A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
Szokás szerint bemutatjuk a Dal+Szerző magazin friss, online itt olvasható számában szereplő szerzők, producerek, együttesek zenéit.
Major Eszter
„Szövegírói tevékenységét 1997-ben kezdte Szekeres Adrien és az Unisex zenekarral, és azóta minden fontosabb hazai előadónak írt dalszöveget. A munkamódszere az azonosulásban rejlik. Nagyon fontosnak tartja, hogy a dal és az előadó között erős legyen a kapcsolat, ezért a dalszerzési folyamat előtt próbálja megismerni az adott énekest” – olvasható Az év szövegírója Artisjus-díjat is elnyert Major Eszterről.
Mint az interjúból kiderül, ez volt az első olyan megjelent dal, amelynek a szövegét teljes egészében Major Eszter írta. „Emlékszem, hogy anyukámmal Pozsonyból jöttünk hazafelé, és a rádióban bemondták, hogy ez a felvétel következik… Az hatalmas mérföldkő volt az életemben” – mondta.
Szöveg: Major Eszter. Zene: Milkovics Mátyás, Moldvai Márk. ISWC kód: T-007.118.946-2
Egyik legemlékezetesebb szövegének ezt nevezi: „Egy Hooligans-dalnál valahogy nagyon egyértelműen megéreztem, hogy arról kell szólnia, hogy milyen érzés lehet elveszíteni egy édesapát. Ez lett az Apám című daluk.”
Szöveg: Major Eszter. Zene: Tóth Tibor. ISWC kód: T-007.271.741-9
VIVA Comet Allstars: Ha zene szól
A magazin közli Major Eszter legsikeresebb szerzeményeinek toplistáját is. Az élen ez a szám áll, aminek a szövege a dal erejét ünnepli. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Szöveg: Major Eszter, Lesi László. Zene: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő. ISWC kód: T-007.142.462-8
Major Eszter és barátai & Éliás Gyula Jr.: Fagyi
Az interjúban szó esik Major Eszter gyerekdalairól is. Mint mondja, „már javában készül” a második lemez, de egyelőre az első, 2018-as albumról tudtunk ide beválogatni egy dalt. (A YouTube-playlistbe gyerekeknek készült videóként nem tudtuk felvetnni.)
Szöveg: Major Eszter. Zene: Dusik Gabriel. ISWC kód: T-007.315.326-0
Delov Jávor / Random Trip
Random Trip: Csak boldog ft. Bagossy Norbi, Margaret Island, Mező Misi, Pásztor Anna, Szebényi Dani
Az Év produkciója Artisjus-díjat elnyerő Random Tripről beszél a koncertsorozat és műfajokon átívelő közösség ötletgazdája, Delov Jávor. Bár az az alapgondolat, hogy „már a zene születésének pillanatában jelen lehessen a közönség”, 2017-ben azért készült egy album, a Zenehíd (itt szerepelt rovatunkban), a lezárásokat pedig egy közönség nélküli felvétellel próbálták megkönnyíteni. Azóta, nyáron készült egy újabb stúdiófelvétel is (az egyik vendég Pásztor Anna, aki kilenc év „fülrágás” után állt rá a közreműködésre). A dalból egy live session verzió is megtalálható a YouTube-on.
Szöveg: Pásztor Anna, Bagossy Norbert, Szepesi Mátyás. Zene: Lábas Viktória, Füstös Bálint, Delov Jávor, Szebényi Dániel Kálmán, Toldi Miklós, Törőcsik Kristóf, Mező Mihály. ISWC kód: folyamatban…
Dzsúdló
Az egyedi hangú, hamar komoly sikereket elérő Dzsúdló, vagyis Juhász Márton „első lemeze is a karantén idején jelent meg. Ennek ellenére a korlátozások lazításakor dupla telt házas Akvárium-klubkoncerttel nyitott”, azóta pedig kijött a második album, és több díjat is kapott.
Dzsúdló eddigi legnagyobb slágere 14 millió megtekintés fölött jár a YouTube-on, 7 millió meghallgatás fölött a Spotify-on. Felkerült a 2020-as Fotofóbia albumra is.
Szöveg: Juhász Márton. Zene: Schmidt Gergő, Babaitisz Jorgosz Andreasz. ISWC kód: T-007.335.698-5
Ez volt Dzsúdló első megjelent közös száma Tembóval, vagyis Schmidt Gergő producerrel. „Marci többször kiemelte, hogy azért is szeret Tembóval dolgozni, mert ő nemcsak szalagon gyártja az alapokat, hanem zseniális zenészként tekint rá, így az alkotói folyamat is sokkal organikusabban működik náluk, mindketten aktív irányítói a dalszerzésnek.”
Szöveg: Juhász Márton. Zene: Schmidt Gergő. ISWC kód: T-.007.334.974-2
A Szörnyeteg című második lemezt felvezető egyik dal, ami egyben az album egyik legsikeresebb száma is lett. Egyben ez volt a vendégénekesnő Berta’Lami első hivatalos megjelenése.
A dal regisztrációja még folyamatban van.
A Szörnyetegen „sokkal merészebben tudok és tudunk nyúlni hangzásokhoz Tembóval” – mondja Dzsúdló. Így olyan hatások is bekerültek, mint a Szürke rockos, pop-punkos részei. A közreműködőről ezt mondta a magazinnak: „Zoli óriási tanár. Mind zeneileg, mind emberileg. Kedves volt az egész, azt érzem, hogy nagyon közel kerültünk egymáshoz a folyamat alatt, néha meg is könnyezem ezt az egészet.”
A dal regisztrációja még folyamatban van.
Thy Catafalque
Mint a Küszöbön már a világhír? Oh Wait! című elemzésből kiderül, a kevés, nemzetközileg elismert metalelőadó egyike Kátai Tamás (egyszemélyes, de sok vendéget mozgósító) zenekara, amely a black metalból indult, de már jó ideje elmondható róla, hogy „az avantgárd metalként is aposztrofált produkció lebontja a műfaji határokat, a jazztől, a popon át a folkig, mindennel kísérletezik.” Friss – a magazin megjelenése utáni – hír, hogy a Thy Catafalque több mint két évtized után koncertező zenekarként mutatkozik be.
A 2009-es Róka Hasa Rádió (amin ez a szám található) volt az első olyan album, amire már a metalos közönségen túl is sokan felfigyeltek. Mint a magazinban olvasható, a black metalos induláshoz képest itt „egyre jobban kinyílt a zene, sok új hangszer is megjelent”.
Zene és szöveg: Kátai Tamás. ISWC kód: T-007.068.413-7
A szám 2011-es Rengetegen hallható; ez volt az első olyan lemez, amin Kátai Tamás mellett már nem szerepelt a másik alapító tag, Juhász János. Továbbá ez volt az első, ami a metal extrémebb irányzataiban igen elismert Season Of Mist francia kiadó gondozásában jelent meg.
Zene és szöveg: Kátai Tamás. ISWC kód: T-007.336.875-8
A Spotify-on a legtöbbett hallgatott (1,2 millió fölött járó) Thy Catafalque-szám a 2016-os Meta című lemezen hallható.
Zene és szöveg: Kátai Tamás. ISWC kód: T-007.336.891-8
A legutóbbi, 2021 nyarán megjelent Vadak e száma ismét igazolja, hogy Kátai Tamás bátran nyúl a legkülönfélébb stílusokhoz. További érdekesség a Budapesten forgatott videó, hiszen Kátairól hosszú ideig közismert volt, hogy Skóciában élt, de a 2020-as Naiv készítése közben visszaköltözött Magyarországra.
Zene és szöveg: Kátai Tamás. ISWC kód: T-304.235.267-6
Seaside
Garamvölgyi Dániel a producereket bemutató interjúsorozatban beszél arról, hogy hogyan jutott el a 21 éves korában kiadott saját EP-től addig, hogy a nagy kritikai és közönségsikert is arató Krúbi-számokat előbb keverte, majd a zenék megírásába is egyre inkább belefolyt.
Seaside szerint „nincs nagy sztori” amögött, hogyan lett zenész: gyerekkorától kezdve zenélt, megismerte a zenekészítő programokat, majd „egy ponton úgy éreztem, hogy mindezt meg szeretném osztani másokkal is” – így született az Unsaid, Unheard című EP.
Zene és szöveg: Garamvölgyi Dániel. ISWC kód: T-007.268.137-8
Az első Krúbi-album, „a Nehézlábérzés legtöbb számát csak kevertem, vagy kisebb hangszeres részeket adtam hozzájuk. Az albumon A sírásó viccei volt az egyetlen szám, amelynek teljes egészében én írtam a zenéjét.”
Szöveg: Horváth Krisztián. Zene: Garamvölgyi Dániel. ISWC kód: T-007.301.379-2
A 2020-as Ösztönlényen jóval szorosabb volt a közös munka. ” Általában megértjük, hogy a másik mire gondol, vagy mit szeretne elérni egy-egy zenei megoldással. Ez nem jelenti azt, hogy mindig egyszerű olyan kompromisszumot találni, amivel mindketten békében vagyunk. A Jéghideg például rengeteg iteráción ment át, mire eljutottunk a végleges formáig. Egyrészt a témaválasztás miatt, másrészt az albumon betöltött szerepéből fakadóan ez a dal különösen fontos volt számunkra.”
Szöveg: Horváth Krisztián. Zene: Garamvölgyi Dániel, Horváth Krisztián. ISWC kód: T-302.812.147-9
Tálas Áron
Tálas Áron, a több formációból ismert, külföldön is rendszeresen koncertező jazz-zongorista, dobos, zeneszerző jó néhány szakmai elismerés után 2020-ban Artisjus-díjat kapott az Év junior könnyűzenei alkotója kategóriában. Az interjú többek között a szólólemeze és a trió-albumok közti alkotói különbségekről, díjakról, elvárásokról szól.
A Tálas Áron Trio 2018-as Little Beggar című lemezén hallható ez a szám. A jazzben „annak ellenére, hogy adott esetben megírok egy számot elejétől a végéig, még nagyon is számít a többi előadó jelenléte” – olvasható az interjúban.
Zene: Tálas Áron. ISWC kód: T-007.314.907-1
Ez a dal a 2020 végén megjelent, Beats From My Heart című albumon található. Mivel szólóalbum, ezért a zenekarral felvett lemezekhez képest „még konkrétabb elképzeléseknek kellett lennie a fejemben a zenét illetően. És megvolt az a szabadság, hogy mivel idézőjelben nem volt „időkorlát”, tényleg volt lehetőség olyan produceri munkára, ami jazzlemezeknél nem túl gyakori, nagyon apró részletekre is odafigyelhettem, hiszen a teljes lemezt itthon rögzítettem.”
Zene: Tálas Áron. ISWC kód: T-301.369.866-9
Az interjú készítésekor még meg nem jelent, de tervezett – végül pont január 1-én debütált – Blue Enough című album felvezető dala. A lemezt Tálas Áron a magazinnak így jellemezte: „egy még inkább letisztult, zongorás szólólemezzel fogok kijönni, ami talán úgy írható le, mintha mondjuk Ólafur Arnalds vagy Nils Frahm találkozna mondjuk Sufjan Stevenssel, vagy Nick Drake-kel. Persze, kit mire fog emlékeztetni, ez a hallgatóra lesz bízva. Dalok zongorán.”
Zene: Tálas Áron. ISWC kód: T-305.460.013-0
Lemezajánlók
Barkóczi Noémi énekes-dalszerzőként szólóban mutatkozott be, de új lemezét már zenekarral készítette. „A hangzás egyszerre puha és légies, picit Suzanne Vega hasonlóan érzékeny világát idézi”.
Dolgom volt – A dal regisztrációja folyamatban van.
Mint a cím mutatja, az egyik legnépszerűbb magyar hiphop zenekar születésnapját ünnepli ezzel az EP-vel, amiről az a dal kapott klipet, amiben „a szülőhely adta biztonság és a gyermekkori élmények visszatérése a központi téma”.
Tárt karok – Szöveg: Szélinger Anna, Baranyai Dániel, Ozsváth Gergely. Zene: Komjáti Kovács Ádám, Kéri Kolos Imre. ISWC kód: folyamatban…
Light By The Sea: Only Death Makes Icons
Baumann Eszter Anna és Davy Knobel magyar–holland párosa 2021-ben debütált ezzel az albummal, amiről a magazinban ez olvasható: „a dalok arra a korszakra rímelnek, amikor az MTV a virágkorát élte valahol 1985 és 1995 között, amelybe ugyanúgy belefér a Dead Can Dance-féle harmonizálás, a gitárok csilingelése egyszerre idézi a U2-t és a dark wave Missiont, de közben valahol megbúvik Phil Collins popérzékenysége is.”
Eleanor – Zene és szöveg: Knobel Davy A F, Baumann Tóth Eszter Anna. ISWC kód: T-303.842.926-0
A magyar alternatív rock alapzenekara 2021-ben volt negyvenéves, de ez a lemez nem elsősorban a nosztalgiázóknak szól. Ugyanakkor új dalok mellett régebbiek átdolgozása is hallható rajta, köztük a klasszikus Szabadíts meg új verziója – az eredeti a Love ’82-n volt hallható.
Szabadíts meg – Zene és szöveg: Menyhárt Jenő. ISWC kód: T-007.118.405-8
Beatrice: Minek él az olyan / Támadás!
A Moiras kiadó ritkaságokat jelentet meg vinylen, a Beatricétől például egy kislemezt, egyik oldalán egy Fényes Szabolcs–Szenes Iván szerzeménnyel, a másikon a korábban a Betiltott dalok című gyűjteményen szereplő, de feljavított Támadás!-sal. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Támadás! (Jerikó) – Zene és szöveg: Donászy Tibor, Miklóska Lajos, Lugosy László, Nagy Feró. ISWC kód: T-007.007.374-3
A Radics Béla gitáros, Balázs Fecó billentyűs, Som Lajos basszusgitáros és Brunner Győző dobos által alkotott, supergroupnak is nevezhető Taurus első fellépése igazi rocktörténeti pillanat volt. Ennek felvételét jelentette meg vinylen a Moiras.
Lángszívű lány – Szöveg: Horváth Attila. Zene: Radics Béla. ISWC kód: T-007.004.956-7
Molnár Viktor
Miracles of Interstellar
A számos versenyhelyezéssel, valamint 2021-ben Junior Artisjus Díjjal kitüntetett fiatal zeneszerző interjújában ezt mondja: „Ha tetszetős egy kortárs darab, az nem jelenti magától adódóan a színvonal csökkenését, egyszerűen olyan témát kell találni, ami érdekli az embereket. Engem az aktuális események, aktuális dolgok inspirálnak, azokból tudok zenét írni.” A Csillagközi Csodák című darabja a YouTube-on olvasható leírás szerint két gondolat inspirációjából született. Egyrészt „teljesen lenyűgöz a tudomány és technológia fejlődése az űrkutatás terén”; másrészt „úgy gondolom, fontos beismerni, hogy az emberiség kozmikus viszonylatban mennyire érzékeny és sebezhető teremtmény, akinek legnagyobb ellensége (talán) saját maga.” (A Deezeren nem található meg.)
Zene: Molnár Viktor. ISWC kód: T-932.218.950-4
A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Leave a Reply