58 ezer nézőből 15 fertőzött – sikeresek a brit tesztesemények

A kulturális miniszter, Oliver Dowden egy interjúban beszélt a brit tesztesemények előzetes eredményeiről. Bár a számok még nem véglegesek, már most „igazán sikeresnek” minősítette a távolságtartás és maszkviselés nélküli, oltáshoz vagy negatív teszthez kötött, többféle helyszínen megtartott események eredményeit. Ezek alapján reméli, hogy tartható az eredetileg tervezett nyitási menetrend, de előtte lesz még egy „próbakör”, még nagyobb közönséget vonzó eseményekkel.

Az első körben összesen 58 ezer nézőből 15-nek lett pozitív a COVID-tesztje. Közülük 9 azon a klubesten fertőződött meg, amit Liverpoolban tartottak; két este három-három ezer ember szórakozott úgy, ahogy a járvány előtt. Így a klubestek számítanak a legkockázatosabbnak, de a 6000-ből 9 eset még nem olyan magas, hogy emiatt ki kéne zárni a nyitást; inkább olyan intézkedésekre érdemes koncentrálni, mint pl. a szellőzés javítása.

A második legtöbb, négy fertőzés a snooker világbajnokságon történt; ez 17 napon át, fedett helyszínen zajlott, úgy, hogy a nézők számát folyamatosan növelték, a döntőre pedig már telt ház volt. A liverpooli, szabadtéren és sátorban tartott minifesztivál több mint ötezer nézője közül ketten fertőződtek meg. Nem volt fertőzött az FA-kupa elődöntőjén és a Brit Awards négyezer résztvevő előtt, az O2 Arenában megtartott díjkiosztóján.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .