Hatszor annyit bevételt hozott a Portisheadnek a felhasználó-központú felosztás, mint a hagyományos

Idén tavasszal jelentette be a Soundcloud, hogy bevezeti a felhasználó-központú jogdíjfelosztást, ahol az egy-egy felhasználó után keletkező bevételeket (előfizetési díj vagy reklámbevétel) az általa hallgatott zenék jogtulajdonosai között osztják fel. A Soundcloud ezt csak a független, vagyis kiadói szerződéssel nem rendelkező előadók számára vezette be, illetve tudta bevezetni számos jogosítási szerződés újratárgyalása nélkül. (A többiek a kiadókkal kötött megállapodások szerint továbbra is az ún. pro rata rendszer alapján kapnak pénzt, vagyis az összes bevételből az összes hallgatottság arányában részesülnek).

A kísérlet komolyabb elemzését nemsokára nyilvánosságra hozza a Soundcloud, de már most megosztották a Pitchforkkal, hogy a legismertebb, a fenti feltételnek megfelelő zenekar, a Portishead számára mit jelentett az újfajta felosztás. A július közepén közzétett ABBA-feldolgozásuk, az SOS az első egy hónapban több mint hatszoros bevételt jelentett a zenekarnak, mint amennyit a hagyományos (pro rata) modell hozott volna. (Ezt egyébként a Portishead jótékony célra fordította.) A Soundcloud szóvivője szerint ez egy korai jel arra, hogy a modell tényleg úgy működik, ahogy várták tőle, vagyis “a rajongói elkötelezettség szemmel látható jövedelmet eredményez”.

Geoff Barrow a Portisheadtől azt mondta a lapnak, hogy a felhasználó-központú felosztás “komoly lehetőség azoknak, akik szeretnék valóban támogatni a kedvenc zenészeiket”. Ő egyébként a #BrokenRecord kampányból majd a brit parlamenti meghallgatásból értesült erről a modellről. Az SOS a Soundcloudra feltöltésétől nem azt várta, hogy rengeteget keres majd vele, hanem inkább az volt a célja, hogy minél többen értesüljenek a lehetőségről.

Az említett #BrokenRecord kampány vezetője, Tom Gray arról beszélt a lapnak, hogy a felhasználó-központú felosztás a rétegzenéknek és a regionális, helyi szinten népszerű előadóknak kedvez, és a terjedése kulturális szempontból is jó lenne: “a kiadók újra elkezdenének a popzenén kívül másba is befektetni, hogy szélesebb, mélyebbre hatoló katalógusokat építsenek fel”:

A Portishead persze sok szempontból egyáltalán nem egy átlagos előadó, hiszen hatalmas hatású, kultikus zenekarról van szó, amely 1994 és 2008 között mindössze három stúdióalbumot jelentetett meg, azóta pedig két számmal jelentkeztek. Az SOS-feldolgozás eredetileg egy 2015-ös filmben hangzott el, 2016-ban készült hozzá egy minimalista videó, de stream platformon korábban nem volt elérhető.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading