Az olasz, francia és spanyol kormány 4-500 eurót ad a 18 éveseknek, amit kultúrára költhetnek

A pandémia a kulturális ágazatra gyakorolt hatását kívánja enyhíteni a spanyol kormány most elfogadott intézkedése. Minden spanyol fiatal, aki 2022-ben tölti be a 18. életévét, a születésnapjára kap egy 400 eurós kulturális utalványt. Az okostelefonos app segítségével elkölthető összegből a következő egy évben 200 eurót lehet élő előadásokra (köztük fesztiválokra, koncertekre) fordítani; 100 eurót fizikai vásárlásokra (amiben benne van a vinyl is), 100 eurót pedig digitális vásárlásokra (akár pl. stream előfizetésre). Az intézkedés célja a közvetlen pénzköltés támogatásán túl az, hogy segítse azt, hogy a fiatalok a későbbiekben is szokásszerűen fogyasszanak kulturális termékeket.

A spanyol kormány hivatkozik a korábbi, sikeres olasz és francia példákra. Az olasz kormány már 2016-ban döntött a 18. életévüket betöltő fiatalok 500 eurós kulturális utalványáról. A máig működő program keretében a pénzt többek között könyvek és lemezek vásárlására, múzeumi, színházi és zenei produkciók belépőire, újságelőfizetésre lehet költeni, továbbá színjátszó, zenei vagy nyelvórára.

A francia kormány 2021-ben 300 eurós kulturális utalványt vezetett be, aztán a siker hatására a programot kiterjesztették: már fiatalabb gyerekek is kapnak támogatást, évi 25 illetve 50 eurót, így ha valaki mindegyikre jogosult, összesen az évek alatt 500 eurót kap kultúrára. Ebből akár stream előfizetésre, videojátékokra, művészeti oktatásra vagy hangszerekre is lehet költeni (utóbbit a spanyol utalványból nem lehet megtenni). A digitális költések felső határa 100 euro.

Mint a Euronews írja, a bevezetés időpontja arra utalhatna, hogy a francia intézkedés is a pandémia a kulturális szektorra gyakorolt hatását próbálja ellensúlyozni, ám valójában Emmanuel Macron már 2017-es elnökválasztási kampányában tett egy ígéretet arra, hogy segítik a fiatalok hozzáférését a kultúrához.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .