Először állnak színpadra a járvány alatt, otthonról befutott „Covid-bébik”

A Guardian írt a „Covid-bébikről” – a lap szerint zeneipari körökben így nevezik azokat a fiatal előadókat, akik a pandémia, a korlátozások idején futottak be, természetesen online, és emiatt nincsenek olyan élőzenei tapasztalataik, mint amilyenekre korábban szert tettek a hasonló feltörekvő előadók.

Sokan közülük mostanában állnak először színpadra, és a Guardian által megkérdezett, húszas éveik elején járó előadók mindegyike arról számol be, hogy egyszerre nagyon várta az alkalmat, de félt is tőle. „50-50%-ban éreztem, hogy végre megtörténik, és hogy úristen, megtörténik” – mondja egyikük. Egy másik interjúalany elmondja, hogy izgalmában még el is hányta magát az első nagy fesztiválfellépése előtt – igaz, a színpadon már úgy érezte, hogy „igen, itt van a helyem”.

Abban is egyetértenek, hogy fura tapasztalat volt látni, ahogy – jellemzően egy-egy, hirtelen nagy sikert elérő dalnak köszönhetően – megugranak a különféle számok, de a milliós Spotify-hallgatottságok és a több tízezres, elkötelezett rajongótábor ellenére az életük valójában egy csöppet sem változott meg.

„Nem tudtam elképzelni, hogyan fog az, amit a neten csináltam, a való életben megjelenni, mert soha nem találkoztam a rajongókkal, soha nem adtam elő ezeket a dalokat. Történt velem valami, de valahogy mégsem éreztem át igazán” – mondja a Guardiannek YNG Martyr (a befutását meghozó szám alább hallható; ő látható a cikk nyitóképén is). A végre megtörténő élő fellépés volt az, ahol végre tényleg valóságossá vált mindez.

De olyan előadó is van, aki még mindig csak vár az első koncertjére, ugyanis – ahogy az várható volt – a helyszíneket lefoglalják az elmaradt turnék pótlásai, és a feltörekvő előadóknak nem jut már hely.

A cikk röviden említi, hogy a zeneipari szakemberek is nehéz helyzetben vannak, mert az is, aki online keresi az új tehetségeket, korábban azért megnézte a felfedezettjeit élőben, hogy lássa, milyen a kapcsolatuk a valós közönséggel.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.