Mint arról többször írtunk, a brit parlament 2020 őszén indított egy vizsgálatot „a stream gazdaságtanáról”. Az idén nyáron megjelent jelentésben a képviselők arra jutottak, hogy „az alapjaitól kell újragondolni” a piac szabályozását, és több kérdésben is a major kiadók ellen foglaltak állást. Ez a jelentés nem kötelező érvényű, mindössze annyi a kormány kötelessége, hogy két hónapon belül válaszoljon rá.
Az első komolyabb intézkedés a jelentés nyomán az, hogy a brit versenyhivatal a bizottság ajánlása nyomán bejelentette, hogy elindít egy vizsgálatot a zenei piacról. Ahogy a hivatal vezetője fogalmazott: „Mindent meg kell tennünk, hogy a szektor prosperáljon, érvényesüljön benne a valódi verseny, valamint a működése a zenerajongók érdekeit szolgálja. Az elmúlt évtizedben radikálisan átalakult a zeneipar, és ez a vizsgálat azt fogja feltárni, hogy vajon fennállnak-e a tisztességes verseny feltételei, vagy ennek érdekében változtatni kell-e a szabályozáson.” A hivatal közleménye hangsúlyozza, hogy egy ilyen vizsgálatnak számos kimenetele lehet: javasolhat jogszabályi változtatásokat a kormánynak, bátoríthatja a piaci szereplőket az önszabályozásra, lépéseket tehet a fogyasztóvédelmi törvények betartatására stb.
A hivatal közleménye nem említi külön a major kiadókat, bár a parlamenti vizsgálóbizottság kifejezetten azért javasolta a piac versenyjogi felmérését, mert a képviselők túlzottnak érezték a majorök piaci dominanciáját. A Musician’s Union közleménye szintén úgy érti, hogy a versenyhivatal elsősorban a majorök dominanciáját vizsgálja meg, és ezért üdvözli a döntést, hiszen ez „az első lépés méltányosabb és átláthatóbb zenei világ felé”.
Categories: Hírek
Leave a Reply