A zenekar megérkezett, a felszerelés nem – újabb és újabb problémák a Brexit miatt

A Magyarországon is többször járt White Lies Párizsban lépett volna fel, és a zenekar meg is érkezett; azonban, mint egy Twitter-posztjukból kiderült, a felszerelésüket szállító kamion – sok másikkal egyetemben – a határon vesztegelt, így kénytelenek voltak elhalasztani a koncertet. Mint írják, az előző héten egy másik brit zenekarral történt meg ugyanez. (A felszerelésük végül a koncertre kijelölt nap után érkezett meg, így a párizsi fellépés utáni turnéállomásokon már nem volt gond. A cikkünket illusztráló fotó Antwerpenben készült.)

A Complete Music Update egy kisebb zenekar posztját idézi a White Lies esete mellett. „A kis zenekarok számára egy európai turné célja korábban az volt, hogy némi nyereséget könyvelhessenek el, vagy legalább kijöjjenek nullára. Most viszont az lett az eredmény, hogy hatalmas adósságot halmoztunk fel” – írja a New Pagans, akik az élményeiket röviden a „complete shit show” kifejezéssel foglalják össze.

Mint arról többször írtunk, 2020 végén megkötött Brexit-megállapodás semmilyen könnyítést nem tartalmazott a turnézó zenészek számára. A problémát az egyes EU-tagországokkal kötött kétoldalú megállapodásokkal igyekeztek orvosolni, de mint 2021 nyarán, az első tapasztalatok megérkezése után írtuk, ettől még számos megoldatlan kérdés maradt.

Most, hogy végre elindulhatna a pandémia utáni első rendes turnészezon, számos újabb probléma kerül elő. A helyzetről Annabella Coldrick, a Music Managers Forum ügyvezetője beszélt az NME-nek: „Miután szembesültünk azzal, hogy a legrosszabb félelmeink váltak valóra a Brexit-megállapodással, hat hónapot töltöttünk azzal, hogy megpróbáltuk a kormánnyal egyeztetni a részleteket, azzal az eredménnyel, hogy minden csak egyre rosszabb lett. Újabb és újabb problémákba ütközünk, és ha sikerül is előre menni egy lépést, utána mindig lépünk hátra kettőt. Beleütközünk egy kérdésbe, megpróbáljuk kideríteni a választ, aztán kiderül, hogy az rosszabb, mint amire számítottunk. A menedzserek állandóan azt kérdezik tőlünk, hogy mi a fene történik, és a kérdéseik felére nem tudjuk a választ, de még mindig jobbak vagyunk ezzel, mint a kormány. Ők soha nem vállalták a felelősséget, ránk hárítják a problémák megoldását anélkül, hogy érdemben irányt mutatnának.”

Coldrick szerint az első év erről fog szólni, hogy újabb és újabb akadályokba ütköznek az Európában turnézó brit zenekarok, például abba, hogy a határőrök és vámosok nem ismerik a brit zenészekre vonatkozó, éppen aktuális szabályokat. Ugyanakkor, mint fogalmazott, egyáltalán nem bízik abban, hogy a kormány partner lesz a problémák megoldásában.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.