Ne dolgozd magad halálra – és más tanulságok a járványidőszakból

A Haulix blogján jelent meg a Négy tanulság a pandémia időszakából című írás. Eszerint ugyan több országban fokozatosan visszatérnek az élőzenei események, van, amit érdemes az elmúlt bő egy évből „magunkkal vinni”.

Nem érdemes halálra dolgoznod magad, néha tarts szünetet! Érdemes emlékezni arra, hogy a személyes találkozás lehetősége nélkül is sok zenész megtartotta, vagy akár növelni is tudta a táborát. Amikor a jövőbeli turnékon gondolkodunk, emlékezzünk erre, és ne gondoljuk, hogy feltétlenül szükség van az évi 200 fellépésre és az ezzel járó testi-lelki megterhelésre. A járvány alatt sokan hátrébb léptek és reflektáltak arra, hogy mennyire jó valójában az, ami „normálisnak” számít a zeneiparban – fontos volna, hogy emlékezzünk ezeknek a beszélgetéseknek a tanulságaira.

Attól még, hogy te készen állsz a koncertezésre, nem biztos, hogy minden rajongódat eléred így. Vannak, akik egyelőre ódzkodni fognak attól, hogy tömegbe menjenek, mások pedig egyszerűen olyan helyen élnek, ahová nem jutsz el. Érdemes azon gondolkodni, hogy milyen módon tartjuk fenn a kapcsolatot azokkal, akikhez továbbra is a net lesz az egyetlen csatornánk.

A livestream itt marad velünk. Az elmúlt időszakban komoly fejlesztések történtek ezen a téren, jól használható platformok állnak a rendelkezésünkre. Ha valaki egyáltalán nem használja ezeket, akkor olyan lehetőségekről mond le, amiket az élő fellépés sem tud pótolni (pl. személyes hangú, bár virtuális találkozás a rajongókkal, bepillantás a kulisszák mögé stb.), ráadásul bevételektől is eleshet, hiszen az élő turnéval el nem ért rajongók közt is lehetnek olyanok, akik egy online belépőjegyért fizetnének.

Senki nem kíváncsi a koronavírusról szóló dalodra. Nyilván mindenkire hatással volt az elmúlt időszak, de valószínűleg sokan nem szeretnék, ha erre emlékeztetnéd őket. Gondolkodj el inkább azon, hogy milyen személyes, egyedi megközelítéssel tudnád feldolgozni a történteket, és erre építs.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .