200 millió dollárra perlik a népszerű Roblox játékplatformot – kivéve azok a cégek, amelyek együttműködnek vele

A Roblox egy olyan platform, ahol a felhasználók maguk is összerakhatnak játékokat, és játszhatnak másokéval. Ezekben zenéket is lehet használni: vagy olyat, amit a játék saját könyvtárából választanak ki, vagy olyat, amit a felhasználó maga tölt fel – utóbbiért pénzt (a platform saját, Robux nevű „valutáját”, de végeredményben persze valódi pénzt) kell fizetni.

Az amerikai Zeneműkiadók Egyesülete (NMPA) bejelentette, hogy a játékot működtető céget 200 millió dollárra perlik. Az egyesület elnöke, David Israelite szerint a zenefeltöltésért kért pénzből a Roblox „százmillió dolláros nagyságrendben” profitált, kihasználva azt, hogy „a fiatal felhasználók nem értik a szerzői jog működését” – közben viszont „gyakorlatilag semmit nem tettek azért, hogy megakadályozzák a jogsértést vagy figyelmeztessék a felhasználókat”.

Mint a Verge cikkében olvasható, a felhasználható zenék könyvtárában semmit nem találunk, ha pl. az „Ariana Grande” vagy „Ed Sheeran” kifejezéseket írjuk be – ám az „Ariana” vagy „Sheeran” keresések már eredménnyel járnak; igaz, a kidobott slágerek címe alatt olykor más zenék találhatók, rosszul címkézve.

Az NMPA-hoz felperesként csatlakozott a Universal Music Publishing Group, a Kobalt Music Group, a Hipgnosis, a Concord Music Group és más nagy független cégek. Kimaradt viszont belőle a Sony zeneműkiadója – aminek az lehet a magyarázata, hogy a Sony Music Group több sztárjával csinált robloxos eseményeket, köztük olyanokkal, mint Lil Nas X és Zara Larsson -, valamint a Warner zeneműkiadója – hiszen a Warner Music Group kisebbségi tulajdonos a Roblox Corporationben. A naponta 42 millió játékost vonzó platform mögött álló cég idén márciusban lépett tőzsdére, piaci értéke több mint 50 milliárd dollár.

A Roblox közleményében azt írja, hogy „meglepte és elszomorította” őket a per. Szerintük a felperesek „alapvetően félreértik, hogyan működik a Roblox platform”. Hivatkoznak arra, hogy minden felhasználónak be kell tartania a platfrom közösségi irányelveit. A jogsértések elkerülésére „az iparágban ismert legjobb szűrőket” használják, és az érvényes DMCA eltávolíttatási kéréseknek eleget tesznek. Szerintük „a Roblox metaverzum hatalmas lehetőséget jelent a zeneipar számára”, és hivatkoznak az említett, a játékon belüli zenei eseményekre.

Az NMPA elnöke viszontválaszában azt írta erre, hogy a Roblox közleménye tipikusan olyan, mint amit minden másik tech cég kiadott már, miután lopáson kapták őket. „Az, hogy egyes kiadókkal és zeneműkiadókkal megállapodásokat kötnek zenei eseményekkel kapcsolatban, nem teszi jogosítottá az egész hatalmas platform működését, aminek integráns része a zene” – írta. Szerinte a cég elbújik a DMCA eltávolíttatási kérelmek és a saját, a felhasználóknak egyszerűen csak megmutatott közösségi irányelvei mögé, miközben napi szinten százezernyi dalt használnak fel anyagi kompenzáció nélkül. Arra pedig, hogy a felperesek „félreértenék a Roblox platform működését”, azt írta: „olyan ez, mintha egy rajtakapott bankrabló azt magyarázná a banknak, hogy alapvetően félreértik a pénz működését”.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .