A Dalszerző Expo idei második napját immár nem a online, hanem a Muzikum Klubban tartották. Az első, május végi napról itt olvasható a beszámolónk.
Hiphop: albummal lehet valós közönséget felépíteni
A nagyteremben két panel is volt, ahol szerzők beszéltek a saját gyakorlatukról. Az elsőn a hiphop új generációjának néhány sikeres és egyben kritikailag is igen elismert alakját faggatta a műfaj veteránja, Eckü.
Mint kiderült, Krúbi, Gege és Dzsúdló egészen más módszerekkel ír szöveget. Gege leginkább rímeket gyűjt, és amikor összejött négy-öt, amik összetartoznak, akkor érzi úgy, hogy ezekre már fel lehet építeni egy számot. Krúbi viszont a rímek helyett a témákból, koncepciókból indul ki. Dzsúdló számára pedig a szövegírás erősen összekapcsolódott azzal, hogy a zenei alapokon állandó producertársával, Tembóval dolgoznak; ő azután áll neki a szövegnek, hogy a szám vázlata már megvan.
A szótagszám-számlálásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy neki könnyebb dolga van, hiszen a pop(osabb) zenében nagyobb a szabadság, lehet nyújtani a szótagokat. Gege sem számolgat, inkább ösztönösen jön neki, hogy milyen hosszú szavakat, sorokat írjon. Krúbi a szótagszám és a rímek helyett inkább a ritmikára figyel; ennek oltárán akár a rímeket is feláldozza.

Mindhárman egyetértettek abban, hogy az album formátumnak van létjogosultsága, és több szempontból jobb a zenésznek, mint a single-ök gyártása. Nemcsak hogy nagyobb művészi szabadságot ad, hanem Dzsúdló szerint anyagilag is jobban megéri. Mint Krúbi rámutatott, a legnépszerűbb popelőadók is albumokat jelentetnek meg, és mint mondta, „nem hiszem, hogy Nemazalány fejtette meg a zeneipart, Ariana Grande marketingcsapata pedig nem”. „Valós közönséget” albumokkal lehet felépíteni, hiszen így komplexebb képet tud magáról mutatni az előadó; aki csak single-ökben gondolkodik, az nem fog túljutni a haknizáson. Dzsúdló szerint pedig csak különálló dalokat kiadni egyszerűen unalmasabb, nem okoz akkora kielégülést művészileg, mint egy egész albumot felépíteni. Gege számára is fontos az alkotásban, hogy legyen egy nagyobb egység, amiben gondolkodni tud.
Gitárosok: a hangszer is inspirál
Egy másik beszélgetésben három gitáros – és egyben zeneszerző – beszélt a hangszeréről és arról, hogy az hogyan befolyásolja őt a zeneírásban. Füstös Bálint (Margaret Island) egyenesen azt mondta, hogy őt sokkal inkább érdekli a dalszerzés, mint a gitározás technikai oldala (pl. a gyors játék stb.), és a pedáljait is úgy válogatta meg, hogy olyan hangszíneket tudjon kicsalni a hangszeréből, amik az írásban inspirálják. Little G Weevil számára viszont a pedal board „olyan, mint egy űrhajó”; mint mondta: „én leragadtam az egyszáldrótos megoldásnál; a nyersesség, autentika ragad meg ebben a világban.” De minden effekt nélkül is más-más hangja van minden gitárnak, és „minden hangszer inspirál”.
A több zenekarban is játszó Lukács Peta pedig hosszú ideig csak a csöves megoldásokra esküdött, azonban pár éve „beadta a derekát”, amikor meggyőzödött arról, hogy a digitális technika már van olyan szinten, hogy „az én fülemet már be tudja csapni”. A laptopot egy komplett stúdióként tudja használni, számos automatizálási lehetőséggel, és (bár mint mondta, nem túl termékeny szerző) a zeneíráshoz is ezt használja. Nagy előnye a rendszernek, hogy ha eszébe jut egy ötlet, akkor rögtön fel is tudja venni.

A felvételek közben a Margaret Island is laptopot használ. Mint Füstös Bálint mondta, házi stúdióban dolgoznak, és így nem különül el a stúdiózás és a dalszerzés fázisa, hanem ahogy kitalál egy gitárszólamot, már „meg is nyomom a piros gombot”. A Margaret Island számára a kiindulópont a dallam, hiszen a popban a zene feladata az „énekes kiszolgálása”. Little G Weevil éppen ellenkező módszerrel dolgozik. Az akkordmenet az első, aztán jön a basszusgroove, és az énekdallam csak a végén érkezik. Rengeteg piszkozata van, és csak akkor készít ezekből kész dalokat, amikor eljön a lemezkészítés ideje; ilyenkor meghallgatja a vázlatokat, és „ami tíz másodperc alatt nem fog meg, az megy a kukába”. Lukács Peta pedig elmondta, hogy a legsikeresebb dalai azok lettek, amiket „viccből” írt, illetve megpróbált mások bőrébe bújni. Például a Bikini számára írt A mennyország felé úgy született, hogy miután bekerült a zenekarba, megkérték, hogy írjon zenét is, és „direkt bikiniset” próbált írni – aztán az eredményt a rádiók rögtön felkapták.
Stúdiózás, producerek: a zenekarban rejlő potenciál
Vitáris Iván, Szabó Benedek, Schoblocher Barbara és Weil András a stúdiózásról és a producer szerepéről beszélgettek – utóbbi nemcsak zenészként (az ODD ID tagjaként), hanem elsősorban producerként vett részt a beszélgetésben. Többen egyetértettek abban, hogy itthon még sok a félreértés arról, hogy mi egy producer feladata, illetve az, aki ezt a szerepkört betölti, még több másik feladatot is ellát. Ahogy Schoblocher Barbara fogalmazott, a producer olyan, mint egy stylist: az ő dolga „a dal felöltöztetése a te ruhatáradból, hogy a legjobban nézzen ki. A ruha a tiéd, de lehet, hogy neked nem jutna eszedbe, hogy azt vedd ki a szekrényedből”. Szabó Benedek a karakteres hangzás megteremtését emelte ki; szerinte sok magyar zenével „már nem az a baj, hogy rosszul szól, hanem az, hogy sehogy”, míg sok közepes amerikai zenekarnak van karakteres hangzása, mert alkalmaznak egy producert, aki ezt megteremti.
Weil András producerként a fő feladatának azt látja, hogy „maximalizálja a zenekarban rejlő potenciált”, hogy semmi ne akadályozza azt, hogy a felvételen a legjobbat hozzák ki magukból. (A potenciál egyéni szinten is érthető: a producer megláthatja, hogy ki az, akiben vannak rejtett tartalékok, amiket a zenekar többi tagja esetleg nem is lát, éppen azért, mert olyan régóta ismerik egymást.) Ezért nagyon fontos az, hogy a producer először megismerkedjen a zenekarral, hogy lássa, ez az alkotóközösség milyen szituációra, milyen helyszínre hogyan reagál; valamint segítenie kell abban is, hogy ők maguk is megismerjék magukat ilyen szempontból.
Ezért ő azt vallja, hogy ha egy zenekarra rosszul hat, ha egy jónevű stúdióban az időre nagyon figyelve kell dolgoznia, akkor el kell dönteni: „mi a fontosabb, hogy 5%-kal jobb legyen a hangminőség, vagy hogy meglegyen a komfort és lehessen sokszor próbálkozni”. Szabó Benedek egyenesen azt vallja, hogy ő úgy tud a legjobban dolgozni, ha otthon van, és akár az „éjszaka közepén, alsógatyában” is tud felvételt készíteni. Persze mindez műfajfüggő is, hiszen vannak zenék, amiknek jól áll a lo-fi hangzás, másoknak nagyon fontos az említett 5%.

Vitáris Iván beszélt arról, hogy az Ivan and the Parazollal az első stúdiózás alkalmából még nem voltak elvárások, „nem is tudtuk, mit jelent az, hogy valami jól szól”. A későbbi lemezeknél viszont elkezdtek „bindzsizni”, „volt valami a fejünkben, de sokáig soha nem az jött ki, amit vártunk”. A legutóbbi, Budai Pop című lemezük készült úgy, hogy ahogy készen lett a dallam, a szöveg és a hangszerelés, rögtön fel is vették a dalt, és szerinte a zenekarnak ez a metódus a legjobb. Schoblocher Barbara az énekes szempontjából beszélt arról, hogy az első take gyakran a legjobb, míg a hatodik-hetedikre már „kiénekeltem magamból mindent”.
Bár a beszélgetés több résztvevője is volt már igen jó stúdiókban (az Ivan and the Parazol például a Los Angeles-i EastWestben), a legtöbb zenekarnak korlátozott a költségvetése, és kompromisszumokat kell kötnie. Weil András szerint az a fontos, hogy „ha már kompromisszumokat kötsz, akkor azok jók legyenek; használd ki optimálisan előforrásokat.”
Zeneipar: a stream platformok és a szerzők
A nagyteremben tartott előadások nagy része a dalszerzés körül forgott, de a nyitó prezentáció a zeneipari hátteret is megvilágította. A MiDIA piackutatótól Keith Jopling jelentkezett be, a blogunkon itt részletesen ismertetett, „a dalokra építő zeneipar kiegyensúlyozásáról” szóló tanulmány társszerzője. Az alapos, sok, korábban háttérbe szorult szempontot is érintő elemzés rövid ismertetése után elmondta, hogy a MiDIA-hoz sok megkeresés érkezik befektetői oldalról, hogy „hogyan lehet pénzt csinálni” a zeneiparban. Jopling kritikusan viszonyult ahhoz a folyamathoz, hogy a zene egyre több és több része „iparosodik”.
Úgy látja, hogy komoly különbség van a zenészek fiatalabb és idősebb generációja között. Egy korábban befutott előadó a koncert – rádió – digitális bevételek háromságából meg tud élni, míg egy fiatalnak legalább négy-öt bevételi forrásra szüksége van ehhez, a monetizált livestreamektől a merch-eladásokon át az oktatásig.
Szintén új elem volt a megjelent elemzéshez képest, hogy Jopling röviden beszélt a jövőről is. Mint mondta, tíz év után végre megkezdődött a stream platformok differenciálódása. Van, ahol a podcastok, a hangoskönyvek vagy a felhasználók által feltöltött tartalmak kerülnek a fókusza; az Apple nemrég cégfelvásárlással belépett a klasszikus zene területére. Több a kísérletezés is a livestreamtől a videojátékokig. A rajongók részéről a közvetlen támogatás, a zenészek részéről a direct-to-fan terjesztés jelentősége nő.
Nagyon fontos fejlemény, hogy kezd kialakulni az „alkotói gazdaság” (creator economy). Egyrészt arra kell gondolni, hogy a TikTokon a fiatalok nemcsak passzívan befogadnak, hanem kedvenc zenéiket felhasználva maguk is alkotnak. Másrészt Jopling szerint az alkotás folyamata kezd ugyanolyan fontossá válni, mint maga a végeredmény. Ennek sok aspektusa lehet: a dalírás, zenekészítés folyamatának internetes közvetítésétől a hangmintákat árusító platformok felfutásáig.

A kérdésre, hogy hogyan növekedhetne a dalszerzők láthatósága a zenefogyasztás mai legfontosabb platformjain, elmondta, hogy már látszik változás, például a Spotify a szerzőket kiemelő gyűjtőoldalai, de azért tudni kell, hogy egy átlagos zenerajongó nem a szerző alapján keresi az új dalokat. Szerinte a zeneműkiadóknak is lenne dolga, például marketing területén; amúgy az utóbbi években a zeneműkiadók jobban átalakultak, mint a hangfelvétel-kiadók.
Röviden arra a kérdésre is válaszolt, hogy egy olyan kis piacokról, mint amilyenek régiónkban vannak, hogyan lehetne nagyobb piacokra lépni. Először az akadályokat sorolta fel. Igaz, hogy a stream korábbinál nagyobb globalizációhoz vezetett, de ez elsősorban az olyan nagy, globálisan népszerű műfajok promotálásához vezetett, mint például a latin popzene. További probléma, hogy a magyarként számon tartott előadókat elsősorban a helyi felhasználóknak ajánlja az algoritmus. (Ezt nemrég egy külön kutatás is megerősítette, lásd e cikkünket.)
Vannak olyan régiók, ahol megerősödtek komoly helyi, illetve regionális stream szolgáltatók, mint például az Anghami az arab világban, és ezek sokat tudnak tenni a helyi előadók elérésének növeléséért. Nálunk azonban nincs ilyen, így kénytelenek vagyunk az itt működő globális szolgáltatók „játékát játszani”, vagyis ahol lehet, „nemzetköziesíteni” magunkat. Ez sok mindent jelent: a metaadatokat, angol nyelvű dalszövegeket, esetleg nemzetközi slágerek feldolgozásait stb.
A napot a nagyteremben Mendrei Miklós rendező és Fodor Máriusz zeneszerző zárta, akik bemutatták, hogy a Galamb Szabóság számára készült különleges reklámfilmhez hogyan készült a zörejezésekből összeálló hangsáv. Az előadások közben a Muzikumban több workshopot és mentorálást is tartottak.
Categories: Dalszerző Expo
Leave a Reply