiadással is foglalkozott. 2004-ben ő lett az akkor már a világ legnagyobb független kiadójának számító Sanctuary vezérigazgatója. A lemezeladások összeomlása viszont magával rántotta a céget. Menedzserként megtartott még néhány ügyfeleit, de az hozta meg az új reményt, amikor rájött, hogy a stream új pénzt hoz majd az iparágba, hiszen ráveszi a passzív hallgatókat is arra, hogy fizessenek.
A Hipgnosis Song Fund neve a legendás borítótervező kollektívától jön, amelynek egyik alapítója, Storm Thorgerson Mercuriadis ügyfele volt, és nemcsak engedélyezte a név felhasználását, de a logót is ő tervezte. 2016-ban alakult, Mercuriadis 177 befektetőnek adta elő az ötletét, akik közül 38-at sikerült meggyőznie első körben – aztán azoknak a fele is beszállt, akik először azt mondták, hogy ők inkább kivárnának.
A cikk szerint egyébként az 57 éves Merck Mercuriadis puritán ember, akinek „az anyagi világban” mindössze két szenvedélye van: a vinyl és az Arsenal focicsapat.
Categories: Hírek
Leave a Reply