Adele 30 című albuma – az előzővel ellentétben – a megjelenés napján rögtön felkerült a stream szolgáltatók katalógusába. Viszont ehhez kapcsolódóan egy aprónak tűnő, de fontos változás történt a Spotify-nál: az albumoknál már nem a véletlenszerű lejátszás az alapértelmezett mód, hanem a művész által meghatározott dalsorrend. A véletlenszerű lejátszás továbbra is elérhető, de bonyolultabban (az egyes daloknál lett egy ilyen opció).
Ezt nem jelentették be előre, de Adele egy popzenei lap erről szóló tweetjére válaszolva megírta: „Ez volt az egyetlen kérésem a folyamatosan változó zeneiparban. Nem ok nélkül van, hogy oly sok gondot és gondolkodást fordítunk az albumok számsorrendjére. A lemezek történetet mesélnek el, és abban a sorrendben kellene őket hallgatni, ahogy a művész szándékozta.” Megköszönte a Spotfy-nak, hogy meghallgatták a kérését, mire a szolgáltató azt válaszolta: „neked mindent”.
A Spotify kommunikációs vezetője a Verge-nek elmondta, ezt egyébként mind a felhasználók, mind a zenészek régóta kérték tőlük. Adele lemeze egyébként igen népszerű: az Easy On Me felvezető single megdöntötte az egy nap alatti streamek – korábban a BTS által tartott – rekordját; az album megjelenése után a brit slágerlista első három helyén három Adele-dal szerepelt.
Categories: Hírek
Leave a Reply