A Sony Music több ezer zenésznek küldött levelet, amelynek tartalmát a Music Business Worldwide hozta nyilvánosságra. Eszerint azoknak a zenészeknek, akiket régen a kiadócsoporthoz kötött a szerződésük, de 2000 óta nem kaptak lemezre előleget, elengedik a „le nem dolgozott” adósságukat.
Arról a gyakorlatról van szó, hogy a lemez elkészítése előtt az előadó előleget kap, és a megjelenés után először ezt kell „ledolgoznia”, vagyis amíg a kiadó számára az album nem hozta vissza a befektetést, addig az előadó jogdíja (vagy legalábbis annak a szerződésben meghatározott hányada) ennek törlesztésére megy, nem közvetlenül az előadónak. Mostantól – pontosabban visszadatálva 2021. január 1-től – azok a régebben aktív művészek is megkapják az újonnan keletkező jogdíjaikat, akiknek egyébként még van le nem dolgozott előlegük. (Egészen pontosan egyébként nem a tartozások elengedéséről van szó, mert az összegeket a kiadó továbbra is számon tartja – a MBW szerint azért, mert bizonyos szerződések azt, hogy a jogok hogyan szállnak vissza az előadóra, az előleg törlesztéséhez kötik. A szerződéseket nem is módosítják.)
A Legacy Unrecouped Balance Program nemcsak az előadókra, hanem például a producerekre is vonatkozik, és a Sony általános, az alkotókkal való viszonyuk átláthatóbbá tételét célzó Artists Forward kezdeményezésének része. A Sony egyébként már a Spotify-részvényeinek eladása utáni bevételeket is hasonlóan fizette ki az előadóknak, vagyis nem vont le belőle az előleg törlesztésére – hasonlóan a Universalhoz, viszont ellentétben a Warnerrel.
Fontos szermpont, hogy tavaly a Black Lives Matter mozgalom hatására felmerült, hogy az évtizedekkel ezelőtt kifizetett előlegek máig tartó törlesztése főként a fekete zenészeket érinti hátrányosan, ezért voltak, akik már akkor követelték ezeknek az eltörlését.
A Music Business Worldwide felhívja a figyelmet arra is, hogy a több nagy független kiadót (XL, Rough Trade, 4AD, Matador stb.) tömörítő Beggars Groupnál már korábban is gyakorlat volt, hogy tizenöt évvel azután, hogy egy-egy művész „aktív kapcsolata” véget ér a kiadókkal, az esetlegesen megmaradt, meg nem térített előlegeket leírták. Major kiadó azonban korábban nem tett még ilyet.
A Guardian több ismert zenészt idéz, akik mostanában különösen aktívak a zeneipari kérdések nyilvánosság elé tárásában. Tom Gray (a #BrokenRecord kampány elindítója) szerint „ez nagyon nagy dolog”, de azért még tovább is lehetne menni.
Categories: Hírek
Leave a Reply