Ráerősít az audio tartalmakra a Facebook

Egyelőre csak az Egyesült Államokban érhetők el a Facebook idén bevezetett audio szolgáltatásai, de számunkra is érdekes lehet, hogy milyen irányba megy a cég. A tavasszal és nyáron bevezetett, nemrég kiterjesztett, most pedig a Facebook appon belül egy külön, dedikált helyre gyűjtött szolgáltatások a következők:

A Live Audio Rooms olyan „szobákat” jelent, ahol akár ötven ember is beszélhet, és korlátlan számú hallgatójuk lehet. A szobák lehetnek publikusak, vagy csak egy Facebook-csoport tagjai számára elérhetők. A beszélgetés elindítóját jutalmazhatják a hallgatók (Facebook Stars), de később új monetizálási lehetőségek, például az egyszeri „belépőjegyek” vagy az előfizetések is megjelenhetnek a rendszerben. Az indító megjelölhet egy nonprofit szervezetet is, amelynek egyszerűen adományozhatnak a résztvevők.

A Live Audio Rooms egyértelműen a Clubhouse appot másolja, illetve fejleszti tovább. Ez a 2020-ban indult „social audio” app a járvány első hónapjaiban ért el hirtelen hatalmas sikert. Azóta több más nagy tech cég is megpróbálta lemásolni a receptet: a Spotfy Greenroom néven indított egy appot, de a Verge összefoglalója szerint a Twitter, a Reddit és a Discord is csatlakozott, és a hírek szerint a LinkedIn is dolgozik hasonlón.

A Facebook beszállt egy másik, még fiatalabb trendbe is, a rövid audióba. (Erről a Verge itt írt nyáron, bemutatva a legígéretesebb startupokat.) A Facebook ilyen szolgáltatását Soundbites névre keresztelték.

Végül nyáron megérkeztek a podcastok is a Facebookra, legalábbis az amerikai felhasználók számára.

Ezeket a szolgáltatásokat tehát már korábban elindították. Az egyik friss hír az, hogy külön fület kaptak (fura módon a Watch szekción belül), ahol megjelennek a lájkolt alkotók új tartalmai, valamint algoritmikus ajánlatok. A másik az, hogy a kezdetben kiválasztott hírességek, influenszerek (köztük zenészek) által használható szolgáltatásokat most újabb alkotókra terjesztették ki. Ezzel párhuzamosan a Facebook közleménye arról is szól, hogy a közösségi alapelveket sértő audio tartalmak kiszűrésére, moderálására szolgáló technológiájukat folyamatosan fejlesztik.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .