A pop visszavette az első helyet a raptől

Több nagy stream szolgáltató közzétette éves statisztikáit, amiket összegezve érdekes kép rajzolódik ki az év mainstream zenei trendjeiről. A Stereogum cikke a Spotify, az Apple Music és a YouTube Music adatait elemezte.

„Bad Bunny a világ királya” – szól az első tanulság. A Puerto Rico-i sztár a Spotify-on a legnépszerűbb, ahol immár a második éve ő volt a legtöbbet streamelt előadó – mégpedig úgy, hogy 2021-ben nem adott ki új lemezt, és ami talán még ennél is fontosabb, nem jelent meg crossover slágere sem, amit mondjuk az amerikai rádiók játszottak volna. Úgy tűnik az adatok alapján – írja a Stereogum -, hogy Bad Bunny-tól nem egyes kiemelt dalokat hallgatnak nagyon sokan, hanem a legtöbb hallgatója elmélyül a kiadott zenéiben. A BTS-ről az olvasható a cikkben, hogy „talán még nagyobbak lettek 2021-ben, mint korábban”. Az év nagy áttörését pedig Olivia Rodrigo hozta össze, aki különféle platformokon egyaránt igen jó számokat ért el.

A stream domináns zenehallgatási platformmá válása együtt járt azzal, hogy a rap lett a meghatározó műfaj a populáris zenében. Idén viszont több fronton – legyen szó akár a Spotify-on legtöbbet hallgatott albumok listája, vagy az Apple Music éves toplistája – a popzene visszavette az első helyet. A YouTube-on viszont az év legnagyobb nézettségű zenés videóinak többsége továbbra is a hiphophoz tartozik.

A legnépszerűbb előadók között Kanye West a korelnök, egyébként az ezredfordulós és a Z generációba tartozó sztárokkal van tele a stream listák élvonala. Ahogy a Stereogum írja, a millennial nemzedék az összesített számokat nézve dominánsabb (pl. Drake és Taylor Swift), a legnagyobb sikert elért dalok viszont inkább olyan fiatalabb sztárokhoz kötődnek, mint Olivia Rodrigo, Kid Laroi, Lil Nas X és Dua Lipa.

A latin és a K-pop műfajok említett képviselői mellett a nem amerikai és angol előadók leginkább a Shazam éves listáján értek el előkelő helyezéseket. Ezt egy ausztrál rapper, Masked Wolf száma vezeti, de az olasz Maneskin és a nigériai CKay egy-egy dala szintén ott volt a tíz legtöbbet shazamozott szám között.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .