Hosszú távú nemzetközi kapcsolatok épülnek – Fehér Holló a cseh dalszerző táborról

Fehér Holló előadóként is ismert, továbbá szerzőként, producerként olyan előadókkal dolgozott, mint Kállay Saunders, Varga Viktor, Fluor Tomi, ByeAlex, Tóth Gabi, MISKOVITS stb. 2021 tavaszán részt vett az Artisjus által szervezett 2021-es Songwriting Campen, majd nyáron a Banana Records által összehozott Kemp nevű táborban. Ősszel pedig a cseh közös jogkezelő, az OSA által szervezett SongwritingCZ tábor nemzetközi csapatába hívták meg. Erről mesélt a Dal+Szerzőnek.

A meghívás az Artisjus táborában megismert cseh szervezőtől, Jan Vavra szerző-producertől jött. De invitálta őt a szintén Budapesten megismert Marta Gałuszewska is, aki szerzői munkája mellett énekesnőként a 2017-es lengyel Voice nyertese volt.

Fotók: Michal Havlicek

A tábort a cseh-osztrák határhoz közeli Horní Planában tartották, a hegyek között. (A helyszín látható a 2020-as tábor összefoglaló videójában.) „Minden nagyon csendes volt, olyan érzésünk volt, mintha el lennénk zárva a világtól” – mondta Fehér Holló. A résztvevők között voltak lengyel, cseh, horvát, angol, holland és finn szerzők, producerek, zenészek.

Más táborokhoz hasonlóan minden nap más-más 3-4 fős csoportokban írtak dalokat. Viszont más hasonló eseményekkel ellentétben itt nem voltak meghatározott feladatok; inkább az történt, hogy az egyes csapatok maguk határozták el a célt, vagyis azt, hogy aznap pl. rádióba, a TikTokra vagy éppen az Eurovízióra írnak dalt. A táborban született szerzemények közül a dalfesztivál cseh válogatóversenyére több is bekerült. Naponta legalább 10 új zene született, esténként ezekre táncoltak hajnalig.

A tábor célja nem elsősorban kereskedelmi volt, hanem az, hogy hosszú távú kapcsolatokat teremtsen a résztvevők között, „és ez abszolút működik is” – mondta Fehér Holló. Mint ahogy korábban az Artisjus táborában is születtek hosszú távú munkakapcsolatai (az említett Marta Gałuszewska mellett a cseh Annabelle-lel, a magyar Apatini Nikolettával, Tildae-val és Somody Áronnal), itt is lett olyan horvát ismerőse, aki már két héttel a tábor után megkereste őt egy közös munkával. Sokat segített egymás megismerésében, hogy a csoportok kiosztása után nem kezdtek el rögtön zenélni, hanem először fél-egy órákat beszélgettek.

Ezek a kapcsolatok „szakmailag is nagyon sokat adnak, hiszen rengeteget tudunk tanulni egymástól, és a jövőbeli munkákat meg tudja könnyíteni, hogy tudod, hogy hova nyúljál, kihez fordulj, akár Magyarországon, akár külföldről. Tudja az ember, hogy volt az a finn gyerek, aki olyan jó house zenét csinált, ráírok, mert kell nekem egy szintiloop. Vagy volt egy szlovák rapper, aki tudott basszusgitározni, és nekem kéne egy jó kis slappelés. És nem csak én számíthatok másokra, hanem engem is keresnek munkákkal” – mondta Fehér Holló.

Nem érzett olyat, hogy különbség volna a keleti és nyugati zenészek közül, „mindegyik tábor olyan volt, mintha egy nagy család lennénk.” Emellett az ilyen táborokban „áramlik az információ, a résztvevők megismernek újfajta kultúrákat, workflow-kat, látják, hogy máshol mit hogyan csinálnak.” Végső soron Fehér Holló az épülő kapcsolati háló a gyakran hangoztatott európai összefogás egyik konkrét megvalósulása.



Categories: Dalszerző Táborok

Tags: , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .