A személyre szabott zenehallgatást megszakító reklámok jóval hatékonyabbak, mint amik a rádióban szólnak

A Spotify a Neuro-Insight nevű céget bízta meg, hogy az agyi aktivitást valós időben mérjék zene-, podcast- és reklámhallgatás közben. Az ún. neuromarketinggel foglalkozó cég méri a bevonódást, az érzelmi intenzitást és a memória aktivitását két szempontból: részletek és “átfogó tulajdonságok” (mint pl. a reklámmal asszociált emlékek, érzések, témák).

A vizsgálat végső célja az audio reklámok hatékonyságának mérése volt, ami nyilvánvalóan arra szolgál, hogy a hirdetőket meggyőzze arról: érdemes a Spotify-on reklámidőt vásárolni.

Az eredmények egy része a zene különféle típusaira vonatkozik. A ritmusközpontú és beszédre alapuló műfajok (pl. a hiphop) a bevonódás, a hangszeres műfajok pedig az érzelmi intenzitás szempontjából voltak erősebbek; a latin és popzene mindkét területen erős hatást váltott ki.

A “digitális audio”, vagyis a személyre szabott, esetleg a személy által interaktívan választott audio hallgatása minden szempontból nagyobb (23-28%-kal erősebb) hatást váltott ki, mint a rádióhallgatás, valamint a tévézésnél és a közösségi médiánál is hatékonyabb volt. A Spotify személyre szabott zeneválasztása még nagyobb hatást váltott ki, mint a digitális audio más formái. (A különbség a globális memória 1%-kal erősebb stimulálásától a bevonódás 9%-os növekedéséig szóródott.)

A hirdetők szempontjából lényeges eredmény az, hogy annak a bevonódásnak, amit a Spotify-on a zenehallgatás elért, 93%-a a zenét megszakító reklámokra is áttevődött. Így ezek az audio hirdetések a brandek számára 19%-kal hatékonyabbak, mint a hagyományosak – írja a Spotify Advertising oldalán megjelent összefoglaló.

Az Axios cikke figyelmeztet arra, hogy nem egy szakmai lektoráláson átesett tudományos tanulmányról van szó.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading