Akkor kerülnek a dalszerzők az őket megillető helyre, ha minden tárgyaláson ott ülnek a képviselőik

Mint arról részletesen itt írtunk, a katalógus-felvásárlási láz éllovasa, a Hipgnosis Songs Fund vezetője, Merck Mercuriadis az egyik fő képviselője annak a nézetnek, hogy a dalszerzők azért részesednek túlzottan alacsony arányban a stream (és egyéb) bevételekből, mert a legnagyobb zeneműkiadók tulajdonosai egyben hangfelvétel-kiadókat is birtokolnak. A lemezkiadók – szól az érv – jóval magasabb arányban részesednek a befolyó pénzekből, mint a zeneműkiadók (vagyis ez utóbbiak jóval nagyobb részt fizetnek ki a szerzőknek, mint az előbbiek az előadóknak). Így a tulajdonosoknak érdekükben áll a pénzt inkább az előbbi cégekhez irányítani.

Az amerikai zeneműkiadók szövetségének (NMPA) vezetője, David Israelite nemrég a Billboardban megjelentett véleménycikkben támadta ezt az álláspontot. Mint Israelite írja, az elmúlt tizenhat évben, mióta ő vezeti az NMPA-t, számos komoly eredményt ért el a szervezet; a lemezkiadók – zeneműkiadók közötti bevételfelosztás ez idő alatt 12:1-es arányról 3,8:1-es arányra módosult, ami „még mindig nincs elég közel”, de komoly javulás.

A számos területen – „a törvényhozásban, bíróságokon és a tárgyalókban” – zajló csatákból a major zeneműkiadók mindig kivették a részüket, és nagyrészt anyagilag is ők finanszírozták az NMPA erőfeszítéseit – írja Israelite. Arra is hoz példát, amikor a szerzők és a major kiadók ellentétbe kerültek, például a zenei videók után a szerzőknek járó jogdíjak kérdésében; itt a zeneműkiadók a szerzők oldalán küzdöttek.

Ráadásul szerinte azon túl, hogy nem igaz, még káros is Mercuriadis vádja, hiszen megosztja a szakmát, miközben „a történelem azt igazolja, hogy akkor vagyunk a legerősebbek, ha egységesen tudunk fellépni, és egymás erősségeit ki tudjuk használni”.

Merck Mercuriadis a Music Business Worldwide-on közölt nyílt levelet, amiben válaszol Israelite írására. De előbb leszögezi, hogy miközben rengeteg pénz áramlik a zeneiparba, aközben a dalszerzők többségének számára a tisztességes megélhetésért is küzdenie kell – pedig a siker alapja nem más, mint a dal. „Képzeljünk el, milyen lenne, ha a labdarúgásban vagy a kosárlabdában a sportolók lennének a legrosszabbul fizetett emberek” – írja. „Szinte minden más szakmában és a szórakoztatóipar minden más területén azok, akik a dalszerzőkének megfeleltethető munkát végzik, a legjobban fizetett emberek között vannak.”

Fenntartja, hogy ennek az oka a fent vázolt tulajdonosi struktúra. A legnagyobb zeneműkiadóknak nemcsak hogy a tulajdonosai a hangfelvétel-kiadókat is birtokló cégek, hanem egyben az irányítói is. „David úgy értette a kritikámat, hogy a major zeneműkiadókat támadom, pedig nem. Azt a paradigmát támadom, ami korlátozza ennek az iparágnak a képességét, hogy a dalszerzők jobb anyagi megbecsüléséért dolgozzon. Számos embert ismerek, barátomnak tartok ezeknél a zeneműkiadóknál, és biztos vagyok benne, hogy szeretnének többet is tenni a szerzőkért. De úgy gondolom, hogy ebben korlátozza őket ez a tulajdonosi struktúra.”

Mercuriadis szerint nem lehet véletlen, hogy a brit parlamenti vizsgálóbizottság előtt egyik major zeneműkiadótól sem tanúskodott senki. Mint arról részletesen itt írtunk, a bizottság jelentésében a tulajdonosi struktúra vizsgálatát a versenyhatóság elé utalná.

Sokan mondják neki, hogy a dalszerzők részesedését nem a kiadók, hanem a jogszabályi környezet határozza meg, de Mercuriadis szerint ezt a lobbitevékenység alakítja, ami akkor hatékony, ha „az iparág legfontosabb szereplői úgy állnak ki a szerzők mellett, hogy közben semmilyen konfliktus nem akadályozza őket”. Szerinte az esetek nagyobb részében, 70%-ában a szerzők és a zeneműkiadók érdekei egybeesnek, és együtt küzdenek a közös célokért; de őt a maradék 30% érdekli.

Addig nem lesz érdemi változás, amíg „minden tárgyalásnál ott nem ülnek az asztalnál a szerzők képviselői, akik az egész közösség konszenzusos álláspontját képviselik”. Ezért dolgozik azon, hogy léterjöjjön a dalszerzők szakszervezete. Ez hasonlóan működne, mint Hollywoodban a forgatókönyvíróké. Ők „néhány évente bemennek a stúdiókhoz, és emlékeztetik őket arra, hogy nélkülük nincs film, és hogy nem adnak le forgatókönyveket, ha nem kapnak érte méltányos pénzt. A stúdiók kiabálnak, elmondják őket mindennek, a gyártás leállításával fenyegetőznek, de a végén csak kitalálják, hogyan tudnának többet fizetni az íróknak.”

A szakszervezet még idén megalakulhat, és „nem meglepő módon a legfontosabb és legsikeresebb dalszerzők is benne lesznek”. Mercuriadis szerint hamarabb eljöhet az idő, amikor a dalszerzők gazdaságilag is odakerülhetnek az őket megillető helyre.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .