Pénzt és szervezést nem kímélve juttatják a rajongók a BTS-t a slágerlista élére

A BTS sikerével kapcsolatban régóta emlegetik, hogy elkötelezett rajongótáboruk (ami az ARMY névre hallgat) nagyon tudatosan – többek szerint a csalás határán – dolgozik azon, hogy a dalaik, lemezeik a slágerlisták élére kerüljenek. Az összehangolt akciókról most a Billboard közölt korábban nem ismert részleteket, a zenekar tagjaival és kiadójával készült nagyinterjú keretében.

Az ARMY tagjai természetesen lelkesen streamelik az aktuális slágert, de igazi nagy fegyverük a letöltés. Jól ismerik a slágerlisták összeállításának obskúrus szabályait is, tehát például azt, hogy a Billboard listahelyezésbe egy adott dal vagy album többszöri megvásárlása is beleszámíthat, de csak egy bizonyos határig. A K-popban megszokott módon egy-egy BTS-single többféle verzióban is megjelenik (mind digitálisan, mind fizikai hanghordozón), így egy-egy rajongó a fentiek értelmében többszöri vásárlással befolyásolhatja a listát. (Ráadásul a BTS saját digitális áruházában ez könnyebben kivitelezhető, mint az iTuneson.) Az ARMY tagjai azt is tudják, hogy melyik napokra érdemes időzíteni a tömeges vásárlásokat, hogy azok a lehető legnagyobb hatást gyakorolják a listahelyezésre.

Így az, hogy a nyáron a Billboard Hot 100 lista élén legtöbbet a BTS Butter című száma állt, nagyrészt a letöltések utáni súlyozott pontszámnak volt köszönhető, szemben azzal, ami a mai popban az általános, vagyis hogy a streamek száma a döntő a helyezésben. A zenekar nyári dalai – amelyek egyébként most először teljesen angol nyelvűek voltak – a rádiókban a korábbiaknál nagyobb sikert értek el, de voltak náluk játszottabb rádiós slágerek is.

Szintén komoly koordinációt igényel az, hogy a nem az Egyesült Államokban élő rajongók pénzzel támogatják az ottani vásárlásokat, mert a cél elsősorban az amerikai toplistákon elért helyezés. A PayPalon gyűjtött pénzből aztán az amerikai rajongók ellentételezést kapnak a vásárlásaik után. Ennek a pénznek az eredete körül azonban sok a bizonytalanság, és bár korábban kiszivárogtak például számlakivonatok, az ARMY tagjai mostanában próbálnak a korábbiaknál nagyobb diszkrécióval működni.

A BTS-t, illetve az ARMY tagjait emiatt többen csalással vádolják, például Olivia Rodrigo rajongói, akik úgy érzik, hogy az ő kedvencük slágerei valójában népszerűbbek voltak, mégsem kerültek az első helyre. Másfelől persze más, elkötelezett rajongótáborok is próbálkoznak hasonló módszerekkel, de ahogy a Billboard írja, egyiknek sem sikerült hasonló hatékonyságot és szervezettséget elérnie.

A BTS tagjai szerint a szabályokról a Billboard dönt, és ha úgy érzik, hogy a streamnek nagyobb súlyt kell adni a helyezések eldöntésében, akkor ezt megtehetik. „Nem tudom, mennyire helyes minket és a rajongóinkat hibáztatni azért, mert a fizikai és digitális eladások nagy száma miatt lettünk az elsők… Úgy érzem, könnyű célpontnak számítunk, mert egy K-pop fiúcsapat vagyunk, és mert nagyon elkötelezett a rajongótáborunk” – mondta a lapnak a zenekar tagja, RM.

A Billboard megkérdezte a BTS kiadóját is, hogy részt vesznek-e a slágerlisták tervezett manipulációjában. A HYBE illetékes nevetve azt válaszolta, hogy „szép is lenne, ha tényleg képesek lennénk egy ilyen nagyszabású dolog megszervezésére”. Mint mondta, megérti, hogy „egyes a fejüket vakarják a piac fejlődési iránya láttán”, de szerinte nem olyan az amerikai popzenei piac, hogy pusztán a letöltésekre alapozva az élre lehetne jutni. A dalok sikere többféle formában, platformon egyaránt jól látható, és „nagyon büszkék vagyunk a teljesítményünkre” – mondta.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .