Egyelőre az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, valamint Brazíliában és Indonéziában érhető el a TikTok saját zenei disztribútora, de ez van olyan fontos fejlemény a zeneipar számára, hogy ezeken az országokon kívül is érdemes figyelni rá.
A SoundOn nevű szolgáltatás a TikTokra, a kínai ByteDance saját – egyelőre Indiában, Brazíliában és Indonéziában elérhető – Resso stream szolgáltatására, valamint az ismert nagyobb platformokra is eljutattja a zenét. A ByteDance saját platformjairól származó jogdíjbevétel egészét a jogtulajdonosok kapják; a máshonnan érkező jogdíjakból az első évben nem vonnak le, onnantól pedig 10% a SoundOn részesedése. (A disztribútorokról és különféle díjazási formáikról, valamint a hazai cégekről és azok szolgáltatásairól itt írtunk részletesen.)
A SoundOn olyan plusz szolgáltatásokat nyújt, amelyek a TikTok-felhasználók elérésében, a közönség maximalizálásában segítenek. A honlapon olvasható FAQ azt írja, hogy nemcsak a szokásos, a közönségről statisztikákat nyújtanak, hanem a SoundOn szakértői „folyamatosan figyelik az új zenéket”, és ha valami felkelti az érdeklődésüket, akkor ingyenes marketingszolgáltatásokat nyújtanak. Ebben benne van az, hogy ajánlják a dalt az influenszereknek, promóciós tanácsokat nyújtanak az előadónak, lehetséges kollaborációs partnereket keresnek neki, illetve a zene a TikTok és Resso szerkesztett felületein is megjelenhet. Vagyis gyakorlatilag egyfajta A&R részleget működtet a TikTok.
Egy másik nagyon fontos jellemzője a SoundOn platformnak, hogy a jogtulajdonos eldöntheti, hogy engedélyezi-e a feltöltött zene kereskedelmi felhasználását. A TikTok elkezdett kialakítani egy olyan zenei könyvtárat, ahonnan a platformon jelenlévő brandek úgy használhatnak fel zenéket, hogy ezek jogosítása már előre megoldott.
A TikTok zenei vezetője tavaly ősszel, a SoundOn béta verziójának elindításakor beszélt arról a Music Business Worldwide-nak, hogy ebben hatalmas lehetőségek rejlenek. Ole Obermann azt mondta, hogy érti, hogy mi az oka annak, hogy a zene reklámokban való felhasználásában vannak „beépített korlátok”, ugyanakkor szerinte ha a sikerül a zenefelhasználást ezen a területen gördülékenyebbé tenni, akkor a TikTokon a sync költések „a következő 6-7 évben ötszörösükre emelkedhetnek”, és az egész sync üzlet is többszörösére nőhetne.
Ebben az interjúban Obermann nemcsak arról beszélt, hogy egyfajta „árveréses” módszerrel történhetne a zenék reklámcélú felhasználásának monetizálása (vagyis ha egy zenére több cég is szemet vet, akkor azok versenyeznének érte), hanem arról is, hogy tudja, hogy a zenészek nem akarják, hogy a dalaikat olyan cégek használják fel, amelyekkel nem szeretnék összekötni a nevüket. Egyelőre ez utóbbi problémára nem látszik a megoldás a SoundOn felületén, hanem úgy tűnik, hogy egy-egy dalnál a jogtulajdonos vagy engedélyezi általában a reklámcélú felhasználást, vagy nem.
Categories: Hírek
Leave a Reply