A járvány miatt megugrottak a gitáreladások, és lehet, hogy ezt hosszú távú fellendülés követi

Néhány éve még sok cikk „temette” a gitárt, főleg miután 2018-ban a legendás Gibson csődvédelmet kért. Mint arról korábban írtunk, a 2020-as, a járvány által meghatározott évnek az egyik nagy nyertese éppen a hangszer volt. Jelentősen megugrottak az eladások, főleg az olcsó hangszereknél: egy nagy online kereskedő például 70%-os növekedést könyvelt el ebben a szegmensben. A kereslet úgy nőtt, hogy a hangszergyártók nem is mindig bírják kielégíteni.

A nagy kérdés természetesen az, hogy ez egy hosszú távú trend marad-e, vagy egyszeri megugrás volt. Erre próbál válaszolni a Music Trades magazin szerkesztője. Brian T. Majeski történelmi előzményekhez fordul. A gitárt igazán a folk revival mozgalom hozta be a köztudatba, ezért az ötvenes években kezdtek el megnőni az eladások. Aztán a Beatles világraszóló sikere adott hatalmas lökést: 1964-ben több mint duplájára emelkedett az eladott gitárok száma, 1971-ben pedig elérte a csúcsot (az Egyesült Államokban 2,5 millió egy év alatt). A hetvenes években csökkenés jött, egészen a nyolcvanas évek közepéig.

Azonban nemcsak ezek a számok a fontosak, hanem az is, hogy mi történt az eladott gitárokkal. A többség a hirtelen fellángolás után egy éven belül félretette a hangszert, viszont a vásárlók jelentős kisebbsége kitartott mellette, és egyre jobb, drágább hangszereket vett, illetve mindenféle, a gitározáshoz kapcsolódó egyéb dolgokat is elkezdett vásárolni (húrok, erősítők, pedálok stb.). Így az olcsó gitárokat gyártó cégek közül sok tönkrement (nagy részük egyébként ekkoriban Japánban volt), viszont a prémium gyártók továbbra is növelni tudták az eladásaikat.

Brian T. Majeski szerint van remény arra, hogy most még jobb lesz a helyzet, és valóban hosszú távú fellendülés jön a piacon. Ennek az optimizmusnak több oka van. Az egyik az, hogy most sokkal szélesebb körből kerülnek ki a vásárlók: a Beatles-láz főleg tinédzser fiúkat inspirált a gitározásra, most viszont a fiataloktól az idősekig minden generáció vesz gitárt, és egyre nagyobb számban vannak köztük nők. Másrészt az otthonról végzett munka – és az ezzel járó nagyobb szabadidő – legalábbis részben velünk marad a járvány után is.

Végül nagyon fontos, hogy ma sokkal jobb lehetőségek vannak az egyéni zenetanulásra. A Fender például 2020 márciusában három hónapos próbaidőt ajánlott Fender Play nevű online gitároktató programjához. 10-20 ezer feliratkozóra számítottak, ehhez képest több mint millióan lettek, és közülük negyedmillió megmaradt előfizetőként is. Ráadásul számos más lehetőség – például sokszor milliós nézettségű tutorial videók – is rendelkezésére áll annak, aki gitározni tanulna.

Bár a járvány megtanított arra, hogy ne bízzunk nagyon az előrejelző képességünkben, most az optimizmus megalapozottnak tűnik – foglalja össze cikkét Brian T. Majeski.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .