A két nap programjai egy-egy laza tematikára is felfűzhetők. Az első (fél) nap, vagyis november 17., szerda „a számbavétel jegyében telik” – fogalmaz a sajtóanyag. Vagyis ezen a napon mutatják be az aktuális ProArt Zeneipari Jelentést, de szó lesz az állami szerepvállalásról és a zenészek lelki egészségéről is.
A második, hosszabb nap (november 18., csütörtök) pedig a megoldások kereséséről szól „az újrakezdéshez, a szektor talpra állításához és ellenállóbbá tételéhez”. Ezen a napon szó lesz többek között a zenei exportról, a közösségi finanszírozásról, az EU-s támogatásokról, a fenntarthatóságról és olyan újdonságokról, mint a livestream videók, a zenével foglalkozó podcastok és az NFT. A konferencia programja – egyelőre az előadók neve nélkül – a honlapon itt olvasható. Jegyet vásárolni itt lehet. A szakmai program kurátora dr. Süli András volt.
A konferenciát felvezető sajtótájékoztatón is érdekes dolgok hangoztak el a honlapon olvasható összefoglaló szerint. Weyer Balázs elnök például arról beszélt, hogy „megszerényített mindenkit az elmúlt másfél év, megtanította őket arra, hogy mennyire sebezhető a zenei szakma, és megtanultak segítséget kérni – még akkor is, ha sokszor nem kaptak, vagy nem azt, nem úgy, nem akkor kapták, mint amire szükségük lett volna”; továbbá kiemelte a felerősödött szakmai összefogást is.
Kádár Tamás társelnök szerint a nyári tisztújítás után a szövetség aktívabban fordul az állam felé, próbál az egész iparágnak hasznos stratégiát kidolgozni, mint amilyen például az áfacsökkentés – hatástanulmánnyal is megtámogatott – terve. Kádár kritizálta az Őszi Hacacáré piactorzító hatását. Temesi Bertalan arról beszélt, hogy a döntéshozókkal szemben és a szakmán belül is a kritika helyett a párbeszédre törekszik a szakmai szövetség. Jelentős problémaként a pályaelhagyást említette.

Categories: Hírek
Leave a Reply