Számos lap foglalkozik azzal a botránysorozattal, amit Neil Young indított el, aki a Joe Rogan podcastjában elhangzott – szerinte életeket veszélyeztető – állítások miatt visszavonta a zenéjét a Spotify-ról. Azt, hogy a stream szolgáltató a rockzene – igaz, népszerűsége csúcsán régen túllévő – klasszikusa helyett a botrányos podcastkészítő mellé állt, sokan jelképesnek érzik. Arra is számos cikk felhívta a figyelmet, hogy miközben a zenészek úgy érzik, hogy aprópénzt kapnak a zenéjük felhasználásáért, addig Joe Rogan az exkluzivitásért cserébe komoly összeget kapott a Spotify-tól. Eddig úgy lehetett tudni, hogy 100 millió dollárt, ám egy friss cikk szerint valójában még ennek is a dupláját.
Mark Mulligan elemzésében tágabb összefüggésbe helyezi az eseményeket. Mint írja, a Spotify igazán nagy tétet tett arra, hogy a podcastok jelentik majd a jövőt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy azt remélik, hogy a rádiós hirdetések legalább egy része hozzájuk kerül majd át, és itt egy 30 milliárd dollár értékű üzlet minél nagyobb szeletének megszerzéséről van szó. A másik az, hogy a zene esetében a Spotify mindig ki lesz téve a jogtulajdonosoknak, és jól látszik, hogy ez jelentősen korlátozza a profitabilitást. A podcastok esetében nemcsak magasabb profitra számíthat a cég, hanem jóval erősebb kontrollja is van saját jövője fölött.
Végül pedig azért fontosak a podcastok, mert a befektetők számára a Spotify-t mint egy gyors növekedés előtt álló tech céget próbálják megjeleníteni. Ehhez nem elégséges azt mondani, hogy a (konszolidált, egyre lassabb növekedést mutató) zenei stream piacon ez a vezető szolgáltató. Ehelyett azt kell mutatni, hogy a Spotify tudja, mi lesz a jövő.
Emiatt aztán a cég számára nagyon fontos, hogy ne bukja el azt az igen nagy összegű fogadást, amit a podcastokra tett. Emellett ott van az, hogy a Spotify már kétszer megpróbált pályát módosítani, és egyik sem jött be – egy harmadik kudarcba fulladt kísérlet nagyon rosszul néz ki. Ilyen volt korábban az, amikor a 2016-ban a videók irányába próbáltak mozdulni; majd 2018-ban az, amikor kvázi kiadóként próbáltak viselkedni, a közvetlen feltöltés lehetőségének megnyitásával.
Mark Mulligan szerint tanulságos összevetni a Spotify pályáját a Netflixével. Amikor a videószolgáltató megjelent első saját gyártású sorozataival – amik közül a Kártyavár volt az, ami igazán nagyot szólt -, akkor közvetlen versenytársa lett azoknak a tévécsatornáknak, amelyek addig engedélyezték a műsoraik streamelését a Netflixen. Több cég, köztük a Disney és a Fox le is vonta a következtetést, és visszavonta a katalógusát. Azonban a videóstream piac egészen más, jóval fragmentáltabb, mint a zenei. A Spotify nem engedheti meg magának, hogy igazán komolyan magára haragítsa a zenék jogtulajdonosait.

Categories: Hírek
Leave a Reply