Az ismét offline rendezett, de több online bejelentkezéssel dúsított BUSH konferencián idén előkerültek rég ismerős témák (kitörés a saját piacról a régiós terjeszkedés által), de újak is, mégpedig nemcsak a járvány hatása a rendezvényekre és az online világra, hanem az NFT is.
Menedzserek: régiós építkezés, kollaborációk, adatok
A régió problémáiról, illetve lehetséges megoldásokról, vagy legalábbis azok irányairól szólt egy kerekasztal-beszélgetés és egy workshop is.
Jake Beaumont-Nesbitt, az International Music Managers Forum (IMMF) igazgatója többször elmondta, hogy sok szempontból éppen mi vagyunk ma a legizgalmasabb régió. Ez akár abban is megnyilvánul, hogy míg korábban az amerikai előadók turnéi gyakran Londonból indultak, és ottani cégekkel utazták be a kontinenst, ma egyre többször látni, hogy úgy kötik le a turnékat, hogy Prágába érkeznek meg és ott bérlik a turnébuszokat.
A nyugati zeneipar az évtizedek alatt ráállt egy bizonyos modellre, például arra, hogy a legfőbb cél a CD-eladás. Mára viszont ott tartunk, hogy nincs egyetlen modell, amit jól illusztrál, hogy Rihanna például kozmetikai és ruházati termékek eladásából él. A közép-kelet-európai régióban pont amiatt, hogy nincsenek régi berögzöttségek, jóval gyorsabban tudnak adaptálódni a menedzserek, sokszor innovatívabbak is nyugati kollégáiknál. (Beaumont-Nesbitt erről már korábban is beszélt, lásd 2017-es nagyinterjúnkat.)
„Ne minket hallgassatok meg New Yorkból, Londonból stb., hanem egymással beszélgessetek” – mondta Beaumont-Nesbitt. Fontos, hogy az EU-s döntéshozók is megismerjék a régió problémáit, beszéljenek a képviselőikkel, ne csak a francia, holland stb. szereplőkkel, akik gyakran a major kiadókkal dolgoznak együtt. Ezért is fontos a regionális együttműködés, aminek eredményét aztán az IMMF is tudja közvetíteni Brüsszelbe.
A régió fontossága a saját piacról való kitörésnél is elsődleges. Ma már nincs értelme annak, hogy valaki mindenképpen Londonban akarjon áttörést elérni. Beaumont-Nesbitt elmondta, hogy egyszer megkereste egy holland zenekar, hogy segítse a betörésüket a brit piacra – ő pedig azt válaszolta, hogy Németország nagyobb piac, ahová ráadásul „át tudnak sétálni”. Petr Kush Blazek, a cseh menedzserek szervezetének vezetője azt mondta, hogy ő már régóta a régióban építkezik, és „Londonba nem megyünk, bocs”. Egyébként az a tapasztalat, hogy ha pl. egy román zenekar fel is lép Londonban, akkor a közönség 90%-a ott élő román lesz. Neeta Ragoowansi (MMF-US, Women In Music, Global Citizen stb.) ehhez hozzátette, hogy az amerikai piacon pont ez a modell él már évtizedek óta, vagyis egy zenekarnak a saját állama után a szomszédos államokban kell felépítenie magát, erős koncerteket adnia, elmennie a helyi rádiókba stb.
Ugyanő a határokon átnyúló kollaborációk fontosságáról is beszélt; szerinte ma jóval könnyebb az ilyeneket leszervezni, legyen szó online közös számírásról, akár közös élő fellépésekről. Utóbbiakban a menedzserek közötti együttműködés is sokat segíthet. Erre van már számos példa, és Beaumont-Nesbitt szerint ez jó módszer arra, hogy leküzdjük azt a problémát, hogy a helyi zenekarok iránt jellemzően kicsi az érdeklődés még a szomszédos országokban is: a menedzserek közti kapcsolat megágyazhat a figyelem felkeltésének, nem kell fordítva működnie ennek. Mint Ragoowansi mondta, egy ilyen kapcsolatnál nagyon fontosak lehetnek a helyi eredmények, vagyis az, ha egy zenekar elmondhatja, hogy „ebben a műfajban én vagyok a legismertebb Magyarországon – van kedvetek együtt dolgozni?”
Patrick Ross (Music Ally) ezeket a témákat a digitális világban mutatta be. Mint mondta, a Spotify hajlamos „bezárni” az előadókat a régiójukba, de ha itt jó eredményeket érnek el, akkor az algoritmus elkezdi kiajánlani a közönséget megtartó dalokat más playlistekre. (Mint az már sokszor elhangzott, az algoritmus nem vagy nem kizárólag az abszolút hallgatottságot veszi tekintetbe, hanem azt, hogy akihez eljut a dal, azt „megtartja”, vagyis a felhasználó végighallgatja, esetleg elmenti-e magának, rákeres az előadóra stb.) Ross a digitális marketing szakértője (interjúnkban is erről a területről beszélt), és úgy látja, hogy a járvány alatt mindenki nagyot fejlődött ezen a területen, és a közönséget már rengeteg profi tartalom bombázza. Ezért fontos, hogy a bezártság alatt tanultakat nem feledve térjünk vissza az élőzene területére, majd az ott elért sikereket visszacsatoljuk az közösségi médiás jelenlétbe is.
Az adatok fontosságáról is sok szó esett. Ez az a „nyelv”, amin a kormányok értenek, viszont gyakran fogalmuk sincs az alapvető tényekről sem. Petr Kush Blazek például elmondta, hogy a járvány alatt tárgyaltak a cseh kormánnyal, és neki kellett elmagyaráznia a döntéshozóknak, hogy egy fesztiválon nemcsak a szervező cég dolgozik, hanem a vendéglátósoktól építőipari cégekig számos más vállalkozás is. Mint Patrick Ross mondta, számos exportirodával dolgoznak, és ezek közül azok az igazán sikeresek, ahol a zeneipar meg tudta értetni a politikával, hogy ez egy iparág, ami egyrészt pénzt csinál, másrészt sok embert alkalmaz. Norvégiában például volt egy „aha-élménye” a politikának, mármint tényleg az A-Ha Take On Me-jének sikere után jöttek rá arra, hogy a zene olyan szellemi tulajdon, ami hosszú távon bevételt termel (és nem fog elfogyni, mint az olaj). Az ukrán exportiroda vezetője mindehhez hozzátette, hogy nálunk nagyon nehéz adatokhoz jutni, hiszen a promóterek, kiadók is meg akarják tartani maguknak az adataikat.
Szó volt még az üzleti tervek fontosságáról is. Ragoowansi tapasztalatai szerint azok, akik készítenek ilyet, általában sikeresek – nem feltétlenül abban az értelemben, hogy sztárok lesznek, viszont hosszú távú karriert, megélhetést tudnak építeni. Sokan vannak persze olyanok is, akik úgy állnak hozzá, hogy „meghívtak ide-meg-oda játszani, elmegyünk, aztán majd lesz valami”. Gondoljunk bele, hogy bármilyen más területen működne-e ez a hozzáállás: „legyártjuk ezt a sampont, aztán majd lesz valami” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mennyire lehet érdekes a nagyvilágnak az, amit egy közép-kelet-európai zenész mondani tud, a régión kívül érkezett szakértők azt mondták, hogy ha megtaláljuk a megfelelő módját, hogy hogyan mondjuk ezt el, akkor igenis érdekes lehet – akkor, ha az tényleg valamiképpen reprezentálja azt, miben más ez a régió, és nem pont ugyanolyan akar lenni, mint az angolszász előadók. Patrick Ross szerint a kontextus, vagyis az az üzenet, ami miatt valaki zenélni kezdett, képes átlépni a határokat. Neeta Ragoowansi szerint az Egyesült Államok hosszú évtizedek bezárkózása után éppen most kezd ráébredni arra, hogy az USA-n kívüli világ is érdekes.
A járvány hatása a tömegrendezvényekre és a streamre
Az egyik kerekasztal-beszélgetés a nagy, turisztikai szempontból is érdekes rendezvények területét mérte fel, a zene mellett a konferenciákat és a rendezvényipart, illetve a sportot is. Itt Kádár Tamás, a Sziget ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Sziget a leginkább nemzetközi fesztivál Európában; a nagy eseményen általában 10-15% szokott lenni a rendező országon kívülről jött látogatók aránya, de még a nemzetközi fesztiválként számontartott Tomorrowlanden is 25% körüli. Ehhez képest a Sziget „nem egy magyar rendezvény a köztudatban, hanem egy nemzetközi fesztivál, amit történetesen Budapesten tartanak”, és 50% a külföldi vendégek aránya. Pedig a „terjeszkedés” szinte véletlenül indult, és nem is a Sziget kezdeményezte, hanem egy, az irodájukba besétáló holland rajongó, aki azt mondta, szívesen árulná a jegyeket a hazájában.
Szántó Dávidtól, a Magyar Úszó Szövetség nemzetközi versenyrendezési és kommunikációs vezetőjétől megtudhattuk, hogy az általuk rendezett nemzetközi sportversenyek költségvetésének általában 80%-a az állami támogatást, és 20% jön a belépőjegyekből, merch eladásokból és minden más forrásból. Ez az arány aztán a járvány alatt 99% lett. Kádár Tamás ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy „a kormány nem szereti annyira a zenét, mint a sportot”; szerinte az iparág nem kapott valódi támogatást, pedig más szektorokkal szemben az elmaradt rendezvényeknél nem a bevételek 20 vagy 50%-a esett ki, hanem 100%. Nagyon sok becsődölt céget lát itthon és nemzetközileg is, és ezen túl még az is probléma, hogy mind a munkaerő, mind az alvállalkozó cégek egy része más iparágakba ment át, és nem is fognak visszatérni. Egyetlen jó dologról tudott beszámolni: kiderült, hogy a bajban a magyar zeneipar képes az összetartásra.
Arról, hogy a digitális oldal hogyan alakult a járvány alatt, Bodrogi András (The State51 Conspiracy) és Bali Dávid (Believe) beszélgetése nyújtott sok információt. Egyetértettek abban, hogy azok tudtak érdemben reagálni az eseményekre, akik már korábban is fontosnak tartották a digitális jelenlétet, és nem azok, akik a lezárás után kezdtek el utánakérdezni, hogy „hogyan is lehet a YouTube-on pénzt csinálni?” Bali Dávid úgy fogalmazott, hogy azok a zenészek jöttek ki a legjobban a helyzetből, akik „tudtak visszaadni a közösségnek”, és a rajongóik úgy érezhették: nincsenek egyedül ebben a nehéz, precedens nélküli helyzetben.
Rengeteg volt a kísérletezés ebben az időszakban mind a zenészek, mind a tech cégek oldaláról. Számos új megoldást, szolgáltatást vezettek be, amik közül persze a leglátványosabb a (monetizált) livestream előretörése és több platformon való megjelenése volt.
A régió szempontjából nagyon fontos fejlemény, hogy számos platform végre elkezdett a térséggel foglalkozó szerkesztőket, kurátorokat foglalkoztatni. Ahogy Bali Dávid mondta: a szolgáltatók rájöttek, hogy ha többet fektetnek a régióba, akkor az itt dolgozó kiadóknak nagyobb lesz a motivációja, hogy tartalmakat készítsenek. A lokális, regionális playlisteket a szolgáltatók többek között arra is használják, hogy teszteljék a zenéket, milyen mértékben képesek megtartani a közönséget (lásd feljebb). Mint mondta, látott olyat is, hogy kivételesen felkerült a New Music Friday playlistre egy pop-punk dal, de 40 perc múlva le is került onnan, annyira nem bírta megtartani a Spotify-felhasználókat. Ha viszont egy dal jól teljesít, akkor a műfaji vagy akár hangulatok szerint összeállított, nagyobb playlistekre tovább is léphet. De alapvetően úgy látja, hogy a szolgáltatók nem nagyon szoktak kockáztatni a régió zenéivel úgy, hogy a már meglévő közönségükön túl kínálgatnák ezeket.
Bodrogi András beszélt arról, hogy milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt a kreatív beállítódás és az „algoritmus etetésének” igénye között. Szerinte ha az nem is várható el egy alkotótól, hogy két-három hetente új dallal álljon elő, azért érdemes arra törekedni, hogy miközben a művészi hozzáállást nem rendeljük alá az üzleti céloknak, azért egyfajta rendszeresség is legyen a megjelenésekben. Bali szerint az albumkiadásnál is mindig azt javasolják, hogy a felvezető kampány egyes „fókuszdalok” kiemelése legyen, kb. háromhetente – bár ennek megvan az a veszélye, hogy azok a számok, amik nem kerültek ebbe a szerepbe, elsikkadnak, hiába kerültek fel az albumra.
Creative Europe: jó ötlet és partnerek
Egy kerekasztal-beszélgetés az Európai Unió kulturális támogatásait, vagyis a Creative Europe programot tekintette át. Mint Mondik Gábor, a program magyarországi kapcsolattartó irodájának a Kultúra alprogrammal foglalkozó vezetője elmondta, jövő év elejére várható az új kiírások megjelenése, de azt már most lehet tudni, hogy alapjaiban marad a rendszer az, ami volt, vagyis az országok közötti együttműködéseket, hálózatokat, platformokat támogatják. Ezek méretétől függ nemcsak az elnyerhető összeg, hanem az önrész is, ami mostantól lehet a korábbi 60%-nál alacsonyabb is. A következő hétéves EU-s költségvetési időszakban a kisebb pályázatok (amelyeken legalább három országból kellenek résztvevők) már nyerhetnek úgy is, ha csak 20% önrészt vállalnak.
Petrányi Barna, a Pro Progressione művészeti szervezet ügyvezetője, aki több, EU-s támogatású projektet vitt és visz, elmondta, hogy nagyon fontos, hogy valami jó, izgalmas ötlet, vagy akár probléma legyen a kiindulópont, vagyis annál jóval többre van szükség, hogy „szeretném, ha támogatnák a turnémat”. Mostanában például azon gondolkodik, hogy hogyan lehet közösséget fejleszteni zenével – de lehet, hogy ebből a kérdésfelvetésből csak másfél év múlva lesz egy olyan projekt, amivel már lehet pályázni. Nemcsak a projekt magja kell, hogy egy valóban érdekes ötlet legyen, hanem a partnereknek is olyanoknak kell lenniük, akik jól együtt dolgozni, akik képesek olyan tudást hozni az együttműködésbe, ami a többieknek nincs meg. Ha ez nem így van, akkor igencsak nehéz lesz egy több éves projektet végigvinni.
Több praktikus tanács is elhangzott. Petrányi Barna például felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad úgy megírni egy pályázatot, hogy a költségvetési részt külön, a végére hagyva próbáljuk összerakni, mert nagyon könnyen kiderülhet, hogy nem fér bele a keretekbe; már közben is figyelni kell legalább arra, hogy kb. milyen nagyságrendű összegeket rendelhetünk egyes tevékenységekhez. Ő általában egy ötoldalas leírással indítja a folyamatot, amihez aztán hozzászólnak a partnerek is; ha jó a kiindulás, akkor az érkező kérdések is relevánsak lesznek. Mint mondta, a kész pályázatot végül megpróbálják az értékelők szemével is elolvasni. Ők „ugyanazt akarják, mint mi”, vagyis sikeres kooperációkat, de egyáltalán nem biztos, hogy a specifikus területről annyi tudásuk van, mint a pályázóknak, vagyis az a kérdés, hogy sikerült-e számukra is érthetően leírni az ötleteinket.
A járvány természetesen az EU-finanszírozású projektek egy jó részét is érintette, bár Mondik Gábor szerint volt olyan támogatott program is, amit egyáltalán nem kellett változtatni (pl. mert eleve digitalizáció volt a célja). De az Európai Bizottság rugalmas volt. „A mit és a hogyan változtatható, ha a miért az ugyanaz marad” – foglalta össze a tapasztalatait Petrányi Barna.
NFT: figyeljünk és tanuljunk
Természetesen az utóbbi idők egyik slágertémája, az NFT is előkerült (mi itt írtunk erről részletesen). Az erről szóló kerekasztal nem jutott határozott eredményre, inkább arról volt szó, hogy a technológia számos – részben ígéretes, részben kétséges sikerű – alkalmazását megismerhettük. Weiler Péter képzőművész bevezető szavai tanulságnak is beillettek: egyelőre sok a nyitott kérdés, úgyhogy lehet, hogy nem érdemes még pénzt és energiát költeni arra, hogy belépjünk erre a területre. Figyelni, tanulni viszont mindenképpen érdemes, hiszen most mindenki ezt csinálja, figyeli azt, hogy mi az, ami jól sül el, és mások milyen hibákba csúsznak bele. Weiler Péter egyébként az első magyar képzőművész, aki eladott egy NFT-t – igaz, egy olyan gyűjtőnek, akinek aztán az adás-vétel után két órán keresztül, lépésről lépésre el kellett mondania, hogy hogyan is juthat hozzá ahhoz a képhez (pontosabban a digitális fájl tulajdonjogát igazoló tokenhez), amit vett.
A beszélgetésben részt vett Palágyi Máté is a Bohemian Betyarsból, akik pedig új, Gubancos című friss albumukhoz készítettek 333 NFT-t – a lemezen elhangzó 333 sorhoz egyet-egyet. Az ebből származó bevételt jótékony célra, feltörekvő miskolci zenekaroknak ajánlják fel. Érdekesség, hogy a lemezfelvétel stúdiómunkálatait pedig egy ún. pay-to-earn játékkal szerzett NFT-kkel fizették ki –nem úgy, hogy van már Magyarországon stúdió, ahol bevezették, hogy elfogadnak ilyesmit, hanem a munkálatok alatt beszélgettek a stúdió személyzetével az Axie Infinity nevű játékról, ahol egy idő után pénzt (vagyis kriptovalutát) is lehet keresni, és annyira felkeltették az érdeklődésüket, hogy elfogadták fizetségként a zenekar által gyűjtött lényeket.
Kátay Zoltán a filmek területén indított egy startupot, ahol blockchain technológiát alkalmaz majd, Varga Balázs (Tixa) pedig a koncertjegyek területén vizsgálja, hogy milyen újdonságok vannak. Mint mondta, a jegyek egyediségét biztosító pdf csak átmeneti megoldás. Az adatok szerint már most a közönség kb. fele a mobilján mutatja be online vásárolt jegyét; ha majd mindenki rászokik erre, akkor bevezethető lesz az NFT technológiára épülő ún. smart ticketing. Ennek több előnye van, az egyik az, hogy a másodlagos piacon kontrollálni lehet a jegyárakat, illetve a fellépő, szervező részesülhet a magasabb áron eladott jegyek utáni haszonból. Továbbá a technológia lehetővé teszi, hogy szükséges esetben (pl. helyszínváltozás, lemondás stb. esetén) a szervező közvetlenül és azonnal elérhesse a jegy tulajdonosát. (A másodlagos piac egyébként a vizuális művészetben is fontos, így a jegyekhez tartozó okosszerződésben kiköthető, hogy a megvett műalkotás további eladása után az alkotó részesedjen a haszonból – vagyis pl. ha pályája elején eladott egy képet, majd az évtizedekkel később jóval magasabb áron cserél gazdát, akkor az számára is bevételt jelentsen.)
Weiler Péter számos példát mondott a vizuális területről az NFT-k innovatív használatára, de azt is hozzátette, hogy ezen a piacon szokás lett a művészeket az általuk elért bevételek alapján rangsorolni, ami szerinte káros tendencia. Palágyi Máté arról az ötletről is beszélt, hogy akár koncertek pillanatait is lehet NFT-vé alakítani, így ha valaki számára fontos volt annak a fellépésnek egy momentuma, akkor akár „birtokolhatja” is azt.
Categories: Hírek
Leave a Reply