Mint arról mi is írtunk, nemrég egy új oldal azzal az ambícióval indult el, hogy „minden egyes dalból” NFT-t csinál – csak éppen a jogtulajdonosok engedélye, mi több, tudomása nélkül. A HitPiece csak a jéghegy csúcsa. A tartalmak a jogtulajdonosok engedélye nélküli felhasználása „a Web3 alapvető problémája” – mondta a Reutersnek az egyik NFT piactér alapítója, Cameron Hejazi.
Hejazi a Cent nevű cég vezetője, ami többek között a Jack Dorsey Twitter-alapító első tweetjéből készült NFT-t is áruba bocsátotta; ez volt az egyik első olyan árverés, ahol a végső ár millió dollár fölé ment. Ám a Cent nemrég felfüggesztette a működését. Túlzott mértéket öltött az olyan tevékenység, aminek „nem szabadna megtörténnie”, nevezetesen az, hogy a felhasználók olyan NFT-ket hoznak létre, amik „más NFT-k engedély nélküli másolatai; olyan tartalmakhoz rendelnek NFT-t, aminek nem jogtulajdonosai; olyan NFT-ket árulnak, amik értékpapírokhoz hasonlóan működnének” – sorolta a három legfőbb problémát Hejazi. Hiába próbálkoztak azzal, hogy az ezeket létrehozó felhasználókat felfüggesztik, minden eltávolított gyanús fiókra három új jutott.
A Music Ally felidézi az egyik legismertebb piactér, az OpenSea esetét is, amit több zenész is használ. Itt bevezették, hogy ingyenesen lehet NFT-ket létrehozni, majd azt látták, hogy az új digitális tokenek több mint 80%-a „plagizálás, hamisítás vagy spam”.
Az NFT-piacterek működtetői keresik a megoldásokat; a Cent vezetője például azon gondolkodik, hogy átmeneti időre centralizált ellenőrzést vezetnek be, ami azonban az NFT – és általában a Web3 – decentralizált természetének mond ellent.
A „kalózkodásellenes”, vagyis jogsértő tartalmak felkutatására és eltávolítására szakosodott Digital Content Protection (DcP) cég az első, amely a zeneipari ügyfelei számára a Web3-at is elkezdi monitorozni. A három major kiadónak is dolgozó olasz cég vezetője a TorrentFreaknek elmondta, hogy a szolgáltatás keretében az NFT-piactereket, virtuális valóság-platformokat, metaverzum jellegű játékokat figyelik.
A blockchain technológiára építő NFT-ket persze a DcP nem tudja töröltetni vagy megváltoztatni, viszont azt elérhetik, hogy a jogvédett tartalomra épülő, a jogtulajdonos engedélye nélkül létrehozott tokeneket eltávolítsák az ismert piacterekről vagy játékokból. A cég vagy ilyen kérést küld a platformnak, vagy egy esetleges perben felhasználható bizonyítékokat gyűjt a jogsértésről.
A DcP vezetője a lapnak elmondta, hogy az új szolgáltatás keretében először a Robloxban léptek fel egy felhasználó ellen, aki létrehozott egy virtuális koncertteret Warner Music Venue néven, és ide árult jegyeket a játékon belüli virtuális pénzért, ami nagyjából 250 forintnak felelt meg – természetesen a WMG engedélye nélkül. A Roblox a DcP értesítése után gyorsan leállította ezt a tevékenységet.
Ironikus, hogy a cég új szolgáltatását a Sanremo Music Festivalon mutatta be hivatalosan, majd rögtön demonstrálhatták is a működését, ugyanis a fesztiválról készült videófelvételek részleteit valakik NFT-ként áruba akarták bocsátani az OpenSea-n – amíg a DcP közbe nem lépett.
Legális NFT-k az OpenSea piacterén

Categories: Hírek
Leave a Reply