A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja a Google dalszövegkártyáit

Újabb big-tech eljárás: a GVH vizsgálja, hogy a Google visszaélt-e erőfölényes helyzetével – ezzel a címmel jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye.

A potenciálisan jogsértő gyakorlatot így írja le a hivatal: azt vizsgálják, hogy „a kaliforniai központú cég jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt azzal, hogy a keresőmotorjának használatakor (dalok, dalszövegek keresése során) az organikus keresési találatok – így az ezzel foglalkozó honlapok linkjei – előtt saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását helyezi el. Az ún. dalszövegkártya ugyanis – különösen mobiltelefonok esetén – alkalmas arra, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, emellett a Google saját szolgáltatását (YouTube) is népszerűsíti.”

A GVH hangsúlyozza, hogy „a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette”. Az eljárás lefolytatására 6 hónapos idő áll rendelkezésre, de ez kétszer 6-6 hónappal meghosszabbítható. A hivatal továbbá kiemeli, hogy „különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára.” A szöveg említi a Facebook 2019-es megbírságolását, továbbá azt, hogy jelenleg a Viber és a TikTok mögött álló cégek ellen is folyik eljárás.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.